Magyarország újra a világűr térképén 

Dömötör Gábor 2025-07-15 12:03:00
Kapu Tibor hazatért.

A magyar űrprogram újabb hatalmas mérföldkőhöz érkezett, Kapu Tibor, második magyar űrhajósunk, ma tért vissza a Földre az Axiom–4 küldetésről, amelyen a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) dolgozott. 45 évnyi űrmisszió-szünet után 1980 után ez volt az első alkalom, hogy magyar asztronauta szolgált az ISS fedélzetén. A visszatérés, a terveknek megfelelően magyar idő szerint július 15-én, délelőtt 11:30–11:31 körül – a Csendes-óceánban landolással zárul Kalifornia partjainál.

A küldetés olyan tudományos sikereket hozott, melyekre méltán lehetünk büszkék. A csapat közel két hétig, 460 km magasan tartózkodott, és több mint 60 nemzetközi kísérletet végzett el, ezek közül legalább 25 magyar kutatókhoz vagy cégekhez kötődik. Kapu Tibor személyesen is részt vett az űrkutatásban, több magyarországi iskolával tartott élő beszélgetést az űrből, ezzel milliókhoz juttatva el személyes élményeit és a tudományos munkát.

A visszatérés utolsó óráiban Kapu Tibor megható búcsúbeszédet mondott az ISS-en. Elmondta, hogy “rengeteg munka, rengeteg tudomány, rengeteg ötlet, rengeteg kitartás” vezetett a küldetés sikeréhez, majd büszkén jelentette:

“Magyarország az elmúlt hetekben visszakerült a világűr térképére, és higgyétek el, ez innen fentről nagyon jól látszik.”

A kijelentés egyszerre szakmai és érzelmi üzenet: a világűrből nézve a nemzet büszkesége és összetartása kézzelfoghatóvá vált. A beszéd végén pedig magyarul zárta:

“Úgyhogy ezúttal most hazamegyünk, és megígérem, hogy elmesélek mindent, ami itt az elmúlt három hétben történt. Odahaza találkozunk.”

Ez nem csupán technikai bravúr, Kapu Tibor sikeres missziója bizonyítja, hogy a magyar kutatás helyet kaphat az űrkutatás élvonalában. A következő napok a földi akklimatizációról, a rehabilitációról, majd a tapasztalatok itthoni bemutatásáról szólnak, de az már most nyilvánvaló, hogy ez az űrrepülés mély nyomot hagyott a nemzet emlékezetében, és új reményt adhat a jövő generációinak.

Szólj hozzá!

Ónos eső bénítja Győrt - óvatosságra int a polgármester

Pintér Bence azt kéri, csak akkor induljunk útnak, ha feltétlenül muszáj.

Rendkívüli közgyűlést tart a RÁBA Nyrt. január végén

Alapszabály-módosításról, vezetőváltásról és saját részvények vásárlásáról is dönthetnek.

Orbán Viktor egy…

Komoly üzenet jelent meg a szombathelyi Árkádia Üzletközpont fényreklámján.

Elaludt vezetés közben egy ittas sofőr Szombathelyen

Előbb padkára hajtott, majd összetört egy parkoló autót.

Hóban, fagyban is dolgoznak a kukásautók Győrben

Zavartalan a hulladékszállítás, de egyes utcákban később érkezhetnek a járatok.

Balesetet okozó embercsempészt ellen emelt vádat a Győri Járási Ügyészség

A rendőrök elől menekült, végül fejtetőre rakta az autót amiben hét embert rejtegetett. 

Szombathely 700 millió forintot kap vissza a magyar államtól

Navracsics Tibor bejelentése szerint, működési támogatásként jár az összeg. 

Emberrablás Győrben: rendőrkézen az összes elkövető

Elfogták azt a férfit is, aki hónapokig bujkált a hatóságok elől - a brutális kényszerítésnek rendőri beavatkozás vetett véget.

Két új teherautó áll munkába a győri Hajléktalanokat Segítő Szolgálatnál

Összesen 28 millió forintért cserélték le a korábbi 18 és 10 éves kocsikat - szalagátvágás nem volt.

Ingyenes filmvetítés és beszélgetés Győrben az Alzheimer-kórról

Díjnyertes dokumentumfilm, majd közérthető, őszinte párbeszéd szakemberekkel.

A Rákóczi Ferenc utcát, a Várkört és a Pék utcát is felújítják Kőszegen

A közbeszerzést kiírták, egyelőre még nem lehet tudni, hogy ki lesz a kivitelező.

Harmadik alkalommal rendezték meg Győrben a Fehér Miklós Emléktornát

Az emlékezésé és az összetartozásé volt a főszerep szombaton, a Magvassy-csarnokban.

Paks II. - 80 milliárdos hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett Tordai Bence

A politikus szerint a kormány annak ellenére utalta át a közpénztámogatást az oroszoknak, hogy az Európai Bíróság visszavonta kormánytámogatás lehetőségének engedélyét.

7 milliárd forintot csalt el egy budapesti bűnszervezet, a szálak a Nyugat-Dunántúlra vezetnek

Fiktív számlákat állítottak ki, és vissza nem fizetett hiteleket vettek fel.