Orbán Viktor félelem-vonatán nincsen fék

Dömötör Gábor 2025-06-23 06:34:10
A miniszterelnök összehívta a Védelmi Tanácsot az Izrael-Irán közti konfliktus miatt.

Június 20-a, péntek volt a határideje a ‘Voks 2025’ névre hallgató, véleménynyilvánító szavazásnak csúfolt, kormánypárti igényfelmérő-lap kitöltésének, ami egy eldöntendő kérdést tett fel az ország arra fogékony részének. “Akarja-e ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen?” Így szólt a bármiféle kiegészítést, politikai, gazdasági, társadalmi magyarázatot nélkülöző, eldöntendő kérdés, aminek - állítólag - az volt a célja, hogy felhatalmazást adjon az Orbán kormánynak, hogy Brüsszelben az ukrán csatlakozás ellen érvelhessen úgy, hogy papíron mögöttük áll a magyar közvélemény. Fideszes része. 

Azt nehéz megmagyarázni, hogy az orosz érdekek mentén kommunikáló, a három éve megtámadott ukrán felet, ember - szerv - fegyver és drog csempésznek tartó Orbán Viktornak, aki 26 tagállammal szemben voksol úgy, hogy közben meg is szavazza meg nem is amit Brüsszel képvisel, milyen támogatásra van még szüksége! Ezzel együtt tény, hogy az ország jobb oldala hónapok óta minden követ megmozgatott a ‘Voks 2025’ kitöltésének promótálására.

A péntek, amikor a szavazás határideje lejárt, már a régmúlt ködébe vész vasárnap délután, de alig telt el másfél nap, Orbán máris új veszélyt talált a világban, amitől Magyarországot mindennél jobban meg kell védenie. Tény, hogy a Közel-Keleten, Izrael és Irán között a háborús helyzet eszkalálódik, és a kampányában világbékét vizionáló Donald Trump, az orosz-ukrán fegyverszünet megteremtésének hiátusa mellett, megtámadta Iránt is a hétvégén. Ez azt jelenti, hogy az amerikaiak ‘lenyűgöző csapást’ mértek Irán fő nukleáris létesítményeire. 

Nem szabad Orbánt azzal vádolni, hogy Magyarország nem készül fel és nem reagál a világ azon történéseire amik bármilyen veszélyt is jelenthetnek hazánkra. Lassan 10 éve élünk veszélyhelyzetben: migránsok, COVID, ukránok, Brüsszel, melegek, mások, NGO-k, Soros, még visszaemlékezni is nehéz, hogy ki mindenki tört a magyar szuverenitás életére az elmúlt években úgy, hogy attól csak a Fidesz tud megvédeni minket. A miniszterelnök vátesz profilja egyelőre ugyan nem túl erős 2025-ben, hiszen a fantasztikus gazdasági repülőrajt földbe állt, orosz-ukrán béke sincsen még, sőt! Szóval fontos a helyén kezelni a kommunikációját, főleg úgy, hogy nem mindegy, hogy holnap mit kezdenek el mantrázni a Harcosok. 

Ki kell jelenteni, hogy ami Izrael és Irán között, most már az USA részvételével, beavatkozásával zajlik, az minden, csak nem megnyugtató. De engedjék meg a feltételezést, hogy gazdasági, leginkább az üzemanyagárakat érintő negatív hatásán túl, nem fogunk ebből többet érezni, és teszem hozzá azonnal: hál’ istennek! A migránsok befogadását, integrációjuk bármilyen módon való segítését évek óta zsigerből elutasító országként, nettó félelemkeltésnek tűnik Orbán Viktor Facebbok-posztja, amiben azt írja: “...tüntetésekre és növekvő terrorfenyegetettségre kell felkészülnünk…” 

Miniszterelnök úr! Tisztelettel kérem, hogy azokat az energiákat, amiket a következő hetekben arra fordítana, hogy a közel-keleti konfliktus esetleges hazai hatásaival riogatja honfitársait, tegyen inkább az itthon félbehagyott dolgokért, amivel előrébb megy kiváló országunk, elmozdultanánk például az ‘Európa legszegényebb országa’ nevű valós szégyenpadról. 

Le a kalappal, ahogy veszélyben lévő honfitársainkat a napokban kimenekítették a térségből, a konfliktusból eredő olajár-elszabadulást Nagy Márton ‘gazdasági szuper miniszter’ pedig biztosan tudja kezelni, a kezében lévő korlátlan hatalommal. Legyenen bátorak a Fidesz oldal hívei és politika-csinálói, és egy háborús tragédiából ne csináljanak itthon újra olcsó kormánypropagandát. Nem illik.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

A regeneráció fontossága a sportban: mi lesz a siker titka?

A sportolókat gyakran az állóképesség és a szenvedélyük hajtja.

Közös kiáltványt adtak ki magyar polgármesterek

Nemény András, Szombathely első embere is az aláírók között van.

Meghalt Chuck Norris

Az akciósztár 86 éves volt.

E-mailben hívott meg Rákay Philip - hétfőn Budapesten gyűlnek össze a patrióták

Nagygyűlést és egész napos programsorozatot hirdettek a Millenáris Parkba, Orbán Viktor és európai szövetségesei is felszólalnak.

Ma végre beköszönt a csillagászati tavasz

Délután háromnegyed négykor köszönt be a nap-éj egyenlőség.

Íme a legjobb győri programok az előttünk álló hétvégére

Tavaszköszöntő, darts bajnokság, jóga szeánsz, rengeteg koncert és még számolatlan kiváló program vár mindenkit. 

A Republikon Intézet szerint a közmédia finoman szólva sem felel meg a kiegyensúlyozottság követelményeinek

Több mint 300 híradót elemeztek, és súlyos aránytalanságokat találtak az M1 műsoraiban.

Narancsos édes nedű, és visszafogott IPA a Dreher legújabb alkotása

Leteszteltük az egyik legnagyobb magyarországi nagyüzemi sörfőzde két új termékét. 

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.