Borkai: Dézsi alkalmatlan vezetőnek

Pintér Bence 2023-09-06 07:38:00
A volt polgármester mind a 16 győri körzetben indít képviselőjelöltet a választáson.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre!

Öt és fél órás interjút adott a Partizánnak Borkai Zsolt, Győr volt fideszes polgármestere, aki 2019-es szexbotránya után mondott le a polgármesteri címről, 2024-ben viszont újraindulna azért függetlenként. Az interjút később a volt polgármester le akarta tiltani, amelyre válaszul a csatorna vágatlanul tette közzé az egész felvételt. Az interjúban több, az országos sajtóban már kedd este ismertetett érdekes részlet mellett győri témákról is szó esett.

Polgármesteri időszakának korai szakaszával kapcsolatban (1 óra 19 perc után) megerőstette, hogy megválasztása után több helyi fideszessel együtt valóban főleg Dézsi Csaba András jelenlegi polgármester, akkori frakcióvezető-helyettes próbálta megfúrni az ő működését, miután kiderült, hogy nem irányítható; és valóban Kövér Lászlónak kellett lejönnie az ügyben rendet tenni. Dézsit ezután ugye félreállították a helyi Fideszen belül.

Az Audi-földügy kapcsán Borkai Zsoltot 40 percen keresztül faggatta Gulyás Márton.

Elmondása szerint semmit nem tudott arról, hogy a város ügyvédje és Borkai szövetségese, Rákosfalvy Zoltán egy vállalkozó megbízásából felvásárolta a földeket,

erről csak akkor értesült, amikor a terület átminősítését intézte az önkormányzat, és az még ekkor sem volt biztos, hogy végül itt fejleszt az Audi.

Az interjú utolsó harmadában esett szó a 2024-es választásokról, ekkor

kiderült, hogy Borkai Zsolt nem csak polgármesternek indul, de tizenhat jelöltet is kiállít a jövő évi választáson.

Azt viszont nem árulta el, hogy milyen néven indulnak, kik a jelöltek, vagy hogy ki lesz a kampányfőnök. Még azt sem, hogy az ittas beszéde miatt kereszttűzbe került Hajtó Péter volt fideszes képviselő köztük van-e.

Arról azonban kérdésre válaszolva beszélt, hogy mi Dézsi legnagyobb hibája szerinte: az, hogy általában véve nem alkalmas vezetőnek, nem tiszteli a kollégáit, beosztottjait és a választópolgárokat sem; nem méri fel, hogy polgármesterként súlya van a megnyilvánulásainak. A hvg.hu szintén keddi cikke beszámolt egy állítólagos fideszes belső mérésről, amely alapján Dézsi és Borkai fej-fej mellett 30-30 százalékon állnak.

Az interjúban szó esik még a volt polgármester sportolói karrierjéről, a szexbotrányról, Rákosfalvy Zoltánról és prostitúcióról is. A vágatlan felvétel itt érhető el.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre! Kövesd a Befejezetlen Győrt a TikTokon! Csatlakozz Győr egyetlen szabad fórumához, a 32 ezer tagot számláló Győr összefog csoporthoz!

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.