Szentiváni civilek: Nem igaz, hogy lemondtuk a városházi találkozót

Pintér Bence 2023-07-28 09:52:49
Névtelen lejárató cikk jelent meg a győri Fidesz közpénzből működő propagandalapjában, a GyőrPluszban: a szentivániak szerint nem írtak igazat.

Csütörtökön a következő hírt adta közzé a győri Fidesz közpénzből működő propagandalapja, a GyőrPlusz Média, szokás szerint szerző nélkül:

„Három nappal a tervezett időpont előtt lemondta a Városházával folytatandó megbeszélést a talajvízben mért adatok ismertetéséről a győrszentiváni Öko Szeglet. Más időpontokat javasolnak.”

A valójában Szentiváni Öko Szeglet (SZÖSZ) nevet viselő, a városrész melletti veszélyes minősítésű ipari park-telepítés ellen egy éve küzdő szervezet által lapunkhoz is eljuttatott közleménye szerint azonban már ez,

a cikk címe és felütése is teljesen fals információ.

„Az általunk (és nem az önkormányzat által) kezdeményezett, a környezetvédelmi osztály vezetőjével lefolytatott egyeztetési folyamat végén a megbeszélés időpontjaként 2023. augusztus 23-ában állapodtunk meg. Ezen kívül semmilyen egyéb időpont nem került korábban sem rögzítésre, sem lemondásra. A 23-ára megbeszélt találkozón az egyesület delegációja a vizsgálati anyaggal és jegyzőkönyvvel együtt képviseltetni fogja magát” – derül ki a közleményből.

„A legmagasabb szintű szakmaiság jegyében a vizsgálatokat végző cég vezetőjének részvételét is szorgalmaztuk, de mivel a mai napig nem kaptunk hivatalos választ arra, hogy az önkormányzat részéről kik vesznek részt a megbeszélésen, ennek létjogosultsága egyelőre kérdéses” – írta közleményében a Szentiváni Öko Szeglet. A cikkben arról írt ugyanis a GyőrPlusz névtelen szerzője, hogy a szentivániak „arra hivatkoznak, hogy ők az általuk felkért mérnöki iroda vezetőjének időbeosztásához igazodnak”.

Korábban írtunk róla: egy rendkívül érdekes hangvételű közleményben követelte a Boncsarovszky Péter által vezetett győri Fidelitas, hogy a győrszentiváni civilek „hozzák nyilvánosságra” a szentiváni talajvíz szennyezettségéről készült mérés eredményeit. Ezt a kormánypárt helyi ifjúsági szervezete azután kezdte követelni, hogy Dézsi Csaba András győri polgármester is beleállt az ügybe először a közgyűlésen, aztán a Facebookon, miután a civilek jogi okokból csak személyes találkozó keretében szeretnék bemutatni a dokumentációt a polgármesternek, aki azonban nem szeretne személyesen találkozni.

Ezután sem a Fidelitas, sem a városháza részéről nem mentek el az eseményre, ahol bárki betekinthetett Győrszentivánon az iratokba. Erről a lejárató cikkben most ezt írták: „nyilván ebben a komolytalanságban az önkormányzat nem vett részt”.

A közlemény arra is kitér, hogy miközben a GyőrPlusz cikke bagatellizálja a talajvízben talált NMP vegyszer veszélyességét, addig „a veszélyes anyagnak minősülő, toxikus hatású NMP oldószernek a jogalkotó szándéka szerint valószínűsíthetően azért nincs határértéke a talajvízben, mert ott ez a természetben nem előforduló, egészségügyi kockázatot jelentő anyag meg sem jelenhetne”.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.