Már 5 évvel ezelőtt arról írtunk, hogy balesetveszélyes lesz a 74 centivel leszűkített szombathelyi Jókai utca, most lépéseket tenne az önkormányzat ennek enyhítésére

Farkas Bazsi 2024-02-15 17:39:13
Két diáklányt gázoltak el nemrég itt a zebrán. Ez nyitotta fel a szemeket.

2019-ben összesen 915 millió forintot kapott Szombathely út felújításra az Európai Uniótól. Többek között ebből a pénzből újult meg a Jókai utca Kálvária utcától a Gagarin utcáig tartó szakasza.

Első körben egyébként arról volt szó, hogy az út mindkét oldalán kerékpársávot alakítanak ki. Ez végül úgy módosult, hogy az út Jókai Park felőli oldalán a parkon keresztül vezették el a bicikli utat, a másik oldalon azonban mégis csak az útra festették fel.

Az utak felújításáról már 2017 január végén döntött a város Gazdasági és Városstratégiai Bizottsága, az elhúzódó közbeszerzés miatt azonban csak 2019-ben tudtak nekiállni. 

A Jókai utca felújítását a Dózsa György utcával együtt az Alpokterra Kft. és a Colas Zrt. konzorciumban nyerte el. Több, mint 217 millió forintért végezték el a munkát.

Már a műszaki rajzokból is az derül ki, hogy az utcát nem fogják kiszélesíteni, azonban 

a felezővonalat  74 centivel a park felé eltolják.

Ez végül a kivitelezésnél is így történt, vagyis az út szűkebb lett. Ez pedig a parkoló autókból kiszálló utasokra, a kerékpárosokra, és a gyalogosokra is veszélyt jelenthet - ezt már 2019-es cikkünkben is jeleztük.

Az út felújítása és annak karcsúsítása nem is volt sokáig beszédtéma. Egészen addig, amíg a közelmúltban egy autós nem gázolt el két diáklányt a főiskola épülete előtti gyalogátkelőn. 

Most Szuhai Viktor (Éljen Szombathely!) önkormányzati képviselő állt elő azzal az ötlettel, hogy javasolni fogja:

  • két-két parkolóhely megszüntetését a zebra előtt
  • záróvonalat festenének fel 30 méteres hosszúságban, a gyalogátkelő mindkét irányába
  • az útburkolatra felfestenék a gyalogos-átkelőhely veszélyt jelző piktogramot
  • új jelző táblákat helyeznének ki.

Erről várhatóan a soron következő Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottság fog dönteni.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.