Már három hónapja nem kaptak fizetést a Haladás VSE dolgozói

Farkas Bazsi 2024-05-24 08:34:11
Szinte biztos, hogy minden jogszabályt betartva az egyesület elnöksége nem tudja összehívni a mérleg elfogadó közgyűlést.

Nincs fizetés a Haladás VSE-ben - írtuk április 27-én megjelent cikkünkben. A helyzet pedig azóta annyit változott, hogy újabb egy hónappal lett több, a ki nem fizetett juttatások száma. Információink szerint ezzel együtt már összesen három havi bérüket várják az egyesület dolgozói.

Egy korábban birtokunkba került levélben Homlok Zsolt elnök azt írta, hogy:

"A késedelem oka, hogy a  2024. évi (központi forrásból érkező)  kiemelt  vidéki sportegyesületi támogatás  -  amely jelentős részét teszi ki az éves költségvetésünknek -  folyósítása egyelőre még nem történt meg a sportszervezetünk részére. 

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint, hogy a folyósítás április hónapban megtörténik."

De nem történt meg.

Ahogy azt már korábbi cikkünkben írtuk, a támogatás idén 250 millió forintot tesz ki. Csakhogy értesüléseink szerint a központi költségvetésből érkező támogatás feltétele az lenne, hogy a HVSE nullás igazolást mutasson be. Az elmaradt bérek miatt azonban ez jelenleg lehetetlen.

Az állami támogatás amúgy is a Sportkomplexum fenntartási költségeit hivatott fedezni, a kormány ugyanis azt a megoldást találta ki - miután kiderült, hogy a létesítményt a szombathelyi önkormányzat nem tudja fenntartani - hogy az egyesületen folyatják át az üzemeltetési költségek nagy részét.

Így amennyiben meg is kapná a Vasutas Sport Egyesület a pénzt, azt nem fizetésekre, hanem a Komplexum bérleti költségeire kellene továbbutalnia.

Az elmaradt fizetések azért is problémásak, mivel a HVSE komoly TAO támogatást kap. Ez a finanszírozási forma pedig megköveteli, hogy a TAO támogatásban részesülő utánpótlásban dolgozó edzők pontosan kapján meg a járandóságukat. Amennyiben ez nem így történik, a pályázó - jelen esetben a HVSE - súlyosan sérti a pályázati követelményeket.

Úgy értesültünk, hogy a napokban TAO ellenőrzés indítanak a HVSE-nél, ahol ha szabálytalanságot állapítanak meg, akár a teljes TAO támogatás összegét is visszafizettethetik a pályázóval.

A Haladás VSE helyzetét tovább súlyosbbítja, hogy a jogi szabályozás szerint az egyesületnek közgyűlésének május 31-ig el kell fogadnia korábbi év - jelen esetben a 2023 - pénzügyi mérlegbeszámolóját. Ehhez a közgyűlés időpontját legkésőbb, annak megtartása előtt 15 nappal ki kell küldeni.

Ám mivel ez eddig nem történt meg, és 31-ig már csak 8 nap van, így az a jogszabályi követelményeknek megfelelően nem tud megtartásra kerülni.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.