Emberrablás Győrben

Farkas Bazsi 2026-07-13 13:45:08
Tartozás miatt tartott fogva egy férfit négy másik.

A Győr- Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint vádat emeltek négy férfival szemben, akik 2025 év tavaszán elraboltak egy embert azért, hogy behajtsanak egy tartozást.

A vád lényege szerint a 23 éves elsőrendű vádlott 2025 áprilisában, a hajnali órákban a gépkocsijával közlekedve észrevett Győrben egy személyt, aki pénzzel tartozott neki. Társaival kiszálltak a járműből és bántalmazták a férfit, aki elmenekült a helyszínről. Vele lévő társát azonban a négy vádlott betuszkolta a járműbe és magával vitte Mosonmagyaróvárra. Az volt a tervük, hogy majd tőle hajták be a tartozást.

A sértettnél azonban nem volt pénz, pedig a terheltek, még a bankszámláját is leellenőrizték.

Ezután a vádlottaknak az az ötletük támadt, hogy a sértett „eladják” egy személynek, de végül inkább arra gondoltak, hogy a sértettet online hitelfelvételre kényszerítik, és ezt a pénzt szerzik meg. Ezért a sértettet magukkal vitték, és egy családi házban arra kényszerítették, hogy egy laptopról lépjen be netbankjába és igényeljen 500 ezer forint hitelt. Mivel hétvége volt, a banki ügyintézés szünetelt, így a sértett nem kapta meg a hitelt. A terheltek azt tervezték, hogy a sértettet hétfőig fogvatartják, amikor majd hozzá tudnak jutni a pénzhez

Időközben a sértett egy ismerőse azonban a sértett telefonjának helymeghatározása alapján be tudta azonosítani a telefon helyét, értesítette a rendőrséget, akik elfogták az elkövetőket, és kiszabadították a sértettet.

A főügyészség emberrablás bűntette miatt emelt vádat a terheltek ellen, velük szemben akár nyolc évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható.

Szólj hozzá!

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.