Évi egymilliárdért szervezte ki a szelektív hulladékszállítást a győri kukás cég egy cégnek

Pintér Bence 2024-03-21 06:27:00
Végrehajtást indítottunk, hogy megszerezzük az adatokat, amit a Kúria szerint is ki kéne adnia a győri kukás cégnek.

Pintér Bence a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület polgármesterjelöltje lesz a 2024-es önkormányzati választáson.

Több mint egy éve indítottunk közérdekű adatigénylést, majd hamarosan pert azért, hogy a győri kukás cég, a GYHG árulja el, 2021-ben és 2022-ben mely  alvállalkozókkal dolgozott, azoknak milyen feladatra mennyi pénzt fizetett ki. Bár az első-, a másod- és a harmadfokú bírósági eljárás szerint is ki kell adnia ezeket az adatokat az önkormányzati tulajdonú cégnek, ők még a Kúria döntése után is kreatívak voltak:

csak azon külsős cégek adatait küldték el, amelyek a szemétszálítási tevékenységben vesznek részt,

miközben az összes szerződött alvállalkozóval kapcsolatos adatokat kellett volna elküldeniük. Az ügyben végrehajtást indítottunk, amíg azonban az eredményre vezet, érdemes egy pillantást mégis vetni a megkapott adatokra.

Kiderült ugyanis, hogy 2021-ben az Arrabona Ökotrans Kft.-nek bruttó 1,17 milliárd, 2022-ben bruttó 1,58 milliárd forintot fizetett ki az önkormányzati cég szelektív szigetek ürítéséért, hulladékudvarok üzemeltetéséért és hulladékgyűjtésért. Erről a cégről a GYHG ügyeit alaposabban körüljáró 2021-es cikkünkben is írtunk: több forrásunk szerint a kukás cég körül több vállalkozással megjelent felvidéki vállalkozóhoz erősen kötődő cégről van szó.

A most megkapott adatokból kiderül, hogy a 2020-ban alapított cég közel teljes árbevétele a GYHG-től származott.

Az Arrabona Ökotrans árbevétele ugyanis 2021-ben 969 millió, 2022-ben 1 milliárd 195 millió forint volt (ezek az összegek nagyjából megfelelnek a fenti bruttó kifizetések nettójának).

A GYHG Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) polgármesterré választása előtt a város tulajdonában lévő városüzemeltetési vállalatok nagy részét összefogó mamutcég, a Győr-Szol része volt. Mivel a Győr-Szol maga a publikum számára teljesen átláthatatlanul gazdálkodik, igaz volt ez a GYHG-re is, de a cég az után sem lett átláthatóbb, hogy közvetlenül a város tulajdonába került. A honlapján semmilyen adat nem érhető el a gazdálkodásáról, arról meg pláne nem, hogy közbeszerzésen indulva nyerte-el ez a cég szelektív udvarok ürítését.

Az alvállalkozókra vonatkozó közérdekű adatigénylést a 2023-as évre vonatkozóan is elküldtük az önkormányzati cégnek még februárban, márciusi válaszukban egyelőre kitértek a válaszadás alól.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.