A januári fizetésekkel együtt nagyjából 200 millió forintra rúg a dolgozók felé a HVSE tartozása

Farkas Bazsi 2025-01-06 07:53:52
Az elmúlt 5 évben 182 millió forintról 1 milliárd 383 millió forintra nőtt az egyesület kölcsönállománya.

Nincs az elmúlt napokban felkapottabb közéleti téma Szombathelyen, mint a Haladás VSE ügye. Az 1919-ben alapított sportesegyületben tucatnyi szakosztály van, és bár kimelet állami támogatásokkal is bír, most mégis pénzügyi bajban van. Sokan úgy vélik, hogy a szilveszter napján kiütött 55 millió forintos köztartozással egyenes út vezet a HVSE megmentéséhez, ám ez sajnos közel sincs így.

Ám mostani cikkünkben nem a lehetséges jövőt szeretnénk vázolni, hanem annak nézünk utána, hogy az elérhető adatok alapján, hogyan jutott a Haladás a csőd szélére.

2020-ban lendült a szekér, ‘22-ben jött az első krach

A bírósági adatokat vettük elő, hogy megnézzük mi ment végbe az egyesületben. Ezek az adatok ugyan jó támpontot adnak, de nem szabad elfelejteni, hogy a minden évben május 31-én leadandó előző évi beszámoló a december 31. képet mutatja meg. 

2018, és ‘19-ben még mínusz 18 és 16 millió forintos tárgyévi eredménnyel zárt a klub. A saját tőke pedig komoly mínuszba csapott át, ugyanis a ‘18-as 2 millió 177 ezer forintos tőkét, ‘19-re mínusz 70 millió forintra vitték le.

2019-ről 2020-ra azonban kisebb lendületet mutattak a számok. A tárgyévi eredmény pozitívba fordult át, - 16 millióról 13 millió forintos eredmény született. A saját tőke azonban még mindig negatív indexen állt, - 70 millióról - 56 millióra szorult vissza a hiány.

2021-ben még tovább lendült az egyesület. Az évvégi adózott eredmény 13-ról 64 millió 696 ezerre nőtt, és a saját tőke is pozitívba fordult át, 8 millió 400 ezer forinttal zárhattak.

‘22-ben aztán minden egy csapásra fordult vissza. Az eredmény 64 millióról - 285 millióra változott, a saját tőke pedig - 277 milliós mutatót hozott.

A 2023-as év pedig egyenesen tragédiát hozott. Az éves eredmény negatív indexe ugyan kicsit konszolidálódott -112 millió 143 ezer forintra. Ám a saját tőke mértéke még tovább zuhant, és - 389 millió 352 ezer forintot mutatott. 

Lavina módjára nőtt a kölcsön

Érdemes megnézni a beszámolók kölcsönre, egészen pontosan a rövid lejáratú kötelezettségre vonatkozó sorait. Ez az összeg ugyanis, ami a tartozások mutatja, egyre csak nőtt. Mégpedig így:

2019 - 182 millió forint
2020 - 335 millió forint
2021 - 423 millió forint
2022 - 1 milliárd 112 millió forint
2023 - 1 milliárd 383 millió forint

Támogatásról támogatásra

2019-ben összesen 727 millió 949 ezer forint támogatást könyvelt el a Haladás VSE. Ebből 473 millió 905 ezer forint központi költségvetés, 62 millió forint pedig a szombathelyi önkormányzattól folyt be. A többi pénz szakági szövetségi támogatás címén jött be. TAO támogatásból 107 millió 544 ezer forintot hívtak le.

Az önkormányzat támogatásából a futsal szakosztály kapta a legtöbbet, 14 millió forintot. A második legmagasabb támogatott, a birkózás volt 5 millió 500 ezer forinttal.

A 2019-ben a Sportkomplexum bérlésének támogatására 296 millió 339 ezer forintot kapott az egyesület.

2020-ban 454 millió 874 ezer forint volt a támogatása a HVSE-nek. A központi költségvetésből 261 millió forint érkezett. Az önkormányzattól 40 millió. A Sportkomplexum használatához ebben az évben 297 millió 800 ezer forinttal járult hozzá az állam. A labdarúgó és a röplabda szakosztály 180 millió 259 ezer forint TAO támogatást könyvelhetett el.

Az önkormányzati támogatásból ebben az évben a futsal nem kapott pénzt.

2021-ben 726 millió 658 ezer forint volt a támogatás mértéke. Az állam 351 millió 527 ezer forintot, az önkormányzat 21 millió forintot utalt át. A Sportkomplexumnak továbbutalt pénz ebben az évben 150 millió forint volt. A TAO támogatás 62 millió forint volt.

2022-ben 645 millió 809 ezer forintnyi támogatásban részesült az egyesület. A kormánytól 406 millió, az önkormányzattól 560 ezer forint folyt be. A Komplexum fenntartásra 184 millió 100 ezer forintot utaltak át a központi költségvetésből. TAO-ból 91 millió 457 ezer forint került a bevételek közé.

2023-ban 538 millió 590 ezer forint volt a támogatás mértéke. Az állami hozzájárulás 538 millió 590 ezer forint, az önkormányzati 465 ezer forint volt. A Sportkomplexum fenntartására 285 millió 647 ezer forintot utalt át az állam. TAO-ból 176 millió 737 ezer forint folyt be.

NAV tartozás kilőve, fizetések továbbra sincsenek

Azt már tudjuk, hogy egy gyűjtésnek köszönhetően a Haladás VSE kifizette a decemberben fennálló 55 millió forintos NAV tartozást, de emellett még számos más kifizetetlen tétele maradt.

A 2023-as beszámoló szerint 597 millió 520 ezer forintot tett ki a dolgozói bérek kifizetése. Januárban már a negyedik elmaradt havi bérüket várják a munkavállalók, akik az Opten nyilvántartása szerint 64-en vannak. 

A ‘23-as adatokból kiindulva számításunk szerint csak ez a tétel 200 millió forintot tesz ki. 

A beszállítóknak is tartoznak. Információink szerint az itteni legmagasabb tartozás 7 millió forint, de 2 milliós tételek is vannak.

A legfajsúlyosabb tétel, ami egyelőre még a levegőben lóg. Az a Sportkomplexum használatának díja. Ezt, ahogy fentebb is írtuk, minden évben az állam utalta át. Idén 373 millió forintot állítottak be erre a tételre, ám egyelőre az utalás nem érkezett meg az egyesülethez.

Igaz a Sportkomplexumot üzemeltető cég, a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. információink szerint eddig még nem állította ki a 2023-as év számláját.

Az ügy további érdekessége, hogy a Haladás VSE egyik frissen megválasztott felügyelő bizottsági tagja az a Gál Sándor, aki a komplexum ügyvezetője. A számlát tehát annak az embernek kellene a HVSE-nek kiállítania, akinek tisztában kell lennie, hogy van-e egyáltalán pénz a kasszában.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke szerint az egyetemnek mindig előre fizették a terembérletet, bár most tartozásuk van

Az ELTE és a kézilabda klub viszonya annyira megromlott, hogy a kézisek sportterem, és iroda használatát is felmondta az egyetem.

Ha nem tudod, hogy mit csinálj a hétvégén - mutatjuk az összes győri programot

Ünnepi könyvhét, Mozgás Éjszakája, gólyagyűrűzés, hadijáték, kiváló koncertek, miegymás. 

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát – a letartóztatott Váczi Attila még a börtönben is lebukott

Hamis fegyverátírás miatt született jogerős ítélet, miközben a korrupciós perben milliárdos megrendelések, luxusautó és bizalmas rendőrségi iratok is előkerültek.

Pár hónap alatt közel 50 millió forinttal nőtt Ágh Péter vagyona

Ingatlanja, autója azonban továbbra sincs a parlamenti képviselőnek.

Kitette az egyetem az SZKKA-t a sportcsarnokból

A kézilabda csapat szerződése június 16-án lejár, új szerződést pedig nem kíván az egyetem kötni. Már a " D" épületben bérelt irodákban sem maradhatnak sokáig.

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.

Gólyák, állatbemutatók és családi programok várják a látogatókat Győrszentivánon és Szanyban

Június 12-én és 13-án testközelből ismerkedhetnek meg az érdeklődők a fehér gólyákkal, miközben egész napos programokkal készülnek a szervezők.

Hódot fogtak a szombathelyi Tófürdőn

Áttelepítik a szokatlan strandolót.

Az energiabiztonságra, a migrációra és a klímaváltozásra is hatással lehet az iráni válság

A háború következményei Európáig érhetnek, nemcsak a Közel-Keletet érinti a konfliktus.

Ingyenes lisztérzékenység-szűrés indul a győri gyerekek számára

Megérkeztek a cöliákia-tesztek, a szűrést a hatéves státuszvizsgálatokhoz kapcsolják.

Emelkedhet az Öreg-Duna vízszintje a következő napokban

Fokozott óvatosságra figyelmeztetik a vízparton tartózkodókat és a vízi sportok kedvelőit.

Több mint 50 új parkoló épül a Kígyó utcában Győrben

Egy hónapon belül elkészülhet a fejlesztés, amely a környék parkolási gondjain enyhíthet.

Felszólította a Változást a Városért Egyesület Tóth Juditot, hogy adja vissza listás mandátumát

A körmendi önkormányzati képviselő korábban úgy nyilatkozott, hogy visszaadja képviselői jogosultságait, majd nem történt semmi.

3 év börtönt kapott a férfi, aki megverte Horváth Ákos, szombathelyi színészt

Az elkövető társának 240 óra közérdekű munkát kell teljesítenie.

Jön a 97. Ünnepi Könyvhét és 25. Gyermekkönyvnapok: három napra Győr lesz az olvasás fővárosa 

A könyvbemutatók mellett családi programok és ingyenes vásár is várja az érdeklődőket.

Megöléssel fenyegettek közterület-felügyelőket Szombathelyen

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kell bíróság elé állniuk.

Sztrókot kapott Simon Ádám, a szombathelyi H+ Média egyesület elnöke

A szervezet közleménye szerint a vezető állapota jelenleg stabil.