Bebes polgármesternek lett egy lakása az alig több mint 10 millió forintért eladott Pászthory-házban

Farkas Bazsi 2024-05-22 08:19:00
Bár már tavaly is a körmendi polgármester fizette a lakás költségeit, a vagyonnyilatkozatában nincsen nyoma az ingatlannak.

10 millió 300 ezer forintért adta el a körmendi önkormányzat azt a 715 négyzetméteres ingatlant, amit a helyiek csak Pászthory-házként szoktak emlegetni. A 2019-ben tett előterjesztést Bebes István (Fidesz-KDNP) polgármester jegyezte, amit végül a testület el is fogadott.

A vevő a Gépész Zala Invest Kft. volt. A beruházó aztán az épület helyére 2 másik ingatlan bevonása után egy modern társasházat húzott. Ám mivel azonban az ingatlan helyi védettség alá esett, így a testületnek arról is határoznia kellett, hogy ezt megszüntetve adnak zöld utat a projektnek. A mostani ház homlokzata pedig a régi épületeket idézve lett megépítve.

Fotó: rakoczi10.hu

Ebben az épületben lett lakása Bebesnek. A tulajdoni lap szerint egy 67 négyzetméteres, földszinti ingatlan tulajdonosa a polgármester.

Egy szerkesztőségünk birtokába jutott költségelszámolás szerint Bebes már 2023-ban fizette a lakás társasházi költségeit. Az elszámolás szerint 2023. decemberében 40 ezer 781 forint túlfizetése volt a polgármesternek. 

Csakhogy Bebes 2023-as vagyonnyilatkozatában nem szerepel ez a lakás.

A tulajdoni lap szerint is csupán 2024. február 7-én került a nevére az ingatlan. 

Mindennek azért is van jelentősége, mert a vagyonnyilatkozatokat február 1. határidővel, vagyis január 30-31-vel szokták leadni a politikusok. 

Kíváncsiak voltunk, hogy a lakás szerepel-e Bebes 2024-es nyilatkozatában, ám a kormend.hu-n csupán a 2023-as elérhető.

Kerestük a körmendi jegyzőt, hogy tőle kérjük ki a vagyonnyilatkozatot, ám válasz egyelőre nem érkezett.

A múlt héten írtunk emailt a polgármesternek, ebben ezeket a kérdéseket tettük fel:

Mekkora összegért vásárolta meg a Rákóczi Ferenc utcai lakást?
Ha csak 2024-ben került az ingatlan a nevére, akkor a 2023-as naptári évben miért fizette a lakás költségeit?
Etikusnak tartja-e, hogy a korábbi önkormányzati tulajdonként eladott ingatlan helyén épült társasházban lakást vásároljon, és erről a közvéleményt ne tájékoztassa?
Mivel a 2024-ben keletkezett vagyonyilatkozata egyelőre a kormend.hu-n nem elérhető, így kérem válaszlevelében azt szerkesztőségünk részére megküldeni szíveskedjék.
Ehhez kapcsolódó további kérdésem, hogy az ingatlan szerepel-e a 2024-es vagyonnyilatkozatában?

Válasz egyelőre Bebestől sem érkezett.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.