Az egekbe pumpálta az idegeket egy lehetséges kerékpárpálya Kőszegen

Farkas Bazsi 2024-01-20 18:34:00
Az Alpannónia Parkba tervezett, úgynevezett pumpapálya miatt tartottak ma lakossági fórumot. A polgármester nem tudott elmenni, mert éppen temetőt avatott.

Két rendezvényt is tartottak egy időben ma délután Kőszegen: felavatták a város új temetőjét, és lakossági fórumot tartottak az Alpannónia Parkba, ahol egy kerékpáros pálya tervezett építése borzolta a kedélyeket. Míg előbbin nagyjából húszan vettek részt, addig utóbbin közel 100 érdeklődő jelent meg.

Fotók: Farkas Bazsi

 

Tavaly november 28-án, a közmeghallgatáson derült ki, hogy kerékpáros ügyességi pályát, úgynevezett pumpapályát jelöltek ki a Bechtold István Látogatóközpont mögötti területen. A Kőszegi Kerékpáros Egyesület régóta szeretné, ha a város körüli hegyen nagyjából 20 kilométer hosszan kerékpáros úthálózat épülne. Kerékpárutak és pályák most is vannak, ám fontos kiemelni, hogy ezek mind engedély nélkül, kvázi illegálisan létesültek némely esetben kiemelten védett természetvédelmi területen. Az egyesület lobbi erejét mutatja, hogy sikerült nekik Kőszegre hívni Révész Máriuszt, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztost. A látogatás során az az ötlet merült fel, hogy ügyességi pályát finanszírozna meg a kormány, így létestülhetne pumpapálya Kőszegre. A finanszírozás 75-25 arányban oszlana meg, így Kőszegre nagyjából 15 millió forint esne.

A Kőszeg és Vidéke 2023. december 11. számában arról írt, hogy: a közmeghallgatáson az is elhangzott, hogy 2006-ban, az Alpannónia Park tervezésének kezdetén a biciklis pálya is szerepelt. A tervezett pályán 380 m2 lesz aszfaltozva, amely nem egységes, hanem zöldellő növényfoltok kísérik. A parkban három szalonnasütő hely van, kettő erdős helyen, és egy a Bersek utca mellett, a zöldben, a park szélen, és ez a tűzrakó a terv szerint érintett lesz. A felette húzódó fasor megmarad. A pálya terve négy fát érint, abból egyet a jelenlegi állapota miatt is ki kell vágni. 

Fotók: Farkas Bazsi

 

A telepítés gondolatától kezdve több pályahelyszínt is számításba vettek. Egyik a Kórház utcában lévő, a tűzoltók játszó, gyakorló tere, ezen kívül a lakótelep, a Felsőkörút, illetve a Csónakázótó környezete. Ez utóbbi – indoklás szerint – nem lenne szerencsés ott egy kisebb ’ponttal’ megszakítani a nagyobb zöldterületet, amelyet talán egy másik, nagyobb projektre jobban lehet majd használni. A tervezett pálya, ha megvalósul, az önkormányzat beruházása lesz a kerékpáros egyesület támogatásával.

Csakhogy az Alpannónia Park környékén lakók, sőt a város más pontjáról a mai megbeszélésre érkezők is azon a véleményen voltak, hogy a park jelenlegi zöld, fákkal tarkított, “béke szigete” hangulatát nem szeretnék, hogy megváltoztassák.

A városvezetésből egyébként Csiki István (Fidesz-KDNP) a körzet képviselője volt jelen, Básthy Béla (Fidesz-KDNP) polgármester és a városban tartózkodó Ágh Péter (Fidesz-KDNP) a település országgyűlési képviselője inkább a temető avatást választotta a lakosság meghallgatása helyett.

Csiki képviselő többször azt hangsúlyozta, hogy ő csakis azért van ott, hogy meghallgassa a lakosokat, majd tolmácsolja az elmondottakat a polgármesternek. 

Többen azt mondták, hogy ha a pálya a parkban épül meg, akkor készek jogi útra terelni az ügyet, azt ugyanis nem fogják hagyni, hogy az önkormányzat a lakók kifejezett kérése és tiltakozása ellenére ott építsék meg a pályát.

Volt olyan hozzászóló is, aki azt emelte ki, hogy akkor amikor a klímaváltozás ránk rúgta az ajtót, nem szabad hagyni, hogy egy ilyen pálya építése miatt fákat vágjanak ki, zöldet aszfaltozzanak le. 

Fotók: Farkas Bazsi

 

Megnyugtatok mindenkit, itt egészen biztosan nem lesz pumpapálya - ezt már Harkai Norbert (Összefogás Kőszegért Egyesület) önkormányzati képviselő mondta. Majd azzal folytatta, hogy szerinte a pálya egy nagyon vékony szubkultúrát szolgálna ki, és nem szabad, hogy a többség nemtetszése ellenére épüljön meg valami a kisebbségnek. Arról is beszélt, hogy Kőszeg egy szerény anyagi eszközökkel rendelkező város, aminek nem biztos, hogy éppen egy ilyen pályára kell 15 millió forintot kifizetnie.

A fórum végén Csiki képviselő azt az ígéretet tette, hogy mindenképpen jelezni fogja a polgármesternek, hogy a pálya ügyében hívjanak össze közmeghallgatást.

Fotók: Farkas Bazsi

 

A résztvevők pedig felszedték azokat a karókat, amelyekkel korábban az önkormányzat kijelölte a leendő pálya helyét. A felszedett cövekeket pedig jelképesen a park tűzrakójába szórták be.

Valóban egy új kerékpáros pálya építése a legfontosabb Kőszegen?

Tavaly arról számoltunk be, hogy pénzhiány miatt szűnik meg a hajléktalanok ideiglenes szállása Kőszegen. 15 fő lakik itt, április 30-án zár be.

Az uszoda épülete egy éve beszakadt tetővel várja, hogy végre történjen vele valami.

A kérdést tehát részünkről jogosnak tartjuk, hogy valóban egy új kerékpáros pálya építésére kell-e a kőszegi önkormányzatnak 15 millió forintot kifizetnie.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van.