Havi 102 ezer forintért bérli a fideszes önkormányzati képviselő cége Sárvár 10 millió forintos kamionját

Farkas Bazsi 2023-11-21 07:14:00
Amit most 660 ezer forint közpénzen fognak szervizeltetni.

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, egy 10 tonnás MAN TGA is szerepel azon a listán, ami a sárvári önkormányzat gépjárműveinek adatait sorolja. Fontos hangsúlyozni, hogy a kamion nem az egyik önkormányzati cégé, hanem magáé az önkormányzaté.

A város 2018-ben vásárolta a gépjárművet, 9 millió 798 ezer 174 forintot fizettek érte.

A jegyző által küldött dokumentum szerint a MAN-t jelenleg a C.P. Portál Kft. bérli. Ez az a cég, amely részben az egyik, jelenleg is a képviselőtestületben ülő fideszes önkormányzati képviselő, Varga Jenő tulajdona. Az Opten adatai szerint a családi vállalkozásban a politikusban 25%-os tulajdonrésze van.

Varga vagyonnyilatkozata szerint tanácsadó a C.P. Portál Kft.-nél, 375 ezer forint havi fizetést kap. 

Közérdekű adatigényléssel tudtuk meg, hogy a C.P. Portál havonta mindössze nettó 80 ezer, vagyis bruttó 101 ezer 600 forintot fizet az önkormányzatnak bérleti díjként a kamionért.

Hogy mi más egyéb rendelkezést tartalmaz a szerződés, azt nem tudtuk meg, mivel magát a dokumentumot nem, csupán kivonatot kaptunk. 

Egy képviselő-testületi előterjesztésből azonban az derül ki, hogy a kamion szervíz költségeit - azt nem tudni milyen mértékben - az önkormányzat fizeti. 

A város költségvetésében összesen 659 ezer 748 forintot különítettek el a gépjármű szervízelésére. 

Információink szerint a C.P. Portál Kft. több munkát is végez a sárvári önkormányzatnak, és az önkormányzati cégeknek. Hogy pontosan mik ezek, azt szintén adatigényléssel kérdeztük meg. Amint minden választ megkapunk újabb cikkel jelentkezünk.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Digitális képalkotással mérik fel az önkormányzati átvételre váró sárvári Nádasdy-vár állapotát

Tavaly június óta dolgozik rajta Sárvár, hogy a tulajdonába kerüljön az épület.

Katonai, védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesítenek Zalaegerszegen

A 3 milliárd 700 millió forintos beruházáshoz 560 millió forintot csap hozzá az állam.

Ciprusi ellenféllel teljes a Falco EK csoportja

Az már korábban eldőlt, hogy a magyar bajnoki ezüstérmes a spanyol Zaragozával és a dán Bakken Bearsszel is összecsap.

Tanműhelyként szolgál a Széchenyi István Egyetem hallgatói számára, a Waberer's’ új, mosonmagyaróvári szervízcsarnoka

Nagy István ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a vidék versenyképességének fontosságát. 

Sárga fedeles, otthoni szelektív gyűjtésre alkalmas kukákat oszt a GYHG

Személyivel és lakcímkártyával veheti át mindenki a saját településén. 

A mesterséges intelligencia etikai kérdéseit vizsgálja egy magyar-amerikai kutatás

Hogy ez megér-e 1 millió dollárt, arról megkérdeztük a Chat GPT-t.

Kigyulladt autó miatt, forgalomkorlátozás van az M1-es autópályán

Nagyszentjános külterületén a Budapest felé vezető oldalon egy sávon halad a forgalom.

Megújulnak Győr ikonikus távhő-kéményei

20 év után, idén lett aktuális a tervezett rekonstrukció.  

Programajánló az első októberi hétvégére Győrben és környékén 

Számtalan színházi előadás, workshop és koncert várja az érdeklődőket, de lesz macskakiállítás, és madármegfigyelés is. 

Holnap startol a 6. Szombathelyi Darts hétvége

Több mint 400 versenyző érkezik nyilazni.

Az Idősek Világnapján díjazták Győr szépkorú polgárait

Nincs jövő a korábbi generációk nélkül.

Kara Ákos leradírozta a 81-es és 82-es főutak egy részéről a tranzit teherforgalmat

Ezzel vajon tényleg megoldotta a problémát, vagy csak áthelyezte máshova?

Takács Péter szerint a háziorvosok csak a maradék

A Magyar Orvosi Kamara közleményben reagált az egészségügyi államtitkár kijelentésére.