Győri és Győr környéki idegen ingatlanokba hatolt be egy férfi, majd összetörte az ott parkoló autókat

ugytudjuk.hu 2025-03-31 11:55:43
Fának ütközött a kocsikkal.

A Győri Járási Ügyészség vádiratának tényállása szerint a férfi mind az öt bűncselekményt akként valósította meg, hogy győri és Győr környéki idegen ingatlanokba hatolt be. Három esetben lopási szándékkal, ez két esetben sikeres is volt: élelmiszert, ruhadarabokat, készpénzt hozott el, amiket – a pénz és az italok kivételével - a közelben végül nagyrészt hátrahagyott. Egy esetben nem sikerült a lakatot levernie az ingatlanról, így onnan elszaladt.

A férfi két esetben beült az idegen ingatlanokban megtalált járművekbe, a bennük lévő kulcsokkal azokat el is indította. Az egyik esetben az autóval még az ingatlan területén egy fának, majd a kerítésnek ütközött, így az autót – összesen 900.000 forint kár okozását követően – hátrahagyta. A másik autóval az ingatlanról elhajtott, és azt a település határában hagyta – szintén fának ütközve, az autóban 500.000 forint kárt okozva.

Az ügyészség a férfit két rendbeli jármű önkényes elvételének bűntettével és három rendbeli lopási cselekménnyel vádolta meg. Vele szemben négy és fél év szabadságvesztés is kiszabható.

Tekintve, hogy a férfi a bűncselekményeket felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, az ügyészség indítványt tett további egy év hat hónap szabadságvesztés végrehajtásának elrendelésére is.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Szólj hozzá!

Csak néma csönd jött válaszul a sárvári fideszes önkormányzati képviselőktől, amikor azt kérdezték tőlük: Kinek van még köze a bucsui Magyar Péter választási indulásához?

Nemrég Varga Károly fideszes önkormányzati képviselő lapunknak vallotta be, hogy ő is gyűjtött ajánlásokat a TISZA miniszterelnökével azonos nevű jelöltnek.

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.