Horváth Gábor: Majd akkor hiszem el a Lázár miniszter által bejelentett útfelújításokat, hogyha végig fogok rajtuk autózni

Farkas Bazsi 2025-01-31 08:41:00
Kétségbe vonta a fideszes parlamenti társai szavát a fideszes szombathelyi önkormányzati képviselő.

Ahogy arról az Ugytudjuk.hu frissében beszámolt, a múlt héten Szombathelyen járt Lázár János, az Építési és Közlekedési Minisztérium minisztere, aki többek között azt jelentette be, hogy már idén kiviteli terveket kapnak a Kőszeg - Szombathely, Szombathely - Körmend autópályák. 2026-ban megkezdődhet az építéshez szükséges területek felvásárlása, ami azt jelenti, hogy 2029, 2030-ra elkészülhetnek az új beruházások.

Már akkor feltettük a kérdést Lázárnak, hogy mivel korábban már 2018-ban, majd ezt követően 2021-ben is kész tényként jelentették be ezeket a beruházásokat, ám mint az tapasztalható eddig nem történt semmi az ügyben, most mi változott.

Lázár azt mondta, hogy konkrét ütemtervvel érkezett, valamint azt is hozzátette, hogy ő nem szokott össze vissza beszélni, tehát amiről beszélt azt meg szokta csinálni. 

Úgy látszik nem volt elég megnyugtató Lázár miniszter válasza. Ugyanis a csütörtöki szombathelyi közgyűlésen Horváth Gábor (Fidesz-KDNP) vonta kétségbe a bejelentés komolyságát.

Ha jól emlékszem 2022 áprilisában volt legutóbb téma a Szombathely-Kőszeg közötti autóút, és az északkeleti elkerülő. Ezeknek a beruházásoknak már régen meg kellett volna épülni. Én az ígéreteket akkor hiszem el, amikor majd végig fogok autózni ezeken az útszakaszokon. Jó lenne, tényleg, hogyha 2028-2029-re ez megépülne, de fenntartásaim vannak ezzel kapcsolatban - fogalmazta meg aggodalmát Horváth. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.