Visszalép Belencsák István a körmendi polgármester-jelöltségtől

Farkas Bazsi 2024-02-28 15:47:00
A fideszes politikus azt írja, hogy annyi fenyegetést kapott, hogy nem volt más választása.

Ahogy arról az Ugytudjuk.hu elsőként beszámolt, a pénteki jelöltállító gyűlésen Belencsák Istvánt jelölte meg a körmendi Fidesz alapszervezet tagsága a 2024-es önkormányzati választás polgármester-jelöltjének.

Belencsák mellett másik jelölt is volt. A leköszönő polgármester, a várost 22 éve irányító Bebes István kiszemelt utódja, jelenlegi bizottsági elnök Szabó Barna. 

Bebes a pénteki döntés után több megnyilvánulást is tett. 

"A helyi körmendi fidesz szervezet úgy választotta meg 22 fő szavazatával Belencsák Istvánt polgármester jelöltnek, hogy a szavazás eredményét az azt megelőző hetekben a helyi közéletben soha sem magán-közéleti sem semmilyen hivatali szerepet betöltő, kiöregedett, mintegy passzív alvóügynöknek visszavonult, de még mozgékonyabb korukban is jelentéktelen múlttal és kvalitással rendelkező fidesz hobbista párttagokon, akik nagy része már jó ideje nem Körmenden de még csak nem is a körzetben élnek és akiken aktív és arrogáns pressziót gyakoroltak. Tették ezt úgy többek közt, hogy ami amúgy a párttagok érdektelenségét és aktivitását is tükrözi, hogy jó ideje már tagsági díjat sem fizettek, de Belencsákék a besimulásért és a szavazataikért cserébe azon tagsági díjak visszamenőleges kiegyenlítését is felkínálták nekik, ami ugyebár nettó bűncselekmény, megvesztegetés, szavazati csalás, szavazás tiltott befolyásolása stb...vagy például az anyagi helyzetüknél fogva a kívántnál kevesebb alkoholmennyiséget megvásárolni tudó párttagokat a beszavazás érdekében pár finom rövidital körért cserébe édesgettek magukhoz…" - írta Facebookon a polgármester.

Belencsák nemrég egy posztot osztott meg amiben azt írja, hogy a fenyegetések hatására úgy döntött, visszalép a jelöltségtől.

“Az elmúlt két napban pedig már attól sem riadtak vissza bizonyos körök, hogy névtelen telefonhívásokkal próbáljanak megfélemlíteni, fenyegetni. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer azoktól az emberektől kell félnie a családomnak, akikkel elméletileg egy hajóban evezünk. Illetve csak hittem, hogy evezünk. Pontosan ismertem ugyan ezeket az embereket, de ilyen szintű gyűlölködésre és fenyegetésre még én sem számítottam. Az elmúlt napok történései után így, a családom határozott kérésére arra az elhatározásra jutottam, hogy visszalépek a polgármester-jelöltségtől.” - írta Körmend jelenlegi alpolgármestere.

A teljes bejegyzés ITT olvasható.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.