Hiába épült meg két víztározó, Szombathelyen még mindig lehet árvíz

Farkas Bazsi 2024-01-27 09:33:35
Ennek valós veszélyét jól mutatta a december 23-i villámárvíz a Perinten és az Arany-patakon.

Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő kezdeményezésére Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester írásban megkereste a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot. A válaszleveléből Czeglédy Csaba tett közzé részleteket:

"2023. december 22-én (pénteken) északnyugat felől több kiterjedt csapadékrendszer érte el a térséget és váltakozó intenzitással egészen szombat estig esett. Intenzívebb csapadékhullás december 23-án (szombaton) a hajnali órákban alakult ki, ekkor a magasabban fekvő részeken havazás, az alacsonyabb területeken havas eső, eső volt jellemző. A két napban összesen 35-45 mm csapadékterhelés érte a vízgyűjtők területét, ami a sokéves havi átlagnak felel meg.

A helyi vízkárt kiváltó csapadékok (2023. december 22-én és 23-án) már egy kissé telítettebb mederre érkeztek, illetve a talaj is telített illetve helyenként túltelített volt, beszivárgás nem volt lehetséges, hanem felszíni lefolyás alakult ki, melyek hatására mindkét vízfolyáson jelentős árhullám alakult ki.

A Sorok-Perint Szombathely állomáson a lehullott csapadékok hatására 2,0 m-es vízszintemelkedés alakult ki. A vízfolyás ebben a szelvényben 2023. december 23-án délelőtt 11 :00 órakor tetőzött 245 cm-rel (42,6 m3/s)."

"Az Arany-patak vízgyűjtőjének alakja a víz összegyülekezését tekintve veszélyes, mert egy nyugatról keleti irányba vonuló esőfront alkalmával a fővízfolyások (Bozsoki-, Nyeste-Nyárs, Szünöse-patakok) árvizei az Arany-patak völgyében találkozhatnak. Ez történt a 2023. decemberi villámárvíz esetében is. A csapadék tevékenység az Arany-patak mellékágát, a Szünöse patakot és annak vízgyűjtőjét érte el. A Dozmati tározó árvízi üzemben működött és ezzel csökkentette az érkező vízhozamot. Azonban a Szünöse patakon még nem épült ki a záportározó, így itt elöntések keletkeztek."

"A Dozmati tározó üzemeltetésével az Arany-patakba engedett vízmennyiség további szabályozására tározók kialakításával nincsen lehetőség. Azonban a patak mellékvízfolyásán, a 21,6 km2 vízgyűjtő területtel rendelkező Szünöse-patakon a domborzati és beépítési viszonyok lehetővé teszik kisebb árvízi tározó (záportározó) kialakítását. A patak a szombathelyi agglomerációhoz tartozó Sé belterületétől délre, annak közvetlen közelében, belterületen torkollik az Arany-patakba, így az Arany-patakon (a Dozmati-tározó működése esetén 21,5m3/s) és a Szünöse-patakon tározó nélkül (21 m3/s) érkező mértékadó vízhozamok továbbra is komoly károkat okozhatnak az agglomerációs Sé település és a közvetlen közelben levő, Sé irányába fejlődő szombathelyi peremvárosrész, Olad lakóterületén.

A Szünöse tározó kiépítésével a vízfolyáson érkező, és az Arany-patakba továbbengedett Ql %-os vízhozam értéke mintegy 80%-kal csökkenthető. A Szünöse tározó megépítésének célja tehát a Szünöse-patakon érkező árhullámok csökkentése a tervezett tározótérben történő ideiglenes vízvisszatartásával, ezáltal az Arany-patakba továbbengedett vízhozam csökkentése. Így biztosítható Sé, Szombathely teljes körű árvízi biztonságának megteremtése."

"Igazgatóságunk a Szünöse tározó létesítéshez és a kapcsolódó mederrendezéshez szükséges vízjogi engedélyezési tervdokumentációkat elkészíttette és a vízjogi engedély rendelkezésre áll. Jelenleg pályázati forrásra várunk."

Czeglédy szerint megnyugtató, hogy a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei tudják és teszik a dolgukat, viszont az felettébb nyugtalanító, hogy a közvélemény előtt - magam sem tudtam róla - nem volt ismert, hogy Szombathely árvízi biztonsága még mindig nincsen megteremtve.

Azonban véleménye szerint nem segíti az a tisztánlátást, hogy Hende Csaba december 23-i posztjában azt írta, hogy  a "dozmati víztározó ezekben az esős napokban is jó szolgálatot teljesít, nélküle Szombathely egyes részei, már víz alá kerültek volna!"

Valójában nem a Dozmati tározó segített, hanem az isteni gondviselés - folytatja így Czeglédy.

A csütörtöki közgyűlésen a képviselő arra kérte Nemény András polgármestert, hogy haladéktalanul tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a vízügyi igazgatóság minél előbb rendelkezzen a szükséges anyagi forrásokkal a Szünöse tározó megépítéséhez.

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.