Útlezárásokkal jön Szombathelyre a hétvégén a Spartan Race

Farkas Bazsi 2026-07-14 18:31:00
A belváros, a Kárpáti Kelemen utca környéke és a Dolgozók útja is érintett.

Július 18-án rendezik meg az idei szombathelyi Spartan Racet. 

A szervezők kérik, hogy a Kőszegi utcában (a Savaria Mozitól kezdődő szakaszon), valamint a Széchenyi utca teljes hosszán lehetőség szerint ne parkoljanak a sofőrök. Ha mégis az érintett utcákban hagyják az autójukat, kérik, hogy szombaton legkésőbb 7:00 óráig álljanak ki vele, mert a verseny idején az utak lezárása miatt nem lesz lehetőség a kihajtásra.

A Kárpáti Kelemen utcát kérik 8-12 óra között ne használják (az itt lakókat lakcímkártya felmutatásával be fogják engedni).

A Dolgozók úti körfogalom irányából kérik a Muskátli utca felé haladjanak.

A Parkerdő Lakóparkból 8-12 óra között kérik két útvonalon közlekedjenek: a Jégpince utcán át a Bartók Béla krt-ra vagy a Kilátó utca-Liget utca(fahíd) érintésével érhető el a Dolgozók útja. A Dob utca szakaszain a verseny zajlik itt kérik figyeljenek a sportolókra.

A Kétrózsa köz is zárva lesz 8-12 óra között.

Az Oladi dombról az Árpád utca-Liget utca (fahíd) érintésével érhető el a Dolgozók útja 8-12 óra között.

Építési munkák

07.17.

16-17 óra között akadály építése a zajlik a Széchenyi utcában (a Berzsenyi tér mellett, pirossal jelölve) az autók által használt úton. Az építés ideje alatt a forgalmat a helyszínen dolgozók kollégák koordinálják. Az akadály nem korlátozza a forgalmat, alatta az személygépkocsik és a 3,6m-nél nem magasabb járművek áthaladhatnak.

Teljes zárás

07.18-án

7:00-23:00

Kőszegi utca a Savaria Mozitól a Széchenyi utca a Szily utcáig (lakcímkártyával az itt lakók a belső parkolót tudják használni, számukra a be- és kihajtás is engedélyezett a mozi irányába) .

Szily János utca a Hollán Ernő utcáig, a Hefele utca irányából az átjáró is zárva lesz.

8:00-16 óráig és 20:00-23:00-ig

Petőfi Sándor utca – Kiskar utca közötti útszakasz. A menetrend szerinti járatok a buszállomásra behajtanak. A Kiskar utcai Shell kút és a bevásárló udvar rendőri irányítás mellett megközelíthető.

 

8:00-22:00 Kenderesi utca a Bartók Béla utcától a Liget utcai fahídig. A Deck Étterem a Liget utca irányából megközelíthető. A Liget utcai hidat nem zárjuk.

 

8-12 óráig

A mezőny a Kárpáti Kelemen utcán két ponton fog áthaladni.

Az Aranypatak melletti partszakaszon futnak, ezt követően a családi házak közötti gyalogúton érik el a Márton Áron és Kárpáti Kelemen utcát, ezen átfutnak az Oladi Kilátó Szomjoltó Kocsma mellett az Oladi Kilátó irányába. A dombon érintik a Dob utcát, Lejtő sétányt és a Boróka utcát, majd a Rigóvölgyi úton át ismét átfutnak a Kárpáti Kelemen utcán be a Múzeumfaluba. A Dob utcát, Lejtő sétányt és a Boróka utcát nem zárjuk, de kérjük figyeljenek a sportolókra. Az Oladi dombról az Árpád utca - Liget utca (fahíd) irányába lehet kijutni.

 

8-12 óra között a Márton Áron utcán az Oladi Templomhoz közeli körforgalom és az Árpád utca között.

 

8-12 óra között

Az Árpád utcától a Kárpáti Kelemen utca teljes szakaszán egészen a Bartók Béla krt-ig. A Bartók Béla krt-ról nem lehet behajtani a Kárpáti Kelemen utcára.  A Homok utcát kérjük ne használják. A Parkerdő Lakóparkból 8-12 óra között a Jégpince utcán lehet kihajtani.  A Kétrózsa köz is zárva lesz ebben az időpontban.

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.