Hivatalos: A Szombathelyi Haladás korábbi vezetője, Séllei Árpád lett a Honvéd ügyvezetője

Farkas Bazsi 2024-08-16 10:33:26
Nehéz helyzetben veszi át a klubot.

Séllei Árpád lett a Honvéd FC Kft. ügyvezetője - jelentett be a csapat hivatalos weblapja. Az oldal szerkesztői megjegyzik, hogy Séllei Árpád közel két évtizede, 18 éve dolgozik a magyar futballban, a Haladásnak korábban tulajdonosa és ügyvezetője is volt, a szombathelyi klubtól 2024 januárjában távozott.

„Tudom, hogy a Honvéd és a Haladás szurkolói jó viszonyt ápolnak egymással, így talán mondhatom, hogy testvérklubtól érkezem Kispestre. Tisztában vagyok azzal, hogy egy patinás klubhoz, az egyik legsikeresebb magyar csapathoz érkeztem, amelynek itthon és külföldön rengeteg drukkere van, a korábbi eredmények és a szurkolói bázis pedig okán pedig érthetően nagyok az elvárások – kezdte Séllei Árpád. – Nehéz helyzetben vesszük át a Budapest Honvédot, de ennél fontosabb, hogy komoly céljaink vannak, szeretnénk sikereket elérni, a férfi és a női szakággal egyaránt. Közben pedig továbbra is kiemelt figyelmet szentelünk a saját utánpótlásunknak, hiszen a Magyar Futball Akadémia egy másfél évtizede jól működő műhely. Fontos, hogy gazdaságilag is stabil klubot építsünk, ehhez megvan a biztos tulajdonosi hátterünk, illetve a futballban szerzett tapasztalatunk is. Tudjuk, hogy a szurkolók sokkal jobb Honvédot szeretnének látni, higgyék el, a mi célunk ugyanez, és bár tisztában vagyunk a vele, hogy a sportban időből van a legkevesebb, de szeretnénk, ha bizalommal és türelemmel lennének felénk.“

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, új tulajdonosa van a Budapest Honvédnak, aki azzal kezdett, hogy menesztette az NB 1-es csapat éléről Csertői Aurél vezetőedzőt. 

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.