Az abdai kamerarendszer, és a Bolgányi-híd is a Versenyképes Járásokban valósulhat meg

Dömötör Gábor 2025-04-08 08:35:00
Első körben 500 millió forint kerülhet vissza Győrbe.

A rendkívüli közgyűlés harmadik napirendi pontja volt hétfőn Győrben a Versenyképes Járások Programban való részvétel feltételeiről való döntés. Ahogy azt az Ugytudjuk.hu megírta, a Győri járás esetében a rendelkezésre álló keret első körben 500 millió fortint lesz, ennek az összegnek a kétszeresére kell pályázatot benyújtani a felhívásban megszabott április 9-i határidőre, amelyekből a több körös elbírálási folyamat után a minisztérium jelöli ki a támogatandó projekteket. 

“A kormány elvett és adott.” - kezdte a téma kapcsán gondolatait Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester, utalva arra, hogy a szolidaritási adónként elvont 12 milliárd mellett, a Versenyképes Járások Program 2 milliárd 400 millió forintjának egy része legalább a város javára fordítható. Tájékoztatott, hogy a program keretében a  járás települései, beleértve Győrt is, közös programokat fogalmazhatnak meg. 

A polgármester kollégákkal felmérték, hogy mire van szüksége a környező településeknek, ezt a munkát már tavaly decemberben elkezdték. Próbáltak hálózatban gondolkodni, és nem az egyéni települési preferenciákat erősíteni, hanem egyfajta regionális gondolkodással, azokat a kezdeményezéseket, amikkel minél több embert és minél nagyobb térséget szólíthatnak meg. 

“Vannak olyan pontok, amikben Győr főkonzorciumi partner, tehát mi adjuk be ezeket a pályázatokat és mi vezetjük ezeket a témákat. (...) Olyan programokat igykeztünk keresni, ami értelmezhető Győr szempontjából, és értelmezhető a járás szempontjából.” - emelte ki a polgármester, aki beszámolt arról is, hogy az abdai kamerarendszer fejlesztésében és a Bolgányi-híd felújításában is részt vesz a város. Zárásként elmondta, hogy a pontok nagy részében konszenzus van a többségi frakcióval. 

Győr nem érhet véget a közigazgatási határainál!

Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) frakcióvezető szerint a járások polgármesterei végig nagy nyitottsággal kezelték a programban való részvételt és az együtt gondolkodást, és rengeteg ötlettel álltak elő. “Egy nagy térségben élünk itt közösen, nem csak Győr város közigazgatási területén belül. Nagyon sok közös és hasonló probléma van, és ez a program lehetőséget biztosít arra, hogy ezekre a problémákra közösen találjunk megoldást!” - mondta el Fekete Dávid és mindenkinek megköszönte az előkészítő munkát. 

Szeles Szabolcs (Fidesz-KDNP) képviselő a Sáráspuszta-Bácsa térséget illető csatorna és szennyvíz problémakör megoldásának, a Versenyképes Járások Programba való implikálását kérte. Válaszában Pintér Bence emlékeztetett, hogy a TSZV erre szánt kerete végül kikerült a költségvetésből a Fidesz frakció hatására, de ezzel együtt arról számolt be, hogy a Győr környéki települések víziközmű-fejlesztésének tervezésére adnak be pályázatot, de a tényleges megvalósításra most biztos, hogy nem lesz forrás.  

Zárásként Borkai Zsolt (Borkaival Közösen a Jövőnkért) képviselő örömmel nyugtázta, hogy a városvezetés ebben a témakörben konszenzusra jutott a Fidesz-KDNP frakcióval (is), és üdvözölte, hogy ha Győrben idén nem is lesznek fejlesztések, de a régióban igen. A polgármester tisztázta, hogy a Versenyképes Járások Program számos eleme fogja pozitívan érinteni Győrt, és ennek megfelelően a rendkívüli közgyűlés egyhangúlag, 19 igen szavazattal elfogadta a javaslatot. 

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.