Az ittasan beszédet tartó Hajtó lemondását követeli a ménfőcsanaki fideszes képviselő

Pintér Bence 2023-08-29 06:37:00
Annyira megdöbbentette a képviselőnőt Hajtó országosan hírhedté vált beszéde, hogy még azt is elfelejtette: ő sem szólalt meg a Borkai-botrány idején.

A győri Fidesz propagandalapjában, a GyőrPluszon jelent meg Laczkovits-Takács Tímea (Fidesz-KDNP) ménfőcsanaki önkormányzati képviselő közleménye, amelyben

lemondásra szólította fel az augusztus 20-án ittasan beszédet tartó volt fideszes képviselőt, Hajtó Pétert.

Hajtót a nyáron zárták ki a helyi Fidesz-KDNP frakciójából, a Fideszből pedig maga lépett ki, majd a négy évvel ezelőtti szexbotrány után független polgármesterjelöltként visszatért Borkai Zsolt támogatója lett. Mint arról mi már múlt pénteken beszámoltunk, Hajtó az általa szervezett Augusztus 20. Fesztivál végefelé több perces beszédet tartott, hallhatóan ittas állapotban, sokat káromkodva, bár elég koherensen. Vasárnap a Blikk közölte a felvételt, ami ezután bejárta az országos sajtót. Hajtó a videón arról beszélt, hogy az ő szíve a helyén van, de a városvezetés nem; illetve azt állította: Dézsi Csaba András polgármester azt mondta neki, hogy „meg fogja semmisíteni”, majd Borkai Zsolt támogatására szólította fel a közönséget.

Laczkovits-Takács Tímea a következő közleményt adta ki:

„A FIDESZ- KDNP Frakció önkormányzati képviselőjeként és mint győri kétgyermekes családanya, megdöbbenve hallottam Hajtó Péter független önkormányzati képviselő államalapításunk ünnepén tartott obszcén, trágár kifejezésektől hemzsegő, az édesanyákat is mélyen megalázó megnyilvánulását. Ezt követően Hajtó Péter ugyan elnézést kért tettéért, azonban már a következő nyilatkozatával leleplezte valós énjét, hiszen hozzátette, hogy a beszédje legalább önazonos volt.

Mindez mélyen felháborító, s mivel hiszek az emberi értékekben, a család tiszteletében, látom és tapasztalom, hogy végre Győr jó irányba halad, épül a város. Felszólítom Hajtó Pétert, hogy haladéktalanul mondjon le a képviselői mandátumáról. Győr városa 2019-ben hasonló morális válságot szenvedett el Borkai Zsolt akkori polgármester miatt és családanyaként most ismét úgy érzem, mélyen megalázó és méltatlan helyzet ez.”

Az utolsó mondat különösen érdekes, hiszen Laczkovits-Takács Tímea a 2019-es kampányt a Borkai-botrány ellenére egy szó nélkül végigcsinálta, a szexbotrány után sem szólította fel nyilvánosan lemondásra Borkait, vagy próbálta megakadályozni bármi egyéb módon, hogy morális válságot szenvedjen el a város, hanem – mivel képivselői mandátumát felvette – úgy tűnik nagyon is készen állt rá, hogy a polgármesterként Borkai Zsolt által vezetett önkormányzatot erősítse. (Legutóbb Radnóti Ákosnak, illetve a győri fideszes influenszer Szakács Istvánnak volt hasonlóan lyukas a memóriája a Borkai-botránnyal kapcsolatban.)

A GyőrPlusz érdekes módon annyira megcsúszott azzal, hogy beszámoljon Hajtó beszédéről, hogy csak három órával az után írták meg egy hírben a történteket, hogy a ménfőcsanaki fideszes képviselő erre reagáló közleményéről beszámoltak. Annak ellenére nem sikerült három nap alatt beszámolniuk a hírről, hogy Hajtó pénteken épp a GyőrPlusz műsorán maga mondta el, hogy mi történt, majd kért érte bocsánatot, ami alapján mi is beszámoltunk az esetről.

Hajtó Péter időközben interjút adott a témában a 24.hunak, ebben azt mondta: „Semmi olyat nem követtem el, ami büntetendő lenne.”

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.