Nem fértek be az emberek a terembe az LMP sóskúti közmeghallgatásán

Farkas Bazsi 2024-01-25 09:21:57
Helyi népszavazást indít a zöld párt.

Mivel a sóskúti önkormányzat nem tette meg, így az LMP szervezett közmeghallgatást a településre, ahol az oda tervezett akkumlátorgyárral kapcsolatban fejtették ki véleményüket a helyiek.

Előzőleg Csárdi Antal az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy felháborítónak tartják, hogy sem Sóskút, sem Tárnok, sem Érd lakosságát nem kérdezték meg előzőleg, kívánnak újabb veszélyes üzemet látni néhány száz méterre természetvédelmi területtől és alig néhány kilométerre otthonaiktól. 

Fotó: LMP Facebook

A fórumra meghívták Sóskút polgármesterét, König Ferencet, a település jegyzőjét, az Andrada cég képviselőjét és Aradszki András (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselőt ám jelenlétükkel egyikük sem tisztelte meg a rendezvényt.

Január 17-én jelentette be a sóskúti polgármester, hogy a szlovén cég a településen kívánja megépíteni az Alsózsolcáról "kiutált" akkumulátorhulladék-kezelő üzemét.

Fotó: LMP Facebook

Az LMP azon a véleményen van, hogy a cég feltehetőleg azért akarja mindenképpen Magyarországon felépíteni az üzemet, hogy ne saját hazájuk földjét, levegőjét mérgezzék, ne Szlovénia vízbázisát éljék fel.ű

A sóskúti önkormányzat korábban kiadott egy közleményt, amelyben akkumulátorhulladék-kezelés helyett zöld energiatároló rendszerek újrahasznosításáról beszélnek. Csárdi szerint pontosan látni, hogyan próbálják zöldre festeni azt a súlyosan környezetszennyező tevékenységet, amit a településen terveznek.

Fotó: LMP Facebook

Szerda este akkora volt az érdeklődés, hogy a rendezvénynek helyet adó lovasközpont terme kicsinek bizonyult. Így a terem ablakait kitárva vonták be a kint rekedteket. Azzal talán nem lepünk meg senkit, ha azt írjuk, a megjelent lakosok egyöntetű véleménye az volt, hogy nem kérnek a véleményük szerint káros környezeti hatásokkal járó üzem felépítéséból.

Az LMP aláírásgyűjtésbe kezdett az üzem felépítése ellen, ehhez online is lehet csatlakozni

Fotó: LMP Facebook

De egy helyi népszavazási kérdést is benyújtott a zöld párt, azt a kérdést tenné fel a sóskútiaknak, hogy:

Szeretnék-e, ha a település közigazgatási határain belül akkumulátor-feldolgozó épüljön?

Szólj hozzá!

Lemondott tisztségéről a Haladás ügyvezetője

A május 28-i közgyűlésen döntenek az utódlásról.

Orosz Bernadett: A kormány kergetett bele a jelöltségbe, és kitartok addig, míg az áldozatok számára biztonságos jogi környezet nem teremtünk

A Miskolcon önkormányzati képviselőjelöltnek induló egykori bántalmazott nő, az LMP hatására lépett be a politikába.

Egy este alatt döntött az ETO új edzője arról, hogy elvállalja a csapat vezetését

Az új tréner, aki egyelőre a szezon utolsó öt meccsére érkezett.

Az Alterába Kft. nyerte el az körmendi Ökocentrum üzemeltetésének jogát

Az pályázat kiírója, a Batthyány Örökségközpont közzétette a nyílt pályázatok anyagait.

Nem adott elsőbbséget az autós, súlyosan sérült a zebrán átkelő gyalogos Szombathelyen

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Napos idő lesz pénteken

Pár helyen lehet zápor.

Felmentették a 28 évvel ezelőtti, gersekaráti gyilkosság gyanúsítottját

Bizonyítottság hiányában született meg a döntés.

Teljes útlezárás az M86-os számú autóúton

Egy személygépkocsi gyulladt ki Szeleste térségében.

Hello Európa!

Szülinapi Wellhello koncert Szombathelyen az Uniós csatlakozás 20. évfordulóján. 

3 év 6 hónapos börtönbüntetést és a vezetéstől való örökös eltiltást kapott a szombathelyi ámokfutó

A szabályokra fittyet hányó vezető tavaly februárban rodeózott jogsi nélkül a belvárosban.

Kiengedték a győri rendőrkapitányt az előzetesből

Bűnügyi felügyeletben maradhat szeptemberig.

Győri polgármesterjelölti vita: Pintér Bence igent, Dézsi és Borkai nemet mondott

A Partizán szervezett volna polgármesterjelölti vitát Győrben.

Szombathely rendezi a jövő évi lacrosse Eb-t

Jövő nyáron Szombathelyen kerül sor a lacrosse Európa-bajnokságra.

Félmillió forintot loptak el egy idős, beteg embertől a soproni vasútállomáson

Az elkövetők megszerezték a bácsi bankkártyáját és annak PIN kódját.