Nincs fizetés a Haladás VSE-ben

Farkas Bazsi 2024-04-27 18:09:00
Szerkesztőségünkben landolt Homlok Zsolt levele, amelyben az elnök arról ír, hogy várják a Honvédelmi Minisztérium támogatását, ebből fizethetnek aztán majd béreket.

Nem kapták meg az április hónapban esedékes márciusi fizetésüket a Haladás VSE dolgozói - erről ír az a levél, ami ma szerkesztőségünknél landolt, és amit Homlok Zsolt az egyesület elnöke jegyez.

Íme a levél teljes terjedelmében:

Tisztelt  Szakosztályvezetők, Kedves Kollégák !

Ezúton szeretnélek tájékoztatni titeket, hogy a Haladás VSE-ben a tegnapi napon nem történt meg a március hónapra vonatkozó, esedékes bérek kifizetése.

Előreláthatólag a bérek kifizetése legkésőbb április 30-ig megtörténik.

A késedelem oka, hogy a  2024. évi (központi forrásból érkező)  kiemelt  vidéki sportegyesületi támogatás  -  amely jelentős részét teszi ki az éves költségvetésünknek -  folyósítása egyelőre még nem történt meg a sportszervezetünk részére. 

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint, hogy a folyósítás április hónapban megtörténik.

Az év első három hónapjának működését eddig  külső forrásból kellett és sikerült biztosítanom.

A Tao. feltöltéseink részben megtörténtek, de abból sem biztosítható, hogy mindenkinek -  aki az egyesületnél  arra jogosult  - egyszerre tudjunk fizetést adni.

A szervezeten belüli egységes és korrekt bánásmód és a tagjaink és közösségünk egységességének fenntartása érdekében, a bérek kifizetése mindenkinek egyszerre- a kiemelt  támogatás megérkezését követően - haladéktalanul meg fog történni.

Kérlek, hogy levelem továbbításával jelezzétek kollégáink, munkavállalóink, sportolóink felé a késedelem tényét, amelyért kérjük megértésüket és türelmüket!

Köszönettel,

Homlok Zsolt
Elnök

Ugyan a levél dátumot nem tartalmaz, de egy informátorunk szerint március 10-én kelt.

A Haladás VSE az az egyesület amelyik több más sportágat is tömörít, és többek között az NB III-ban szereplő labdarúgó csapatot is működteti. Valamint tulajdonosa az élvonalban szereplő futsal csapatnak is. A fizetés elmaradása így őket is érinti. Bár az kérdéses, hogy a HVSE-hez érkező támogatást hogyan fordítják a profi csapat játékosainak fizetésére.

A Haladás NB II-es focicsapatát azonban nem a HVSE, hanem a Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. üzemelteti. A helyzet egyébként itt sem rózsás, az MLSZ licencadó bizottsága a héten hiánypótlásra kötelezte a klubot, ami a pénzügyi kritériumok igazolásának május 3-ig tehet eleget.

Támogasd adód 1%-val a hatalomtól független újságírást!

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adószám: 19294571-1-18.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Járműveket szanál a Győr-Szol 

Ha seprőgépet, öreg furgont, vagy konténerszállító-teherautót venne, most licitálhat!

Az airsoft és a szükséges felszerelések

Az airsoft egy izgalmas, taktikai csapatsport, amely az elmúlt évtizedekben világszerte hatalmas rajongótáborra tett szert.

Magyar–osztrák nyugdíjtanácsadó napokat szervez a Magyar Államkincstár Győrben és Szombathelyen

A rendezvények specialitása, hogy a kihelyezett ügyfélszolgálatokon egyszerre vannak jelen mindkét ország nyugdíjügyintézői, akik segítenek az igénylésben, a jogosultsággal kapcsolatos kérdésekben, és átveszik a szükséges dokumentumokat.

2:1-re legyőzte az ETO FC a Rapid Wien-t a Konferencia-liga play-off első körében

Mindegy mit írtak az osztrák lapok, nem volt ‘megoldása’ a győriek ellen a bécsi alakulatnak. 

21 millió forintból valósult meg több fejlesztés Győrszentivánon, a képviselői keretből

Új játszótér, buszmegálló és felújított óvoda is szerepel a listán.

980 ezer forintért árulják a Haladás NB II-es csapatának levetett mezeit

Ugyanennyi a kikiáltási ára a csapat megmaradt ajándéktárgyainak.

Mi befolyásolja az internetcsomag kiválasztását?

Biztosan te is gondolkodtál már azon, hogy milyen internetcsomag lenne a legjobb számodra.

A Március 15. téren mond beszédet szombaton Szombathelyen Magyar Péter

A nem hivatalos információk szerint 16 órától lehet meghallgatni a politikust.

Ellepték Szombathelyt a visszaváltó üveg gyűjtők

A város 15 pontján helyeztek ki ilyen szerkezeteket.

Győri az ország idei második legjobb közutas gépkezelője

Benis Martin így is ott lesz a nemzetközi megmérettetésen.

4 milliárd 400 millió forintból újulnak meg az utak Győrben

Több városrészben, egymással párhuzamosan folyik a munka.