Magyar Péter szerint Orbán és bűnbandája 20 ezer milliárd forintot lopott el az országtól az elmúlt 15 évben

Dömötör Gábor 2025-11-15 16:56:02
Bécsi kapu téri erődemonstráció - a Tisza Párt Győrben üzent a kormánynak és a digitális harcosoknak

Győr szombaton két teljesen eltérő politikai találkozónak adott otthont. Miközben Orbán Viktor zártkörű, előzetes regisztrációhoz kötött DPK-rendezvényt tartott a város egy másik pontján, a Bécsi kapu tér azokkal telt meg, akik Magyar Péter beszédét akarták hallani. A Tisza Párt elnökének országjárása már a helyszínválasztással is üzent, hiszen nyílt terepre mentek, mindenki számára elérhető fórumot szerveztek, és nem válogattak a közönség tagjai között.

Délután kettőre aztán már egy gombostűt sem lehetett leejteni a győri Bécsi kapu téren, a Tisza Párt Út a győzelembe névre keresztelt országjárása komoly tömeget mozgatott meg Győrben, még a Rába kettős híd felé vezető részen is sorok álltak. 

Elsőként Ruszin-Szendi Romulusz szólalt fel, aki rögtön világossá tette, milyen hangulatban telik majd a délután: „Mi vagyunk többen!” Beszédében azt állította, hogy „Orbán akar háborút, azért szítja a feszültséget, hogy megtarthassa a hatalmát”, majd beszédét egy gaggel zárt: „Orbán elment Putyinhoz, elment Trumphoz, elment a pápához, de elmehet a Jóistenhez is, akkor is nyerni fogunk!”

Fotó: Dömötör Gábor

A párt programalkotója, Tanács Zoltán már a kormányzóképességre helyezte a hangsúlyt. Arról beszélt, hogy a Tisza kormányra kerülése esetén milyen lépések várhatók az első hónapokban, és miért dolgoznak több száz szakértővel a háttérben. Szerinte az ország azonnali, varázsütés szerű átalakulásáról ne álmodjon senki, nem ígérnek csodát, de már a kormányzás első napjaiban is érezhető lesz a változás. Az elszámoltatás tényét is megerősítette, majd kijelentette: „az első száz napban feltárjuk a múltat, rengeteg csontváz, titkos megállapodás fog kiderülni.” Ambícióikra pedig egészen nyíltan utalt: „Készülünk, hogy győzünk, hogy kétharmaddal győzünk.”

Forsthoffer Ágnes, a párt alelnöke a közösség erejét és lendületét emelte ki. Arról beszélt, hogy egyre több fiatal érzi magáénak a Tisza ügyét, gyerekei szavait idézve így fogalmazott: „Menő tiszásnak lenni.” A hallgatóságot arra kérte, hogy mindenki vállaljon szerepet a kampányban, mert – ahogy mondta – ők maguk a változás motorjai. 

Fotó: Dömötör Gábor

A Tisza elnökének színpadra lépésekor azonban már akadt rendbontó is, egy férfi a tömegből „hazaárulózni” kezdett. Magyar Péter nem vesztette el a nyugalmát, és a helyzetet a saját javára fordította: „Köszöntjük a digitális harcost!” – mondta, amit nevetés és taps követett. Ezután kezdte meg a beszédét: „Nézzetek körbe, mi vagyunk a többség. A csendes, békés, de nagyon határozott többség.” 

Hangsúlyozta, hogy a jelenlévők „szívvel, lélekkel a szabad Magyarországért, a gyerekeink és unokáink biztonságos és szebb jövőjéért” jöttek. A helyszínre, a kamerákra és a politikai közegre utalva így folytatta: „Itt vagyunk Győrben, ennek a csodálatos városnak ezen gyönyörű terén együtt, dacolva a hideggel és az egyre elkeseredettebb digitális harcosokkal, mosolyogva a tegnap felszerelt kamerákba.”

A beszéd egyik legélesebb szakasza a Fidesz-kormányzás bírálata volt. Magyar Péter a kordonokat, a biztonsági intézkedéseket és a félelemre épülő hatalomgyakorlást tette középpontba, amikor kijelentette: „A fekete kordonok jelentik Orbán Viktor kormányzásának eredményét, egyszerre szimbolizálják a lopott szajrét, a rettegtető hatalmat és a gyászoló, szomorú országot, amit kifosztottak és elárultak.” A korrupció mértékét pedig így foglalta össze: „Egy valódi miniszterelnök tudja, hány szegény ember él az országban (…) ön a bűnbandájával együtt az elmúlt 15 évben 20 ezer milliárd forintot lopott el a magyar emberektől.”

Fotó: Dömötör Gábor

Ezek után Magyar Péter már nyíltan támadta a vita elől kitérő kormányfőt: „Harcos úr, ön annyira fél, hogy egy másfél órás vitára sem mer kiállni.” A nemzetközi példára utalva hozzátette: „Nem hallotta Donald Trumptól, hogy… nem lehet elnök vagy miniszterelnök egy olyan ember, aki fél kiállni a kihívójával egyenes adásban vitatkozni?”

Beszéde vége felé a Tisza Párt elnöke személyesebb hangra váltott, és a saját szerepéről beszélt: „Készen állok a feladatra!” Antall Józsefet idézve tette egyértelművé, hogyan gondolkodik a politikusi munkáról: „Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.”

A csúcspont végül egy közös felhívás lett a következő hónapokra. Magyar Péter szerint most nemcsak a választás napjára, hanem egy hosszabb, kitartást igénylő időszakra kell készülni. Így fogalmazta meg a feladatot: „Éljünk a lehetőséggel! Próbáljunk jobbak lenni, többek lenni, emberségesebbek lenni, odafigyelőbbek lenni, hazafibbnak lenni. Mutassunk példát.” Végül a kampány optimista üzenetével zárt: „Jól állunk, egészen jól állunk. Talán még soha nem álltunk ilyen jól.”

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.