Konszenzussal választhatnak elnököt a Haladás VSE élére

Farkas Bazsi 2025-01-16 08:56:06
Úgy néz ki, mégiscsak megenyhült állambácsi szíve, és segít megmenteni az egyesületet.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk szerdán este 18 órakor újabb küldöttgyűlés tartott a Haladás VSE. A napirendek között nem szerepelt azonban az új elnök megválasztása. Ez azért lenne égetően fontos, mert a korábbi elnök Homlok Zsolt december 31-vel lemondott, és mivel újabb elnököt nem választottak ezidáig a küldöttek, így 60 napig még Homoknak kell ellátnia a posztot. Csakhogy Homlok láthatóan már nem nagyon foglalkozik azzal, hogy mi is történik a továbbiakban a Haladással.

Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a HVSE-ben negyedik hónapja nem kaptak fizetést az alkalmazottak, a bajnoki címvédő NB 1-es futsal csapat tagjai pedig szétszéledtek. Az utánpótlásban dolgozó edzők pedig csakis azért maradtak még a helyükön mert lojálisak a klubbal.

Hogy pontosan mekkora is az egyesület tartozása nem lehet tudni. A korábbi számokból kiindulva azonban a felhalmozott ki nem fizetett fizetések összege közel 200 millió forint.

Schäfer András kulcsszerepben

Tavaly év végén 55 millió forintot gyűjtöttek össze civilek, hogy megmentsék a Haladást. Ekkora volt az egyesület adótartozása, ami több dolog elé is akadályt gördített. Egyrészt köztartozással az egyesület nem tudta átadni az NB III-as labdarúgó-csapat versenyengedélyt annak a Kft.-nek, amelyet az önkormányzat alapított, és a tervek szerint ez a társaság fogja üzemeltetni a csapatot.

Másrészt viszont a szakági szövetségektől lehívható pénzeknek is gátja volt. Ez utóbbi pedig mentőövet jelent a csőd felé táncoló Haladásnak.

A szombathelyi válogatott labdarúgó Schäfer András volt olyan bőkezű, hogy a december 31-én még hiányzó 15 millió forintot átutalta, ezzel ki lett egyenlítve a Haladás adótartozása.

De nem csak ebben volt szerepe Schäfernek, hanem a felbukkanó neve bizony az országos politikai szereplőket is felrázta. Olyan ugyanis elképzelhetetlen lenne, hogy egy válogatott labdarúgó egy ügy élére áll, az állam pedig ezt figyelmen kívül hagyja.

Ahogy arról már beszámoltunk, a focista az önkormányzati labdarúgó-csapat hátterébe is beszáll. Tulajdonrészt szeretne az önkormányzati tulajdonú Haladás 1919 Labdarúgó Kft.-ben, valamint szakmai mentorként is oda áll a szombathelyi foci feltámasztásához. Ezzel az önkormányzati kezdeményezés az MLSZ-nél is “jól fog feküdni”.

A “profi” labdarúgás ezzel egyébként kiszállt a Haladás VSE-ből, ám a többi szakosztály sorsa sem marad már sokáig bizonytalan. 

Információink szerint ugyanis a kormány hajlandó konszolidálni a klubot, vagyis komolyabb tőkeinjekciót végrehajtani, ehhez azonban garanciát szeretnének, egy megbízható elnök személyében. 

Szerdán azért nem került sor az elnök személyének megválasztására, mert jelenleg is folyik a keresés, hogy ki lenne alkalmas a pozícióra, aki a fenti kritériumoknak megfelel, ráadásul politikailag is korrekt.

Január 30-ra hívták össze a következő küldöttgyűlést, legkésőbb ekkor kiderül.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.