Marton Zsolt, Szombathely korábbi fideszes alpolgármestere függetlenként indul el Kámon-Herény képviselői mandátumáért

Farkas Bazsi 2024-04-23 07:53:37
Nyíltan üzent a K. Endrét mentegető fideszes Horváth Gábornak.

Izgalmasan alakul Szombathely 1-es számú, vagyis a Kámon-Herény-Minerva városrészt összefogó választókerület a sorsa. A kerület jelenlegi képviselője Horváth Gábor (Fidesz-KDNP). A képviselőt már korábban “gyámság alá” helyezte Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester, ugyanis Horváth sokadik felszólalásában csakis arról beszélt, hogy milyen megoldandó problémák vannak a körzetében, tenni azonban nem sok mindent tudott. Ezt elégelte meg Nemény, és kinevezte a körzet városvezetői felelősének László Győző (Éljen Szombathely!) alpolgármestert.

Azóta László elérte, hogy megújuljon a Rumi Rajki István utca, gyalogátkelőt létesítsenek a METRO áruház elé vagy, hogy rendezett buszmegálló szolgálja ki az utasokat a Minerva lakótelepen.

Idén februárban került nyilvánosságra az a levél, amit K. Endre a bicskei pedofilíáért elítélt gyermekotthon igazgató, bűnsegédje adott közre, és amiben a bíróság által elítélt, majd a köztársasági elnök által kegyelmet kapott bűnsegéd mentegette magát bestiális tettei miatt.

Ezt a levelet osztotta meg Facebook-oldalán Horváth Gábor, majd kommentekben az elkövető védelmére is kelt. Volt olyan hozzászólás, ami arról írt, hogy volt olyan áldozat, aki öngyilkos lett a gyermekotthonban történtek miatt, Horváth ezt egyszerűen kinevette.

Majd, amikor már az országos elérésű internetes újságok írtak Horváth pedofil mentegetéséről, a képviselő elérhetetlenné tette a posztját.

A közélet Horváth lemondását követelte, a képviselő azonban nem vállalta tetteinek következményét, mandátumát nem adta vissza, sőt, az idei önkormányzati választáson ismét elindult egyéni képviselőnek.

Ez bizony egy vörös vonal, gyermekbántalmazókat nem mentegetünk

- mondja Marton Zsolt, Szombathely korábbi fideszes alpolgármestere abban a videóban, amelyben bejelenti, hogy független képviselőjelöltként indul el a Kámon-Herény-Minerva városrészen.

Ezért úgy döntöttem, hogy független képviselőként elindulok, a gyermekbántalamzót mentegető képviselő Horváth Gábor választókerületében, Kámonban és Herényben - jelentette ki Marton, aki egyből kampánycsapat toborzásba is kezdett Facebook-videójában.

Figyelmeztessük együtt a gyermekbántalmazót mentegető képviselőt!

- zárt így Marton.

Martonnak egyébként nem ismeretlen terep a város északi része, hiszen 2010 és 2014 között ennek a körzetnek volt egyéni képviselője. 

Támogasd adód 1%-val a hatalomtól független újságírást!

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adószám: 19294571-1-18.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.