Szombathelyi kézilabda csarnok létesítése, a Batthyányi kastély, a Jurisics és a Nádasdy vár felújítása, kőszegi uszoda építése, és a sárvári Gyógyfürdő fejlesztése is a kormány szándékában van

Farkas Bazsi 2025-08-25 11:08:00
Eljátszott az országvezetés a gondolattal, hogy mi lenne, ha rájuk szakadna a bank, és mit valósítanának meg 2035-ig. 

2035. december 31. napjáig szóló állami beruházási keretprogram elfogadásáról szóló kormányhatározathoz készítettek egy táblázatot, amiben olyan projektek szerepelnek, amelyeket már beáraztak. (A lista a cikk alján található.) A felsorolt fejlesztésekről fontos tudni, hogy ez csupán csak egy terv, annak megvalósítására semmiféle kötelezettséget nem vállalt a kormány.

Megnéztük a terv mit tartalmaz a nagyobb vasi városokra. Szombathelyen például nem kevés pénzt fordítanának a Megyeháza felújítására. A rekonstrukció korábban is tervben volt már, azonban a kivitelezés meghiúsult.

A Lázár János építési és közlekedési miniszter által idén januárban bejelentett közútfejlesztések is szerepelnek a tervben. 440 milliárd forinttal található meg a Kőszeg-Szombathely-Körmend autópálya megvalósítása. A miniszter korábban hangsúlyozta, hogy ez a pénz nem áll rendelkezésükre, ám szerinte koncessziós megoldással meg tudják építeni az utat.

Két komoly sportfejlesztés is helyet kapott a tervben. A Sugár úti dobócentrumra közel 100 millió forintot költenének el. A listában szerepel az SZKKA kézilabda csarnoka is. Úgy néz ki ez idő közben megdrágult. Korábban ugyanis 3 milliárd 215 millió forintot említett maga a klub, mint építési költség. A mostani táblázat szerint 4 milliárd 200 millió forintot emésztene fel az építkezés. 

Körmenden a Batthyány kastélyra fordítana komolyabb összeget a kormány. Ha tehetné közel 4 és fél milliárd forintot tolna bele az épületbe és a kastélyparkra. De a nagy hagyományokkal bíró kosárlabda csapat is kapna egy új csarnokot, 40 milliárd forintért.

Kőszegen 3 milliárd forintért építenek tanuszodát. Erről idén májusban egy testületi ülésen már volt szó. Az elhangzottak szerint az uszoda a volt városi strand területén valósul meg, és 2027-re készen is lehet. 

A kőszegi bálház is megújulna, erre 3 milliárd forintot költenének el. A Jurisics-vár felújítására 10 milliárd forintot szánna a kormány. Viszont a listában szerepel egy új kőszegi sportcsarnok is, ami 10 milliárd forintba kerülne, de eddig sehol sem említették.

Viszont hiába kerestük, nem találtuk a kőszegi  intermodális csomópont megépítését célzó beruházást a felsorolásban.

Sárváron 14 milliárd forintot költenének el a Nádasdy-vár felújítására. 10 milliárd a fürdő fejlesztésre menne el, míg 5 és fél milliárd forint egy idősotthon létrehozását célozná meg. 

Szombathely

Vas Vármegyei Kormányhivatal, Szombathely, Hollán Ernő u. 1. - Épület felújítása, KAB kialakítás - 370 millió forint

Vas Vármegyei Kormányhivatal, Szombathely, Hollán Ernő u. 1. - Fűtési rendszer korszerűsítése -  2 milliárd 583 millió 815 ezer forint

Vas Vármegyei Kormányhivatal, Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 1. - Megyeháza felújítás  - 3 milliárd 367 millió 20 ezer forint

Szombathely-Söpte (Szombathely-Bük útvonal kiépítendő szakasza) - 504 millió 476 ezer 92 forint

Vép-Porpác (Szombathely-Sárvár kapcsolat hiányzó szakasza) - 1 milliárd 29 millió 170 ezer 17 forint

Körmend – Szombathely - Kőszeg közötti gyorsforgalmi úti kapcsolat megteremtése érdekében M86 gyorsforgalmi út Szombathely-Zanat és Körmend közötti szakasz, valamint 87-89. számú főút Szombathely elkerülő szakasz fejlesztése az M87 gyorsforgalmi út Szombathely és Kőszeg (kelet) közötti szakaszával együtt  - 440 milliárd forint

Szombathely – Csorna – Pozsony/Bécs közötti kapcsolat fejlesztését segítő M86 gyorsforgalmi út, Mosonmagyaróvár – Csorna közötti szakasz fejlesztése - 200 milliárd forint

87. számú főút Kám-Szombathely-Kőszeg 11,5 tonnás burkolatmegerősítés 0+000-45+830 km szelvények között -  90 milliárd forint

89. számú főút felújítása Szombathely – Bucsu (OH) között (0+000-12+400 km számú között) - 20 milliárd forint

Szombathely-Kőszeg vasútvonal villamosítása 7 milliárd forint
Kőszeg városkörnyéki közösségi közlekedésfejlesztés (Szombathely-Kőszeg GYSEV fejlesztéshez kapcsolódó) -  3 milliárd forint

A szombathelyi Sugár úti Dobócentrum fejlesztése - 97 millió 888 ezer 122 forint

Szombathelyi Kézilabda Akadémia Sportcsarnok - 4 milliárd 200 millió forint

Körmend

8707 jelű összekötő úttal párhuzamos kerékpárút előkészítése az M8 autóút Körmend - Rábafüzes országhatár szakasz Nyugati csomópontja és a 8 sz. főút között  - 230 millió forint

Körmendi Rendvédelmi Technikum tornacsarnok, 9900 Körmend, Alkotmány u. 5. Energetikai felújítása (KEHOP 5.2.15.) - 348 millió forint

Körmend, Batthyány-kastélyegyüttes - helyreállítás, korszerűsítés, szigetelés - 3 milliárd 962 millió 400 ezer forint

Körmend, Batthyány-kastélypark helyreállítása I. ütem - 533 millió 400 ezer forint

Körmend új mérnökségi telep (M80, M86 gyorsforgalmi utak üzemeltetéséhez kapcsolódó) - 10 milliárd forint

Honvédelmi Sportközpontok I. ütem - Körmend  - 2 milliárd 42 millió 148 ezer 581 forint

Új körmendi sportcsarnok megvalósítása - 39 milliárd 921 millió 134 ezer 349 forint

8. számú főút (R8), Devecser és Szemenye, valamint Szemenye és Körmend közötti szakaszai négynyomúsításának fejlesztése - 280 milliárd forint

8. számú főút 11,5 tonnás burkolatmegerősítése Körmend és Szentgotthárd között - 50 milliárd forint

Kőszeg

87. sz. főút, Kőszeg (kelet) és Kőszeg, országhatár közötti szakasz fejlesztése - 9 milliárd forint

Kőszegi tanuszoda létrehozása - 3 milliárd forint

Jurisics vár turisztikai célú fejlesztése - Kőszeg  - 10 milliárd forint

Szabványos kézilabda méretű sportcsarnok építése Kőszegen 3 milliárd 500 millió forint

A Kőszegi Bálház rekonstrukciójának megvalósítása - 3 milliárd forint

Műemléki ingatlan homlokzati felújítása (Kőszeg, Gyöngyös u. 1.) - 400 millió forint

Sárvár

Sárvár, iparterületet elkerülő út - 3 milliárd 200 millió forint

834. sz. főút Pápa-Sárvár közötti szakaszának fejlesztése - 80 milliárd forint

Nádasdy vár turisztikai célú fejlesztése - Sárvár - 14 milliárd forint

Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő fejlesztése - 10 milliárd 643 millió 200 ezer forint

Sárvár, Hegyközség hiányzó szakasz kiépítése - 521 millió 839 ezer 764 forint

Sárvár idősellátását segítő fejlesztések - bentlakásos idősek otthona létrehozása - 5 milliárd 500 millió forint

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein. 

Almásfüzitő lesz a nagykölkedi gumik egyik végső állomása

Lépéscsillapító burkolatként, és zajcsökkentő falként születnek újjá. De lesz olyan, ami egészben, egy telepen nézi végig az idők végeztét.

Tarr Zoltán és Tanács Zoltán miniszterek, Bódis Kriszta kormánybiztos lesz a TISZA-kormányban

Tarr Zoltán miniszterként felel majd a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli felszabadításáért és fejlesztéséért.

Sör, zene és közösség: jön a III. Sör & Művészet Győr Fesztivál

A szervezők idén is négynapos, ingyenes belvárosi programokkall készülnek.

Magyar Péter: a TISZA Párt nem kér Szijjártó Péterből

Az alakuló kormány új jelöltet vár a Fidesz–KDNP-től az Országgyűlés alelnöki posztjára.

Egy évvel a spanyol giga áramszünet után: nem a megújuló energiák buktak meg, hanem a rendszer

Egy részletes nemzetközi vizsgálat szerint összetett hálózati hibák vezettek az Ibériai-félszigetet megbénító áramkimaradáshoz.

Honvédelmi Minisztérium: Indul a jelentkezés a táborokba 

Nyugalom! Továbbra sincs háború, ezek csak nyári programok fiataloknak, ahol közel hatvanféle tematika közül lehet választani.

Vádat emelt a győri ügyészség: nem volt bekötve a biztonsági öv, halálos baleset lett a vége az M85-ösön

Egy fáradtság miatt bekövetkezett vezetői hiba és egy elmulasztott biztonságiöv-használat együtt vezetett tragédiához.

Lépj be az életmentők közé: a plazmaadás hálás feladata

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a véradás nélkülözhetetlen a modern orvoslásban, viszont a plazmaadás jelentőségét kevesen ismerik.