Borsi Róbert szerint teljes kudarc volt Pintér Bence első éve polgármesterként

Dömötör Gábor 2025-10-15 14:21:00
Azt elfelejtette, hogy közel 20 évig a Fidesz irányította a várost, és a közgyűlésben most is övék a többség. A véleménycikk végére a fagyi visszanyal. 

Borsi Róbert (Fideszt-KDNP) önkormányzati képviselő hosszú Facebook-bejegyzésben ostorozta a Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) nevével fémjelzett győri városvezetést, „egyértelmű kudarcnak” nevezve az elmúlt egy évet. A politikus a Fidesz bezzeg-korszakának sikereit sorolva állította pellengérre a polgármestert, és egy majd’ két évtizedes regnálást tett pariba egy évvel. De hát a jobboldal kicsire nem ad. 

Fotó: Borsi Róbert Facebook

Borsi azt ugyan nem vette figyelembe, hogy egy olyan korszakot idézett meg, amikor az uniós források számolatlanul érkeztek nemcsak Győrbe, hanem az egész országba, de azt meg kell adnunk neki, hogy valóban a város egyik aranykoráról beszélt, amibe még olyan betlik is belefértek, mint a 23 milliárdból sem jól megépített élményfürdő. Mint, ahogy arról sincs fogalma a fideszes politikusnak, hogy milyen lehet ellenzéki városvezetőként dolgozni.

A képviselő hidakat, terek felújítását, parkolókat, ipari fejlesztéseket, a sportlétesítmények bővítését és a kórház fejlesztését sorolta, és a siker illatától elkábulva az valahogy nem jutott eszébe, hogy az egyik korábbi polgármesterük belebukott egy szex-botrányba, a másik pedig alulmaradt egy - általuk csak “lebloggerezett” - újságíróval szemben. Ezen tények figyelmen kívül hagyása mellett, Borsi legnagyobb problémája, hogy Pintér Bence „összeveszett a fél várossal”, arra viszont nem tér ki, hogy melyik felével, kivel, mikor, az pedig, hogy erre bizonyítéka is legyen, az pedig nonszensz elvárás lenne. 

Ahogyan arról is jótékonyan hallgatott a posztban, hogy a Fidesz frakció az elmúlt egy évben rendre akadályozta a városvezetés több javaslatának megvalósítását vagy végrehajtását, így a most számon kért teljesítmény részben - vagy majdnem egészében - az általuk teremtett politikai környezetben született, így a sikertelenség bélyege valamennyire - nem is kicsit - saját is. 

Fotó: Fekete Dávid Facebook-oldala

A politikus több ügyben is konkrét vádakat fogalmazott meg. A közbiztonsági koncepció szerinte nem készült el, a sportra és kultúrára fordított forrásokat csökkentették, a Győr-Szol Zrt. fűnyírási problémáját  - mikor emlékezetes módon ő maga is traktorra pattant - pedig példaként említette a „káoszra”. Emellett külön kiemelte az Audi-szerződés ügyét is, amit szerinte „jogsértő módon” hozott nyilvánosságra a polgármester. A Kormányhivatal ezzel szemben megállapította, hogy jogsértés nem történt, de ez most sem zavarta Borsi Róbertet, mint, ahogy korábban sem. (A valóság, és az ő oldalai.)

Borsi persze nem először támadta be a városvezetést politikai célú előterjesztésekkel. A frakció több alkalommal hozott be olyan szavazásokat a közgyűlésbe, amelyeknek semmi köze nem volt a város működéséhez, legutóbb például a “Tisza Párt SZJA tervezetének elutasításáról” szólót. De emlékezetes aktus volt az is, amikor Tóth Péter alpolgármesteri kinevezése kapcsán a fideszes politikus, az ukrán EU-csatlakozásról faggatta a kabinetvezetőt, mert szerinte az releváns győri probléma volt. Hasonló politikai játszma volt az Audi-szerződés körüli vita is, egy több mint tíz éve kötött megállapodást próbáltak kampánytémává emelni, miközben a város mindennapi működését ez érdemben nem befolyásolta.

A képviselő bejegyzésében azt is írta, hogy a polgármester „nem vállal felelősséget”, és mindenért a Fideszt hibáztatja. Ebből tisztán látszik, hogy Borsi Róbert egyszerűen nem tudta feldolgozni azt a  tényt, hogy a közgyűlés masszív és döntő többségét továbbra is a Fidesz adja. Annak a frakciónak aki a városvezetéssel szemben a gyakorlati hatalom birtokában van a közgyűlésben és a városban egyaránt, így a politikai felelősséget nehéz lesz csupán az egyik oldalra hárítani, még akkor is ha a képviselő ilyen szépen és hosszan próbálkozik vele. 

Fotó: Borsi Róbert Facebook-oldal

Az egész bejegyzésből egy világosan felépített politikai narratíva rajzolódott ki. Borsi nem elsősorban a város működését, hanem Pintér legitimitását próbálta támadni. Miközben „munkát kért számon”, ő maga és frakciója az elmúlt egy évben számos olyan lépést tett, amely éppen ezt a munkát nehezítette. A Fidesz így közel húsz év városvezetés után hiába bírál, ha valami nem jól működik Győrben, arról ugyanolyan vastagon tehet, mint a jelenlegi polgármester, még ha erről nem is szívesen beszél.

Végszó: Borsi Róbert az egyik utóbbi írásában név szerint megnevezett és “véleményvezérnek” titulált, amire eddig sem és ezután sem fogok reagálni. Előfordulhat, hogy az én “narratívám” nem a képviselő szája íze szerint való, de ha a saját Facebook-oldalán beleolvas a posztja alatti hozzászólásokba, akkor talán elgondolkodhat rajta, hogy a győriek - akiket ő képvisel - kritikája kinek szól inkább. Tisztelettel!

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Előkerült Fekete Dávid és megszólalt a Győr-Szol ügyében – Most már jöhet Magyar Péter? 

A Fidesz frakcióvezetője támogatásáról biztosította Pintér Bencét – kérdés, eddig miért nem volt ekkora az egyetértés.

Egyelőre néma maradt Ágh Péter, nem örül választási győzelmének a mindig up to date Facebook-oldalán

Nem sikerült elérnünk telefonon sem a képviselőt, sem pedig a titkárát.

Magyar Péter: Ágh Péter csalással nyert. Nem ismerjük el legitim képviselőnek!

A TISZA elnöke felszólította a fideszes képviselőt, hogy ne vegye fel a mandátumát, és ezzel legyen új választás a választókerületben.

Nem sikerült fordítania Strompová Viktóriának, Ágh Péter nyert Vas02-ben

258 szavazat lett a különbség. A “kamu” Magyar Péter 909 voksot kapott.

Pintér Bence szerint drámai válságban van a Győr-Szol - a helyi Fidesz a vonat elé lökte a városüzemeltető céget

A polgármester a következő kormány segítségét kéri, Magyar Pétert tárgyalásra hívta a városba.

Egybegyűjtöttük a hétvége győri programjait

Ha ebből nem találsz kedvedre valót, a probléma nem velünk van. 

Nem csak a víz fogyott el, hanem a konstruktív gondolkodás is – szerkezeti válság szorítja sarokba a magyar agráriumot

Az aszály, a hibás vízgazdálkodás és a rossz termelési irányok egyszerre növelik az importfüggőséget.

Győr befizette a szolidaritási adó aktuális 5 milliárd forintos részletét – Pintér szerint a „nemfizetés” csak egy drága politikai üzenet lett volna

Más városokkal ellentétben Győr nem kockáztatott: a polgármester szerint 9 millió forintba került volna egy eredménytelen húzás.

650 millió forintból újul meg Győr vízi és vízparti élete - a folyók városa szintet lép

Akadálymentes horgászstég, vízitúra-központ és új szabályozási rendszer is érkezik a következő években.

Eltűnt Vámos Zoltán 

A választások utáni héten a Fidesz-KDNP jelöltje nem jelentkezett.

Hol találhatnak egymásra az emberek?

Az ismerkedés örök kérdése számos embert foglalkoztat, hiszen valahol mind keressük a tartós kapcsolatokat, a mély érzelmi kötődéseket vagy azt az egyetlen társunkat, akivel életünket megoszthatjuk.

„Megállapodtunk a benzin és a gázolaj védett árának fenntartásáról” – Magyar Péter egyeztetett a MOL vezetésével

A TISZA elnöke szerint az üzemanyag-ellátás biztosított, és az új kormány alatt sem drágulnak a hatósági árak.

11 ember ivott a szombathelyi kórházban a fagyállós csapvízből

A klímaberendezésekben használt vegyszer került a rendszerbe.

Lakossági fórumot hívott össze Szombathely polgármestere az azbeszt szennyezés miatt

Hétfőn a városházán tart teljes tájékoztatást Nemény András.

Czeglédy Csaba azért léphetett vissza, mert valószínű eljutott hozzá is, hogy mennyire ramatyul áll

A 21 Kutatóközpont most publikált, ám a választás előtt végzett felmérése szerint 8%-on állt a DK támogatott független szombathelyi parlamenti képviselőjelöltje közvetlenül a szavazás előtt.

Gagyi Levente: nem járt nálam egyetlen hatóság sem

Cáfolta a fideszes képviselő az a pletykát, ami szerint a rendőrség végzett nála házkutatást választási csalás gyanújával összefüggően.

Egyeztetett a városvezetés a győri országgyűlési képviselőkkel

Kósa Roland szerint közös munka indul az uniós források és a városi ügyek mentén.

Nincsen ivóvíz a szombathelyi kórház sürgősségi tömbjében

Nem hivatalosan fagyálló került a rendszerbe. Palackos vízzel biztosítják a betegek ellátását.

Újabb győri társasházakat von be az ingyenes szelektív hulladékgyűjtésbe a GYHG

Több száz címen jelennek meg tavasszal a sárga fedeles kukák.