24 millió forint kárt okozott a burkolási munkákat ígérő visszaeső győri férfi

Farkas Bazsi 2024-01-22 09:54:55
A pénzt felvette, a munkát el sem kezdte, az Egyesült Királyságba angolosan távozott.

A Győri Járási Ügyészség tájékoztatása szerint vádat emeltek egy férfivel szemben, aki szabadságvesztéséből szabadulva burkolási tevékenységbe kezdett. Tevékenysége során összesen 24 millió 28 ezer 883 forint kárt okozott 32 sértettnek, majd külföldre távozott, ahol elfogták és átadták Magyarországnak. Azóta újra jogerős szabadságvesztés büntetést tölt – más ügyben.

A vádirati tényállás szerint a férfi utoljára 2016. év végén szabadult szabadságvesztéséből, melyet követően burkolási tevékenységbe kezdett, hirdette is magát Magyarország észak-nyugati részében - gépkocsin elhelyezett hirdetéssel és online módon is. A meghatározott nevet használó hirdetései mögött azonban gazdasági társaság nem létezett, ennek ellenére ezen fantázianév használatával írt alá kivitelezési megállapodásokat és erre a névre kérte számlák kiállítását is.

A terhelt 2017-től egyre növekvő adótartozást halmozott fel, ugyanakkor 2018-2019 években legalább 32 sértettel újabb burkolási munkában állapodott meg, ezek elvégzése érdekében összesen legalább 24 millió 28 ezer 883 forint át is vett. Az elvállalt munkákat azonban döntő többségében meg sem kezdte, anyagot sem szállított a helyszínre, a munkák elvégzését halogatta, 2019 nyarán pedig az Egyesült Királyságba utazott és onnan nem is tért vissza.

A férfit 2021 őszén fogták el az Egyesült Királyságban és kiadási őrizetet követően átadták Magyarországnak. Jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését tölti.

Az ügyészség a különös visszaesőnek minősülő férfit 32 rendbeli bűncselekménnyel, csalásokkal és sikkasztásokkal vádolja. Vele szemben akár 18 év szabadságvesztés is kiszabható.

Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Szólj hozzá!

A legnagyobb hőségben is helyt áll a GYHG - a kánikulában is zavartalan a hulladékszállítás

A győri hulladékgazdálkodási társaság a rendkívüli meleg ellenére is biztosítja a folyamatos szolgáltatást, miközben dolgozói védelmére is kiemelt figyelmet fordít. 

100 lakást építenének az egykori kőszegi SOS gyermekfalu területén

A helyi önkormányzat támogatja a beruházást, ugyanakkor vannak még megoldásra váró feladatok.

Megverte anyját egy férfi a szombathelyi vasútállomás előtt

Apja próbálta csitítani az agresszív férfit.

Az elektromos járművek idén nyáron is hódítanak!

A nyári szezon beköszöntével a városi utcák és a vidéki kerékpárutak képe alapvetően megváltozik.

Szakács András szerint minimum ellentmondásos a győri Fidesz–KDNP álláspontja a szolidaritási adóval kapcsolatban

Azt megszavazta ugyan a helyi Fidesz, hogy a szabályozás a jelenlegi formájában nem jó, de azt a határozatot mégsem vonták vissza amiben tavaly még azt állították, hogy az elvonás Győr stratégiai érdeke. 

Állásfoglalást készített az abdai képviselő-testület a Juhász Balázst érintő NKA-ügyben 

A testület a település jó hírnevének védelmére hivatkozva fogalmazott meg határozati javaslatot, amely a képviselő megbízatásának mérlegelését is felveti.

Válogatós a kutyusod vagy igényes?

Sok gazdi ismeri azt a helyzetet, amikor izgatottan kitölti a kutya táljába a vacsorát, a négylábú kedvenc azonban csak megszagolja az ételt, majd érdektelenül elsétál.

Medián: a többség nem tiltaná a Pride-ot

A teljes népesség 58%-a szerint az iskolai tananyagnak a homoszexualitás és a nemi sokszínűség témájára is ki kell térnie.

Nem mindegy, mennyit fizetsz vissza – mutatjuk, miért

Egy hitel felvételekor sokan elsősorban azt nézik, mekkora összeget tudnak havonta kényelmesen törleszteni.

Vasivíz: Az Oladi Plató szennyvízelvezető rendszere jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy közműként a társaságunk üzemeltetésre átvegye

A víziközmű szolgáltató nem is lát arra esélyt, hogy a közeljövőben az átvétel megtörténhessen. Amennyiben a társulás megszűnik, úgy az átvétel szinte ellehetetlenülne.

Több mint 3 milliárd forintos uniós program segíti az álláskeresőket Győr-Moson-Sopron megyében

Többféle támogatás is elérhető: bértámogatás, a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások, valamint képzéshez kapcsolódó, az álláskeresést ösztönző juttatás.

Új igazgatóságról döntött a közgyűlés - nehéz örökséget vesz át a Győr-Szol új vezetése

Milliárdos hiányok, rendőrségi nyomozások, vitatott beruházások és vezetőváltások után kaphat új irányítást a város talán legfontosabb önkormányzati cége.

Rendkívüli intézkedéseket vezet be a kormány a történelmi hőhullám miatt

Home office az államigazgatásban, felfüggesztett kamionstop, fokozott tájékoztatás és országos készültség – a hétvégén akár 40 Celsius-fok is lehet.