Bebes hivatalosan is bejelentette, hogy nem indul Körmend polgármesteri székéért

Farkas Bazsi 2024-03-07 12:03:00
Szabó Barna a legesélyesebb fideszes polgármester-jelölt. Megosztják a körzetek a párt két helyi tömbje között.

Ma reggel egy sajtótájékoztatón jelentette be Bebes István (Fidesz-KDNP) körmendi polgármester, hogy nem indul újra az idei választáson. A várost 22 éve irányító Bebes arról is beszélt, hogy külföldi diplomáciai felkérést kapott, ennek pedig nem tudott nemet mondani.

Az Ugytudjuk.hu saját források alapján korábban már írt arról, hogy Bebes nem fog újraindulni a polgármesteri székért. Valamint arról is: németországi diplomataállással vígasztalódhat.

Arról szintén írtunk már, hogy komoly belharc bontakozott ki a körmendi Fideszben, amiben kettészakadni látszott a tábor. Az egyik oldalon Bebes korábbi bizalmasa és kabinetvezetője, Molnár Dániel és az alpolgármester Belencsák István áll, míg a másik tábor élén továbbra is Bebes állt. 

A körmendi Fidesz-tagság Belencsák indulását hagyta jóvá, aztán néhány napra rá Belencsák visszalépett, arra hivatkozva, hogy sorozatos támadásokat és fenyegetéseket kapott ő és a családja is.

Információink szerint Bebes mozgatott meg mindent annak érdekében, hogy az általa kiszemelt – egyébként nem Fidesz-tag – Szabó Barna legyen végül a párt polgármester-jelöltje.

Az ügy komolyságát jelzi, hogy a Fidesz régióvezetője, Molnár Ágnes maga utazott le Körmendre rendet rakni. És bár ugyan a választókerületi elnök V. Németh Zsolt is Belencsákot favorizálta, Molnár vasököllel irányítva végül Bebes emberét, Szabót jelölte meg polgármester-jelöltnek.

Körmenden 8 egyéni választókerület van. A salamoni döntés értelmében 4-ben Bebesék, 4-ben pedig Molnárék állíthatnak jelöltet. 

Ezzel pedig eldőlt, hogy marad a két nagy tömb Körmenden, hiszen ha megosztva is, de mégis egy egységben indul a Fidesz-KDNP, míg a másik egységes erő a Patonay Imre vezette Változás A Városért Egyesület lesz.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.