Egy év laufot kaptak a megállapodásra a győri DAC-sztori szereplői

Dömötör Gábor 2025-06-30 09:02:15
A klub jövője 2026 június végéig biztosított.

Az elmúlt hetekben éles vita alakult ki Győrben a DAC sporttelep jövőjéről, amelynek üzemeltetési jogáért két szereplő – a DAC Utánpótlás FC Kft. és a DAC Nádorváros 1912 Sportegyesület – verseng. A konfliktus eredője a legendás 2024 szeptemberi bosszú-közgyűlésen hozott döntés volt, amely szerint 2025. július 1-jétől az Egyesület kapná meg a létesítmény működtetési jogát, megszüntetve a Kft. eddigi szerepét. Míg az Egyesület örömmel fogadta a változást, és egy hosszú távon is működőképes utánpótlás- és felnőttprogram egységesítését látta benne, addig a Kft. több ponton is aggályokat fogalmazott meg. Véleményük szerint az átadás nem javítaná az edzési lehetőségeket, ráadásul jogi és finanszírozási szempontból is kérdéses a váltás, ezért hosszabb, átgondoltabb átmenetet tartottak volna indokoltnak.

A feszültségek közben nyilvános fórumokon is megjelentek, május végén a győri városházán tartott  közmeghallgatáson Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum-MSZP) alpolgármester hangsúlyozta, hogy Győr sportéletének egyik alappillérét jelenti a DAC, így létfontosságú a hagyományos klubmodell megőrzése, de a kialakult gordiuszi helyzetet is kezelni kell. Szerinte mindkét fél hasonló célokat fogalmazott meg, de a meglévő problémát jogi és érzelmi szálak egyaránt bonyolítják, ezért mielőbbi, közös megegyezésen alapuló megoldást sürgetett.

A megoldás végül pénteken, maratoni körülmények között, de megszületett: a győri közgyűlés egyhangúlag elfogadta azt a kompromisszumos javaslatot, amely 2026. június 30-ig hosszabbítja meg a DAC Utánpótlás FC Kft. működési jogát. A döntés nemcsak a 270 utánpótláskorú fiatal sportoló, hanem a felnőttcsapat számára is nyugalmat és kiszámítható kereteket teremt a következő egy évre.

A határozat alapjául Hajtó Péter (Borkaival Közösen a Jövőnkért!) képviselő egy hónappal ezelőtt benyújtott javaslata szolgált, amely már korábban is egy éves türelmi időt irányzott elő az átmenet kezelése érdekében, amíg az érintettek meg tudnak állapodni egy mindkét fél, de leginkább a sportolók számára üdvös kompromisszumban. A közgyűlésen Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) ex-polgármester próbálta egy módosító indítvánnyal visszaállítani a 2024-es rendelet szerinti állapotot - ami azonnali átadást jelentett volna az Egyesület számára - mert szerinte az egy év haladék felesleges időhúzás lett volna csupán. Kósa Roland és Hajtó Péter azonban határozottan tiltakoztak ez ellen, arra figyelmeztetve, hogy ezzel közel 300 fiatal sportolási lehetősége került volna veszélybe.

A vita egy adott pontján Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester szünetet rendelt el, majd Kósa Roland kérésére a DAC vezetőjének jelenlétében, az Egyesület telefonos részvételével zárt ajtók mögött megszületett a kompromisszum. A politikai és szakmai egyetértés eredményeként a közgyűlés végül egységesen fogadta el a javaslatot, amelyhez egy részletes írásos megállapodás tervezetet is csatoltak. Ez a dokumentum rögzíti, milyen elvárásokat fogalmaz meg a város a két fél felé a végleges megállapodás kidolgozása során.

A döntés szerint, ha 2026. június 30-ig nem születik végleges megállapodás a két sportszervezet között, akkor a DAC Nádorváros 1912 SE automatikusan átveszi az üzemeltetést. Ugyanakkor minden fél bizakodó, jelenleg úgy tűnik, van esély arra, hogy megszülessen a hosszú távú konszenzus, amely biztosítja a DAC utánpótlás-nevelő rendszerének folyamatos működését.

A DAC eddig is számos tehetséget adott a városnak és a régiónak – köztük a Gyirmót FC-nek is – így a mostani döntés nemcsak sportszakmai, hanem stratégiai jelentőségű is. Hajtó Péter a közgyűlés után úgy fogalmazott: „A városvezetés most elvégezte a feladatát. A következő lépés már a két sportszervezet felelőssége, de most minden adott ahhoz, hogy a DAC jövője végleg biztonságba kerüljön.”

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Egy órán belül kétszer okozott balesetet a gyirmóti Fittipaldi

Tette mindezt ittasan, majd mindkétszer elhajtott a helyszínről. 

A vihar a szombathelyi villamos áramszedőjét sem kímélte

Balesetveszélyes lett a kiállított közlekedési emlék.

Kismarosiné Fekete Andrea lett Szombathely idei hétköznapi hőse

Sokat köszönhetnek a családok a Fészkelődő Gyerekkuckó megálmodójának.

Görbicz Anita tegnap Orbán Balázs mellett tűnt fel az Audiban

Ez annak összefüggésében különösen érdekes, hogy Orbán Viktor bejelentette, lecserélik Győr parlamenti képviselőjét.

Orbán Viktor szerint az Audi Győrben számíthat a magyar kormányra

Az új Q3 gyártásának startján tartott beszédet a miniszterelnök.

Utcára szabadul a művészet Szombathelyen!

Július 19-én jön az URBAn pARTy – Belvárosi UtcaFeszt.

Apja megölte, feldarabolta a fiát, aztán elásta Szombathelyen

25 éves bűnügyi rejtély végére került pont Szombathelyen.

Mosonmagyaróváron fogott dealert a DELTA

Drogot és porciózásra alkalmas tárgyat rejtett egy 46 éves férfi autója. 

Startol a Kékszalag

57. alkalommal versenyeznek a balatoni tókerülők.

Győr-Győrzámoly ad otthont a jet-ski Európa-bajnokság idei harmadik állomásának

Július 31. és augusztus 3. között rendezik meg a futamot.

Kirúgta Christian Hornert a Red Bull

Olyan szárnyakat adott neki a cég, amilyenre valószínűleg nem vágyott.

Ügyetlen cigicsempészt kapcsoltak le a pénzügyőrök Ácsnál

Az ukrán balek egy fekete takaró mögé rejtette a szajrét.

Így vigyél izgalmat a hálószobába

Az intim együttlét erősíti a bizalmi köteléket és erősebbé kovácsolja a párokat.

Parkoló autón "szambázott" Kőszegen egy férfi

A motorháztetőt és a szélvédőt is megtaposta, illetve a járművön végigfutott.