A körmendi kosárcsapat bérli Bebes polgármester egyik ingatlanát

Farkas Bazsi 2023-10-31 08:23:00
Itt vannak a körmendi képviselő-testület vagyonbevallásai.

Hiába kerestük korábban, egyik Szombathely melletti vasi város weblapján sem találtuk meg a képviselők vagyonnyilatkozatait. Ez az a dokumentum, amit minden év elején le kell adnia a választott képviselőknek. A szombathelyi politikusok nyilatkozatai elérhetőek a város weboldalán, így könnyen hozzáférhetőek. Azonban Kőszegen, és Sárváron csakis úgy derültek ki a politikusok vagyoni helyzetei, hogy kikértük a dokumentumokat a jegyzőtől. Így volt egy legutóbb Körmend esetében is.

Bebes István (Fidesz-KDNP) polgármester 975 ezer forintos havi fizetéssel és 146 ezer 250 ezer forint költségtérítéssel látja el a város vezetését (A nyilatkozat innen tölthető le.). Két ingatlan kiadásából további pénz folyik be a kasszájába. 118 ezer 450 forintért bérel tőle egy ingatlant a MJUS-t is működtető Kriscilla Kft.. A körmendi kosárlabda csapatot működtető Basketball Sport Körmend Kft. pedig 138 ezer 728 forintot fizet bérleti díjként Bebesnek. 

A polgármester tulajdonosa egy 256 négyzetméteres körmendi háznak, és egy 54 négyzetméteres körmendi lakásnak. Haszonélvezője egy 71 négyzetméteres budapesti lakásnak. Egy 2013-as Volkswagen Golf és egy 2000-es Opel Sintra van a tulajdonában. 

Több pénzügyi megtakarítása is van. 2 millió 696 ezer 51 forintja van Talizmán befektetésben, állampapírban 10 millió forintot tart. A bevallás szerint 4 millió 858 ezer 334 forintot és 1 millió 800 ezer forintnak megfelelő devizát tart folyószámlán. 18 millió 400 ezer forint további követelése van a polgármesternek.

Tartozásai is vannak. 27 millió 848 ezer 118 forint banki kölcsöne, és 10 millió forint magánszemélytől kapott kölcsöne van.

Auer Miklós (Jobbik) egy 66 négyzetméteres körmendi és egy 66 négyzetméteres szombathelyi lakás is fele mértékben a nevén van (A nyilatkozat innen tölthető le.). Egy 2002-es Mercedes Benz 190 D van a tulajdonában. Takarékbetétben 2 millió 450 ezer forintot tart. 700 ezer forinttal tartozik a banknak. Műszaki vizsgabiztosként 1530 forintos óradíjat keres. 

Belencsák István (Fidesz-KDNP) egy 154 négyzetméteres körmendi ház felerészben tulajdonosa. Egy 2017-es Alfa Romeot hajt. 800 ezer forintos diákhitel tartozása van (A nyilakozat innen tölthető le.). 10 millió forintos CSOK és 16 millió forintos zöld hiteltartozást jelenített meg. Megtakarítást nem szerepeltet. 90 ezer forintos bruttó jövedelme van. 

Czvitkovics Gyula (Fidesz-KDNP) 50%-ban tulajdonosa a Laconto Zala Bt-ben, innen valamint nyugdíjából összesen 630 ezer forintos havi jövedelme van (A nyilatkozat innen tölthető le.). Tartozása nincsen. Takarékbetétben 2 millió 100 ezer forintja van, valamint 100 ezer forint készpénze. 2 millió 900 ezer forint valamint 3000 euró további megtakarítása van. Egy Suzuki Vitarát hajt. Egy 100 és egy 58 négyzetméteres körmendi lakása van.

Geosits László (Fidesz-KDNP) 200 négyzetméteres háza van Körmenden. Egy Reanult Megane és egy Peugeot 2008-as van a nevén. Nyugdíjat jelölt meg keresetként, de, hogy ez mennyi, azt nem jelölte. Különböző megtakarításokban összesen 4 millió forintot tart. Takarékban 2 millió 600 forintot tart. Készpénzben 1 millió 500 ezer forintja van. 1 millió 200 ezer forint gépkocsi hitele van még.

Hadnagy Ádám (Fidesz-KDNP) több körmendi ingatlan is a nevén van, így két családi ház részleges és teljes tulajdonosa, valamint orvosi rendelő, 4 lakás, beépítetlen terület, garázs, egy őriszentpéteri gyógyszertár két itteni lakás, egy csákánydoroszlói gyógyszertár haszonélvezeti joga, egy nádasdi gyógyszertár tulajdonjoga és egy zalaegerszegi lakás is az övé (A nyilatkozat innen tölhtető le).

Magyar Gyógyszer Zrt részvényeket birtokol 2 millió forint értékben. Takarékszövetkezeti részvényben 500 ezer forintot tart. Nyugdíjbiztosítási számlán 1 millió 300 ezer forintja van. Állampapírban 50 millió forintot birtokol. Lakáskasszán 1 millió 200 ezer forintja van. 5 millió forintja van készpénzben. Közel 50 millió forint, és 4600 euro egyéb megtakarítása van. Magánszemélyeknek 15 millió 500 ezer forintot adott kölcsön.

400 ezer forintos havi jövedelmet tüntetett fel. 2021-es éves céges jövedelme 133 millió 325 ezer 392 forint volt. Osztalékként összesen 64 millió 600 ezer forintot vett ki. Bérbeadásból további 580 ezer, 118 ezer illetve 1 millió forint folyik be.

Hadnagy képviselő résztulajdonos az Egészségvár és a Fehérsas 7 Kft.-ben, a KSBR Alma Gyógyszertár Kft.-ben, a Vitál-Szer Kft.-ben valamint kültag az Őrségi Esszenciál Bt-ben. 

Pertovics László Péter (Független) műrőssegédként és gipszmesterként 520 ezer forintot keres a Markusovszky Kórházban. Állampapírban 5 millió forintja van, 9 millió 300 ezer forinttal tartozik pénzintézet felé (A nyilatkozat innen tölthető le.).

Egy Fiat Ducatója, három MTZ 50-e, és egy ZMAI traktort és egy multicart tüntetett fel. Résztulajdonosa három körmendi háznak. Van erdője, bányatelke, szántója.

Szabó Barna (Fidesz-KDNP) tulajdonosa egy 200 négyzetméteres körmendi háznak és 7 darab garázsnak, bár csak 1 autója van, egy Dacia Duster. 1 millió forintja van készpénzben és ennyi is a bruttó havi jövedelme, amit állatorvosként keres meg (A nyilatkozat innen tölthető le.).

Szép Dániel (Független) Legero Unitednél dolgozik havi 3 ezer 94 eurós bruttó bérért. Valamit ügyvezetője és 100%-ban tulajdonosa a Babilon Services Kft.-nek. Ingatlana nincsen, viszont több jármű tulajdonosa. Van egy Kia Picantója, egy Trabant limuzinja, egy Mazda CX7-es, és egy Aprillia Red Rose a nevén. Diákhitel tartozása a beszámoló készültének idején 2 millió 953 ezer forint volt (A nyilatkozat innen tölthető le.).

Szlávik Csaba (Független) egy 82,5 négyzetméteres körmendi ház felerészben tulajdonosa, valamint van egy dűlője is. Egy Volkswagen Borát hajt. Kölcsöne, megtakarítása nincsen, nyugdíjas (A nyialkozat innen tölthető le.).

Tóth Gábor (Fidesz-KDNP) egy 63 négyzetméteres körmendi lakás és egy garázs tulajdonosa. Egy BMW 520 GT-t hajt. 11 millió forint megtakarítása, és 1 millió 300 ezer forint tartozása van. Gazdasági vezetője a Nádasdi Egyházmegyei Diakóniai Központnak, amiért havi 570 ezer forintot kap. A Régióhő Kft. felügyelő bizottsági elnökeként 101 ezer forint juttatást kap (A nyilatkozat innen tölthető le.)

Zsebe Ferenc (Független) fele részben tulajdonosa egy körmendi háznak és lakásnak, illetve fogászati rendelőnek és pizzériának. Egy Volkswagen Tiguant vezet. Több nyugdíjbiztosítása és nyugdíjpénztára is van. Ezekben 1 millió 774 ezer, 2 millió 147 ezer valamint 1 millió 48 ezer forint van. 1 millió 100 ezer forint megtakarítása van. 23 millió hitelet jegyzett. A Farmer Hungary Kft. üzletkötőjeként 376 ezer forintot keres. Az MKOSZ utánpótlás válogatott mentor-tehetségkutatójaként 150 ezer forintot kap, a 9 hónapos megbízás alatt. Tulajdonosa és ügyvezetője a Danielo Kft.-nek (A nyilatkozat innen tölthető le.)

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.