13 évre ítélték Tarsoly Csabát, a Questor-ügy fő vádlottját

Farkas Bazsi 2024-09-02 10:47:43
Emellett eltiltották vezető tisztségviselői pozíció betöltésétől, valamint tíz évre közügyektől is.

A Fővárosi Törvényszék ma délelőtt hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelyben a Quaestor-cégcsoport vezetője és munkatársai vádlottként, míg a nagyszámú károsult sértettként várta a bíróság ítéletét.

Az ügy 1548 oldal terjedelmű – azóta többször módosított és kiegészített – vádirata 2016. február 5-én érkezett a bíróságra. A nyomozati iratok meghaladták a 132 ezer oldalt, míg a mellékletek között 104 db CD lemez és 5 TB kapacitású winchester került becsatolásra.

A tárgyalássorozat 2016 júliusában kezdődött. A Fővárosi Törvényszék összesen 359 tárgyalási napot tartott, ezekből 193 napon tanúk kihallgatására, 73 napon pedig szakértők meghallgatására került sor.

A nyomozás során összesen – kiegészítéseikkel együtt – 21 informatikai szakértői vélemény (közel 5 GB terjedelmű melléklettel), továbbá egyesített könyv-, pénz- és tőkepiaci, valamint informatikai szakvélemény – két kiegészítéssel, 4 GB melléklettel – összesen 861 oldal terjedelemben, továbbá 5 igazságügyi orvosszakértői vélemény került előterjesztésre.

Az ügy bonyolultságát jól érzékelteti, hogy az eljárás bírósági szakaszában 2018 júniusában egy újabb 40 oldalas vádirat benyújtására került sor, amelyet a vádiratokban írt cselekmények szoros kapcsolódása okán a bíróság az alapügyhöz egyesített. Ekkor az ügybe további 2064 oldal terjedelmű újabb nyomozati anyag csatolódott. Mindezen túl az ügyészség 2018 júliusában újabb 25 oldalas vádmódosítást, majd 2019 márciusában 10 oldalas vádkiterjesztést nyújtott be. A bizonyítási eljárás végeztével – az ügyben beszerzett egyesített könyv-, pénz- és tőkepiaci, valamint informatikai szakvélemény megállapításaira tekintettel – 2024 februárjában a vádhatóság 859 oldalas vádmódosításában pontosította az addigi vádakat.

Az ügy sokdimenziós voltát és nehézségét igen jól érzékelteti az a tény is, hogy az eljárás bírósági szakaszában 17 új szakértő kirendelése vált szükségessé. A kirendelt szakértők közül 6 szakértő kizárásáról és 2 további szakértő felmentéséről kellett döntenie a bíróságnak.

Ennyi nehezítő tényező és hátráltató körülmény után a Fővárosi Törvényszék az ügyben ma hirdetett ítéletet, amely szerint Tarsoly Csaba 13 év fegyházbüntetést kapott.

Emellett eltiltották vezető tisztségviselői pozíció betöltésétől, valamint tíz évre közügyektől is - számolt be helyi tudósításában a Telex.

Szólj hozzá!

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.