Rábapordányról a 60 kilométerre fekvő Peresztegre viszik a száj-, és körömfájással fertőzött, leölt állatokat elföldelni

Farkas Bazsi 2025-04-18 00:20:00
Akárcsak korábban Bábolnán, itt sem értesítették előre a helyieket.

A kelleténél mozgalmasabbra sikerült a csütörtök este a Győr-Moson-Sopron megyei Peresztegen. Ugyanis alig, hogy Nagy István agrárimiszter bejelentette, hogy Rábapordányon igazoltan száj-, és körömfájással fertőzött marhát találtak, a helyiek beszámolói alapján máris megérkeztek a dögöket szállító teherautók az alig 1500 fős település határában.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A miniszter beszámolójában arról beszélt, hogy a rábapordányi telepet azonnal zár alá helyezték, a járványügyi protokoll szerinti intézkedések megkezdődtek.

Az állatokat a vírus terjedésének megakadályozása érdekében vakcinázzák, emellett 3 kilométeres védőkörzetet és 10 kilométeres megfigyelési körzetet jelöltek ki. Várható, hogy a korlátozás alá eső területek kiterjesztésére is sor kerül.

Az állategészségügyi hatóság munkatársai a helyszínen előkészítik a teljes állomány, vagyis mintegy 600 tejelő tehén felszámolását.  

Csakhogy időközben kiderült, hogy nem csak marhákat, de sertéseket is le kell ölni a vírus további terjedésének megakadályozása érdekében.

Sellei Tamás (független) Pereszteg polgármestere a Facebookon arról írt, hogy az operatív törzs, a Belügyminiszter, az Agrárminiszter és az érintett szakemberek a Rábapordányban talált fertőzött szarvasmarha állomány és a nem fertőzött, de kényszervágásra ítélt sertésállomány tetemeinek elhelyezésére a peresztegi állami tulajdonban levő ATEV telepet jelölte ki. A két település között egyébként 60 kilométer van.

Pereszteg első embere aláhúzta, hogy semmilyen előzetes tájékoztatást nem kapott a döntésről.

A hatóságok egyébként hasonló módon jártak el korábban Bábolna esetében. A település lakói az emésztőgöndrök ásásakor szembesültek azzal, hogy fertőzött állatok tetemei kerülnek Bábolna területéhez tartozó földbe.

Sellei polgármester írása szerint a tetemek szállítása pénteken kezdődik, és két-három nap alatt lezajlik. Ehhez képest egyébként a helyiek már csütörtök este arról adtak hírt, hogy a tetemeket szállító járművek már megjelentek Peresztegen.

A szállító járművek hermetikusan zártak, az induló telepről a befogadó telepről be és kihajtáskor teljes fertőtlenítésen esnek át. A telepet új kerítés, vadriasztók, és két méteres földzárás fogja védeni. A telep agyagrétege alulról zárja a dögteret - írta a polgámester.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt soproni szervezetének Facebook-oldalán megjelent videó szerint a peresztegi polgármester a terepen próbálta meg tájékoztatni a falu lakosait, akik érthető módon indulatokkal fogadták a bejelentését. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.