Újabb végrehajtás jelent meg a Dreiszker és társai Kft.-vel szemben, a Muros Bau neve mellé is NAV követelést írtak ki

Farkas Bazsi 2024-05-28 08:44:46
Sűrűsödnek a felhők a Dreiszker-cégcsoport fölött.

Több kivitelezést is befejezetlenül maga mögött hagyva szüntette be tevékenységét a Dreiszker-cégcsoporthoz tartozó két Kft. a Dreiszker és Társai, valamint a Muros Bau Kft.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk Szombathelyen az Egyházmegyei, valamint Gencsapátiban a bölcsődét. Csepregen a művelődési házat, Győrben pedig a Prohászka Ottokár iskolát hagyták befejezetlenül magára.

A felhők pedig egyre inkább sűrűsödnek a Dreiszker és Társai Kft. fölött. Korábban a Lovas utcai vadonatúj irodaházukban kapcsolták ki a villanyt, valamint NAV követelés is megjelent a cég neve mellett. 

Most újabb végrehajtást mutat a Kft. adatlapján az Opten cégregiszter. Ezúttal Tar Gábor közjegyző indított végrehajtást.

Most már a cégcsoport másik cége, a Muros Bau Kft.-re is végrehajtást jegyzett be a NAV Vas Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága.

Próbáltuk elérni a cégcsoport tulajdonos-ügyvezetőjét, Dreiszker Leventét de továbbra is eredménytelen volt a próbálkozásunk.

Értesüléseink szerint az ügyvezető jelenleg külföldön tartózkodik. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Ágh Péter tényleg nem fogta fel, hogy a TISZA számára ő nem parlamenti képviselő

A fideszes politikus egyeztetésre hívta Strompová Viktóriát.

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein.