Rettegésben tartotta a családját egy férfi győri férfi

ugytudjuk.hu 2025-01-21 09:43:34
Az ügyészség a férfit kiskorú veszélyeztetésével, kapcsolati erőszakkal és garázdasággal vádolta meg, vele szemben – a halmazati szabályokra tekintettel – hét és fél év szabadságvesztés is kiszabható.

A vádirati tényállás szerint a 40 éves férfi 2012 óta élt élettársi kapcsolatban párjával, és két közös gyermekük is született.

2020 után azonban a pár kapcsolata kezdett megromlani, melynek fő oka a vádlott nagyfokú féltékenysége volt. A férfi követte párját a munkahelyére, ellenőrizte a telefonját, és egyre gyakrabban sértegette, szidalmazta őt a gyermekek előtt. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy a terhelt a nőt szidta, miközben a gyerekek anyjuk kezét fogva, sírva kérték a férfit, hogy menjen el, hagyja őket békén.

2022 novemberétől a veszekedések mindennapossá váltak, és a férfi már többször bántalmazta is élettársát. 2022 decemberében a bíróság már a vádlott távoltartását is elrendelte a családjától 30 napra, de az időtartamot követően a férfi visszaköltözött, és folytatta a korábbi magatartását. Volt olyan, hogy nőt a gyerekek előtt azzal vádolta, hogy a „szexmaffia” tagja, különböző szexuális jellegű tevékenységekből keresi a pénzt.

Végül az anya 2023 májusában költözött el a gyerekekkel a vádlottól.

2023 karácsonyán, mikor a nő és a gyerekek a vádlott szüleinél voltak vendégségbe, a férfi ott megjelent, az utcán kiabálva szidta és fenyegette az anyát, majd a nő autójának visszapillantó tükrét is lerúgta. 2024. január végén pedig a terhelt a gyerekek iskolája előtt szidta volt élettárást, aki az iskolába menekült előle. Ezt követően a bíróság 2024 februárjában újra elrendelte a terhelt távoltartását.

Az ügyészség a férfit kiskorú veszélyeztetésével, kapcsolati erőszakkal és garázdasággal vádolta meg, vele szemben – a halmazati szabályokra tekintettel – hét és fél év szabadságvesztés is kiszabható.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Szólj hozzá!

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.