752 kilométer vasúti pályát ad át a MÁV a GYSEV-nek

Farkas Bazsi 2025-06-03 13:18:50
Július 1-től következik be a váltás.

„A közösségi közlekedés ne csak olcsóbb legyen, de jobb is!” – ez a célja a Lázár János építési és közlekedési miniszter által – még az év elején – megfogalmazott 10 vállalásnak.

Az IC-k indulástól érkezésig biztosított takarításán, a pályaudvari mosdók felújításán, a mozdonyflotta erősítésén, az új applikáció bevezetésén vagy épp a június elsejével elindított késési biztosításon túl a 10 vállalás egyike volt az is, hogy érdemben növekszik a GYSEV Zrt. magyarországi szolgáltatási területe, az így felszabaduló mávos erőforrások egy részét pedig a keleti országrészbe csoportosítják át.

A vonalátadás-átvétel előkészítése utolsó fázisához érkezett 2025. július 1-től a GYSEV 752 km vasúti pálya üzemeltetését veszi át a MÁV-csoporttól.

Fontos hangsúlyozni, hogy a két vasúttársaság közötti munkamegosztás változása az utasok részéről semmilyen alkalmazkodást nem igényel: az észak-dunántúli utasok július 1-jét követően is ugyanazokkal a járatokkal számolhatnak, mint korábban.

A vasútvonalak üzemeltetése nem jelenti a személyszállítási tevékenység automatikus átkerülését, ugyanakkor hosszú évek után végre megoldódik az ún. tarifatörés problémája, azaz július 1-jét követően immár a GYSEV-es járatok igénybevétele esetén sem kerül majd többe az utazás, mintha ugyanazt a távolságot kizárólag a MÁV-csoport által üzemeltetett járatokkal tennék meg az utasok.

A januári, miniszteri bejelentést követően azonnal megkezdődtek és jelenleg is folyamatosak az egyeztetések a MÁV-csoport és a GYSEV szakemberei között a vonalátadás-átvételről. A két vasúttársaság szakembereinek egyik kiemelten fontos feladata volt, hogy véglegesítsék átadás-átvétellel érintett vasútvonalak pontos határait. Ez meg is történt, az alábbiak szerint:

  • a 10-es vonal Győrszabadhegy–Celldömölk szakasza,
  • a 11-es vonal Győrszabadhegy–Veszprém szakasza,
  • a 13-as vonal Veszprémvarsány–Franciavágás szakasza,
  • a 14-es vonal Pápa–Csorna szakasza,
  • a 17-es vonal Zalaszentiván–Nagykanizsa szakasza,
  • a 20-as vonal Porpác–Székesfehérvár szakasza (Székesfehérvár állomás már nem),
  • a 23-as vonal Zalaegerszeg–Rédics szakasza,
  • a 24-es vonal Zalabér–Batyk–Zalaszentgrót szakasza,
  • a 25-ös vonal Boba–Őriszentpéter–országhatár szakasza,
  • a 26-os vonal Ukk–Balatonszentgyörgy szakasza (Balatonszentgyörgy állomás már nem),
  • a 27-es vonal Hajmáskér–Csajág szakasza (Csajág állomás már nem),
  • a 30-as vonal Murakeresztúr országhatár–Balatonszentgyörgy szakasza (Balatonszentgyörgy állomás már nem),
  • a 41-es vonal Murakeresztúr–Gyékényes–országhatár szakasza

A 752 kilométer vasúti pálya üzemeltetése komoly szakmai kihívás, hiszen jelentős méretű vasúti pályáról, illetve az ahhoz tartozó ingatlanok, pl. állomásépületek, kiszolgáló létesítmények pontos átadásáról, átvételéről is egyeztetni kell a MÁV-csoportnak és a GYSEV Zrt.-nek.

A vasúttársaságok szakemberei többféle munkacsoportban hetente egyeztetik a különböző aktuális feladatokat. A cél mind a MÁV-csoport, mind pedig a GYSEV részéről az, hogy a vonalátadás-átvétel zökkenőmentesen valósuljon meg, ami az utasok részéről semmilyen alkalmazkodást nem igényel: az ő életükben nem jelent változás, a két vasúttársaság közötti munkamegosztás újragondolása.

Fontos hangsúlyozni, hogy a vasútvonalak üzemeltetése nem jelenti a személyszállítási tevékenység automatikus átkerülését: 2025. július 1-jétől a GYSEV Zrt. egy vonalszakaszon, Zalaegerszeg és Celldömölk között vesz át személyszállítási közszolgáltatási feladatokat.

 

A többi érintett szakasz esetében a személyszállítási tevékenységet a rendelkezésre álló járművek függvényében, fokozatosan veszi át a GYSEV.

 

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.