Továbbra sem tudni, hogy mennyi pénzért vásárolta meg Bebes polgármester új, körmendi lakását

Farkas Bazsi 2024-05-24 17:31:08
A politikus friss vagyonnyilatkozatából az viszont kiderült, hogy már nem bérel tőle ingatlant a helyi kosárlabda csapat.

Bebes polgármesternek lett egy lakása az alig több mint 10 millió forintért eladott Pászthory-házban - írtuk szerdai cikkünkben.

Az történt ugyanis, hogy a körmendi önkormányzat 10 millió 300 ezer forintért adta el azt a 715 négyzetméteres ingatlant, amit a helyiek csak Pászthory-házként szoktak emlegetni. A 2019-ben tett előterjesztést Bebes István (Fidesz-KDNP) polgármester jegyezte, amit végül a testület el is fogadott.

A telken álló épületet lebontották, egy új társasházat húztak fel a helyére, ebben az épületben lett lakása Bebesnek. A tulajdoni lap szerint egy 67 négyzetméteres, földszinti ingatlan tulajdonosa a polgármester.

Egy szerkesztőségünk birtokába jutott költségelszámolás szerint Bebes már 2023-ban fizette a lakás társasházi költségeit. Az elszámolás szerint 2023. decemberében 40 ezer 781 forint túlfizetése volt a polgármesternek, annak ellenére, hogy a 2023-as vagyonnyilatkozatában a lakás nem szerepelt.

Természetesen kerestük az érintettet is. Bebesnek az alábbi kérdéssort küldtük meg:

Mekkora összegért vásárolta meg a Rákóczi Ferenc utcai lakást?
Ha csak 2024-ben került az ingatlan a nevére, akkor a 2023-as naptári évben miért fizette a lakás költségeit?
Etikusnak tartja-e, hogy a korábbi önkormányzati tulajdonként eladott ingatlan helyén épült társasházban lakást vásároljon, és erről a közvéleményt ne tájékoztassa?
Mivel a 2024-ben keletkezett vagyonyilatkozata egyelőre a kormend.hu-n nem elérhető, így kérem válaszlevelében azt szerkesztőségünk részére megküldeni szíveskedjék.
Ehhez kapcsolódó további kérdésem, hogy az ingatlan szerepel-e a 2024-es vagyonnyilatkozatában?

Bebes válasza ma érkezett meg. Ebben a polgármester ragaszkodott hozzá, hogy a levelét teljes egészében, változtatás nélkül közöljük. Ezt ennek megfelelően meg is tesszük:

"Tisztelt Farkas Balázs!

Az Ugytudjuk.hu internetes újság nevében 2024. május 13-án elektronikus levélben kérdéseket tett fel egy magánszemélyként történt ingatlanvásárlásommal összefüggésben. 

Meglepetéssel tapasztaltam, hogy a válaszom bevárása nélkül megjelentette azt a cikket, amelynek tényállításaihoz korábban az én válaszomat is fontosnak tartotta. Ez legyen etikai kérdés, úgy látszik, egy hivatalban lévő politikussal szemben, és bizonyos médiumok esetében ez a mérce nem alkalmazandó. 

A feltett kérdésekre természetesen  válaszolok, nyilván most már nem a kérdező, hanem a nyilvánosság számára. 

A Körmend, Rákóczi utcai lakás megvásárlásáról akkor döntöttem, amikor az ingatlanberuházás megvalósult, és a lakásokat a beruházó eladásra kínálta. Amint a képen is látható, a foghíjbeépítéssel létrejött társasházban kialakított 34 lakásból vásároltam meg egy lakást, olyan piaci feltételekkel, amint azt eladásra kínálták. 

Az ingatlan valóban 2024. február 7-én került a nevemre, az ezt követően tett vagyonnyilatkozatomban természetesen a megvásárolt ingatlan is szerepel. A korábbi költségviselés valamennyi tulajdonost érintő eladói kívánság volt, a korábbi tulajdonszerzést megelőző költségáthárítás az eladó intézkedése volt. Körmenden a polgármester, alpolgármester és önkormányzati képviselők által benyújtott vagyonnyilatkozatok az érdeklődők számára hozzáférhetőek voltak, az Ön kitüntetett érdeklődésére tekintettel a saját vagyonnyilatkozatom interneten történő közzétételéről intézkedtem.  

Remélem a tényszerű adatközlés, ha nem is az Ön, de a nyilvánosság érdeklődését kielégíti, tájékoztatóm róla, hogy polgármesteri tisztségem megszűnésekor újabb vagyonnyilatkozatot fogok tenni, de bízom benne, hogy személyemet érintő kitüntetett érdeklődése mandátumom megszűnése után is megmarad."

Felkerült a vagyonnyilatkozat

A polgármester válaszához azt azért hadd tegyük hozzá, hogy magánszemélyként történt ingatlan vásárlásáról mindaddig jogunk van kérdezni és tájékoztatni a közvéleményt, amíg ő mandátummal bíró politikus. Arra pedig nem válaszolt, hogy mennyi pénzért is vette meg a körmendi, Rákóczi Ferenc utcai lakást.

Ahogy Bebes azt írta friss vagyonnyilatkozata (A nyilatkozat ide kattintva elérhető.) valóban felkerült a kormend.hu-ra. Ebből pedig az alábbi pénzügyi helyzete derül ki:

Állampapírban 1 millió 500 ezer forintot tart.
Készpénzben 5 millió 700 ezer forintja van.
34 millió forint egyéb követelése van.

Tartozásként 22 millió forint banki kölcsönt, és 10 millió forint magánszemély felé történő adósságot vallt be

Azt pontosan nem tudjuk, hogy mennyi pénzért vette Bebes a lakást, ám egy az ingatlan.com-on jelenleg is elérhető hirdetés szerint, egy 64 négyzetméteres (tehát 3 négyzetméterrel kisebb) új építésű körmendi lakásért 50 millió 350 ezer forintot kérnek el. 

Bebes vagyonbevallása szerint ha az állampapírokat is pénzé teszi és a készpénzét, valamint egyéb pénzintézeti követeléseit is behajtja, akkor is mindössze csak valamivel több, mint 41 millió forintja lett volna. 

A tulajdoni lap szerint Bebes 1/1-ben tulajdonosa a lakásnak, pénzintézeti bejegyzés nincs a lapon, így tehát kölcsönt nem vett fel hozzá. 

Ezzel pedig már valóban fontos az a megválaszolatlan kérdés, hogy mennyi pénzért is vette a polgármester az új lakását.

Már nem bérlője a kosárlabda csapat

Bebes 2023-as vagyonnyilatkozata (A vagyonnyilatkozatot ide kattintva lehet letölteni.) szerint 2 ingatlanát is bérleményként hasznosította. 118 ezer 450 forintos havidíjat fizetett neki a MJUS-t üzemeltető Kristilla Kft., a helyi kosárlabda csapatot üzemeltető - egyébként igen nehéz anyagi helyzetben lévő - Basketball Körmend Sport Kft. pedig havonta 138 ezer 728 forintos bérleti díjat tett a polgármester zsebébe.

A 2024-es nyilatkozatban megváltoztak a bérlők. E szerint a két ingatlant egy-egy magánszemély bérli 80 és 100 ezer forintos havidíjon.

Érdekesség, hogy Bebes a kosárcsapatnak drágábban számlázta ki ugyanazt az ingatlant tavaly, mint idén egy magánszemélynek. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

3 év börtönt kapott a férfi, aki megverte Horváth Ákos, szombathelyi színészt

Az elkövető társának 240 óra közérdekű munkát kell teljesítenie.

Jön a 97. Ünnepi Könyvhét és 25. Gyermekkönyvnapok: három napra Győr lesz az olvasás fővárosa 

A könyvbemutatók mellett családi programok és ingyenes vásár is várja az érdeklődőket.

Eldőlt, hogy nem marad a felső tagozat a gersekaráti iskolában

A gersekaráti felső tagozatos tanulók általános iskolai tanulmányaikat a Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola körmendi székhelyintézményében folytathatják tovább.

Megöléssel fenyegettek közterület-felügyelőket Szombathelyen

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kell bíróság elé állniuk.

Sztrókot kapott Simon Ádám, a szombathelyi H+ Média egyesület elnöke

A szervezet közleménye szerint a vezető állapota jelenleg stabil.

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott három férfi Sopronnál

Vádat emelt az ügyészség a sofőr és két utasa ellen, miután egy frontális ütközést követően magára hagyták a súlyosan megsérült sértettet.

A kínai agyagkatonáktól a kortárs festészetig – izgalmas programokkal vár a Rómer Múzeum Győrben

Tárlatvezetések, egy új kiállítás megnyitója és különleges időszaki ajánlatok is szerepelnek az eheti kínálatban.

Varju Lászlót választották a Demokratikus Koalíció elnökének

A DK üzent a károgóknak: folytatni kívánja munkáját, és továbbra is képviselni kívánja az európai, baloldali értékeket valló választókat Magyarországon.

Az önkormányzat segítségével újranyitották a Szombathely-Szőlősnél kialakított P+R parkolót

Ezt a parkolót is azbeszttel terhelt zúzalékkal szórták le, ezért kellett lezárni.

Ugytudjuk: Diószegi Judit vezeti a gyermekvédelmi vizsgálóbizottságot

Információink szerint a győri országgyűlési képviselőt választották meg a gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró parlamenti testület élére.

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Országos Diákszínházi Fesztivált, amelynek ismét Győr adott otthont

Fiatal tehetségek vették birtokba a színpadot, az ország számos pontjáról érkezett ifjú színjátszók több napon át mutathatták be előadásaikat a városban.

Éjszakai vasúti karbantartások lesznek a Győr–Hegyeshalom vonalon

Abdán és Öttevényen is zajjal járó munkákra kell készülni június végén, a MÁV a vasúti pálya biztonságos üzemeltetése érdekében végez karbantartásokat.

Hétfőn hajnalban kizuhant egy diák, egy székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről

A diák életben maradt, az oktatási és gyermekügyi miniszter közleményt adott ki a témában.

Hogyan válaszd ki az ideális fogszínt?

A fogszín kiválasztása több figyelmet igényel, mint azt elsőre gondolnánk.

Gyermekotthon vezetője és nevelői ellen emelt vádat a Soproni Ügyészség

A vádlottak bántalmazták, és büntetésben részesítették a speciális gyermekotthonban élő gyermekeket.

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.