„DeLorean simogatás” közel száz résztvevővel a TDK Nyílt Napján 

ugytudjuk.hu 2024-01-10 07:34:00
Nagy érdeklődés mellett, összesen közel száz diák és szülő járt a szombathelyi gyárban. A kondenzátorok európai fejlesztő- és gyártóközpontjában két DeLoreannel is fényképezkedhettek a résztvevők, akik emellett mindent megtudtak a vállalat közreműködésével zajló duális technikus és mérnökképzésekről is.

Óriási érdeklődés mellett zajlott a TDK Nyílt Napja: közel százan vettek részt az eseményen. A Nyílt Napra elsősorban a továbbtanulás előtt álló diákokat és szüleiket várták a szervezők. A kondenzátorok európai fejlesztő és gyártóközpontjában fluxuskondenzátorral ugyan nem, de két igazi DeLorean-nel testközelből találkozhattak a diákok és a szüleik, akik emellett minden hasznos információt megszerezhettek a TDK közreműködésével zajló duális technikus és mérnökképzésekről is. Az eseményen többek között a TDK jelenlegi duális hallgatói adták át tapasztalataikat a leendő diákoknak.

Fotó: TDK Szombathely

A „DeLorean simogatás” előtt és után az érdeklődők játékos feladatokat oldottak meg a TDK Oktató Központban, így egyúttal leendő gyakorlati helyüket is felfedezhették. A diákok hét játékállomáson tesztelhették ügyességüket: kipróbálhatták a gépészeti mérést, egy logikai és egy ügyességi labirintust, a robotot és a szimulátort, a penumatikus kódfejtőben megismerkedhettek a 2-es számrendszerrel, az ipari fénykapuval tesztelhették, hogy működik a biztonságtechnika és generátor szerelésben is versenyezhettek. A játékállomások teljesítéséért természetesen ajándék is járt.

A TDK Tanműhely után szakértő vezetéssel bejárhatták a gyártást is, ahol megtekintették az automatán működő robotizált berendezéseket az induktivitások és a kondenzátorok gyártóközpontjában. 

Fotó: TDK Szombathely

Miért érdemes a TDK duális képzéseit választani?

A résztvevők megtudhatták, hogy a vállalat minden duális diákkal szakképzési munkaszerződést köt, így a diákok már a képzés ideje alatt magas havi ösztöndíjban részesülnek: a duális technikus képzésben ez havi bruttó 100 ezer forint, a duális egyetemi képzésben pedig havonta 173.420 forint. Emellett a sikeres vizsgák után biztos munkalehetőség várja a diákokat a vállalatnál abban a munkakörnyezetben, amelyben gyakorlatot szereztek.

Fotó: TDK Szombathely

Milyen szakok közül választhat az, aki a TDK-val tanulna?

DUÁLIS SZAKKÉPZÉS A TDK-VAL

•    Duális Ipari Szerviztechnikus 
Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Gépipari és Informatikai Technikum
•    Duális Ipari Informatikai Technikus
Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Gépipari és Informatikai Technikum
•    Duális Gépgyártástechnológiai Technikus
Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Gépipari és Informatikai Technikum
•    Duális Automatikai Technikus
Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Barabás György Műszaki Szakképző Iskola
•    Duális Elektronikai Technikus
Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium

DUÁLIS EGYETEMI KÉPZÉSEK A TDK-VAL

•    Duális Gépészmérnöki Képzés
ELTE SEK Informatikai Kar

•    Duális Villamosmérnök és Mérnökinformatikus Képzés
Pannon Egyetem (Veszprém)
Duális Gépészmérnök és Villamosmérnök Képzés
Széchenyi István Egyetem (Győr)

Szólj hozzá!

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.