Illés Károly: Szombathelyen emelkedett a munkanélküliség, így további munkahelyek létesültek a városban

Farkas Bazsi 2024-01-17 17:57:56
Interjút adott a Fidesz helyi frakcióvezetője, amiben annyi az ellentmondás, mint egykori Soros-ösztöndíjas az Orbán-kormányban.

Amolyan ciklus értékelő, kampánynyitó interjút adott a Fidesz közeli Frisss.hu-nak Illés Károly, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője. Csak az elmúlt időszakban Illés hosszabb beszélgetésre szánta el magát a Szombathelyi Televízióban, most pedig újabb interjút adott. Az Ugytudjuk.hu a ciklusban több tucatszor kért interjút a politikustól, eddig azonban csak elutasítást kaptunk, bízunk benne, hogy Illés lendülete kitart, így csak válaszol majd a mi kérdéscsokrunkra is.

Illés azonban úgy látszik nem volt eléggé felkészült legutóbbi interjúja alatt, hiszen többször a ciklus lényegi elemeiről feledkezett meg, vagy éppen önmagával keveredett ellentmondásba.

Az útfejlesztésekkel kapcsolatban például ezt mondta:

“Ami új beruházás volt a mostani ciklusban, az a Hende Csaba országgyűlési képviselő által hozott 1 milliárd 205 millió forintos kormányzati forrásnak köszönhető. Ebből újult meg a Paragvári, a Nádasdy, a Magyar László és a Dozmat utca, a Vásárcsarnok melletti parkoló, a Víztorony környéke és a KRESZ-park, sőt részben a szentkirályi Gyöngyös-híd is.”

Azonban arról Illés már nem beszélt, hogy félmilliárd forintos csomagot jelentett be tavaly Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester, amiből megtörtént a Hunyadi és a Szent Gellért körforgalmának felújítása, a Brenner Tóbiás és a Körmendi út körforgalmának rendetétele, a Vörösmarty, Szent Márton, Hunyadi kereszteződésének újjáépítése, a Markusovszky, Sugár út körforgalmának kiépítése és a Jégpince utca, Gagarin út, Bartók Béla körforgalmának megépítése is.

Milyen a kormánnyal a viszony?

Érdekes témakört feszeget a beszélgetés, vagyis, hogy milyen a kormány viszonya, illetve a szombathelyi városvezetés viszonya egymással.

Illés erre a következőt mondta:

"Egy valamit fontos hangsúlyozni: szükség lenne rá, hogy a város és a kormány között jó kapcsolat alakuljon ki, mert az látszik, hogy nem találták meg a közös hangot."

Aztán néhány sorral lejjebb, már azt firtatja, hogy a jó partneri viszonynak hála, a kormány támogatja Szombathelyt.

“Aztán a városvezetés ügyetlenkedését ügyes kommunikációval fedték el: mondván, mindenért a kormány a hibás. Ezzel szemben én úgy gondolom, Szombathely sokat köszönhet a kormánynak, hiszen komoly fejlesztési források érkeztek ide, de nem is csak a város kasszájába, hanem a városban működő cégekhez is.”

Ez már-már a gyűlölve szeretni kategória.

Foglalkoztatottság

Szintén felemásra sikeredett a szombathelyi foglalkoztatottság Illés általi megítélése.

“A foglalkoztatottsági adatok országos viszonylatban csúcsokat döntenek, de városunkban emelkedett a munkanélküliség.” - az interjú elején még azon az állásponton volt, hogy egyre nagyobb a munkanélküliség Szombathelyen. Hál’ Isten nem kellett sok időnek eltelnie, egy jó 10 perc alatt nem csak normalizálódott a helyzet, de meg is fordult. 

Illés ekkor ezt mondta:

“Most részesült támogatásban a Schaeffler és a TDK is, ez szintén Szombathely javára válik. Magasabb adóbevételek keletkeznek, illetve további munkahelyek létesülnek a városban.”

Ezek szerint munka fronton minden rendben van. 

Kell-e nekünk akkugyár?

Az akkumulátor gyárak építése, vagy nem építése komoly társadalmi kérdéssé nőtte ki magát. Szombathely volt az első olyan város, ahol a közgyűlés kimondta, hogy település területére nem kívánnak beengedni akkumulátor gyárat. 

A kérdés az interjú közben is előkerült.

“Soha nem állítottuk tehát, hogy támogatnánk bármilyen akkumulátorgyártást, és soha nem is vetődött fel ilyen kérdés.” - mondta Illés.

Aztán kicsit később, arra a kérdésre, válaszolva, hogy kategorikusan el lehet-e zárkózni az akkumulátorgyáraktól azt felelte, hogy:

“Úgy vélem, nem, a mai világban nem lehet megtenni, hogy elhatárolódunk olyasvalamitől, aminek a feltételeit nem ismerjük.”

Illés szerint jó, ha a csorbítják az önkormányzati autonómiát

Végül szóba került az is, hogy az oktatás után az orvosi ügyeletet is kiszervezte az állam az önkormányzatoktól.

“Amikor a városvezetés arról beszél, hogy a kormány elvon bizonyos forrásokat, elfelejti hozzátenni, hogy közben számos olyan feladatot át is vállalt, amely emiatt nem jár már kiadással. A kettőt együtt kell vizsgálni. Ami például az egészségügyi ellátást illeti, eddig kötelező városi feladat volt az orvosi ügyelet biztosítása, már nem az. Állami feladat lett, amire Szombathelynek nem kell költenie. És ez csak egy példa, korábban az oktatásban is zajlott hasonló átalakítás.”

Az iskolák államosítása óta az önkormányzatoknak semmilyen ráhatása nincsen arra, hogy mi történik az egyes intézményekben, ki lesz az igazgató, milyen gazdasági helyzetben van egy-egy iskola, de abba sincsen már semmilyen ráhatása, hogy például az elromlott fűtést milyen gyorsan javítsák meg.

Az orvosi ügyeletet 2023 december 1-én vette át az Országos Mentőszolgálat. Egyes hírek szerint az orvosok azóta is szerződés nélkül látják el az ügyeletet. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.