Dézsi: Polgármesteri munkám kezdete óta a „Peace and Love” eszméjét hirdetem

Pintér Bence 2023-07-03 16:17:22
A szentivániakat csak a háziorvos hergelte fel, és egyébként is csak a gazdák akarnak több pénzt a földekért, azért van balhé a győri polgármester szerint.

Még tavasszal nyilatkozott a Demokratának Dézsi Csaba András győri polgármester, az interjú azonban eddig nem találta meg az útját a győri nyilvánosságba.

A beszélgetés során elhangzanak a polgármester kedvenc paneljei, például a nyílt városházáról:

„Lényegében nyitott városházát vezettem be, ami azt jelenti, hogy nemcsak meghallgatjuk, de kérjük is, hogy a helyiek osszák meg velünk véleményüket, elégedettségüket vagy éppen panaszaikat. Én magam is szívesek válaszolok az online megkeresésekre. A kulturáltan, és nem ízléstelenül megfogalmazott kritikák egyáltalán nem zavarnak”.

Az igazán érdekes rész azonban az akkumulátorgyár kapcsán feltett kérdés, ahol a Demokrata újságírója feltette ugyanazt a kérdést, amit az elmúlt hónapokban mi is megpróbáltunk párszor feltenni: lesz akkumulátorgyár, vagy nem? Ugyebár azóta konkrétan a GyőrPlusz újságban ismerték el, hogy a Volkswagen akkumulátorgyárának egyik lehetséges helyszíne Győr.

Ezt az interjú idején még nem lehetett tudni, de Dézsi polgármester nem is nagyon válaszolt. Elsőként azt mondta:

„Egy olyan problémáról nem lehet objektíven beszélni, ami nincs. Orvosként és felelős vezetőként azt hangsúlyozom, hogy bármilyen jellegű gyár is épül a városban a jövőben, az nem veszélyeztetheti a helyiek életminőségét.”

Ezután először beszólt annak a képzeletbeli csoportnak, aki egyszerre követeli az elektromos közelekedésre átállást, s azt, hogy ne épüljenek akkumulátorgyárak:

„A legnagyobb problémát abban látom, hogy a zöldberuházások élharcosai folyamatosan hangoztatják, hogy egyre inkább át kell térni az elektro­mos közlekedésre, miközben rendre hisztériát keltenek az akkumulátorgyárak építésével szemben.”

Majd itt is elhangzott a győrszentiváni háziorvossal szembeni lejárató állítás:

„Az ipari parkhoz közeli 12 ezer lakosú Győrszentiván városrészben többek között egy háziorvos hergelte fel az ott lakók egy részét azzal a kijelentésével, hogy az utóbbi években megnövekedett a praxisában a rákos megbetegedések száma, állítása szerint az ipari fejlesztések nyomán kialakuló légszennyezés következtében. Véleményem szerint a tudományosan megalapozatlan, politikai indíttatású híresztelés a pozícióval való etikátlan visszaélésnek minősül.”

Majd a polgármester valamiért azt mondta, hogy bevezette az állandó légszennyezettség-mérést a városrészben, ami azért furcsa, mert elvileg csak egy évig fognak mérni Győrszentivánon az önkormányzat részéről. Végül eljutott oda, hogy kijelentse:

„Valójában arról is szó van, hogy a kisajátítandó földek tulajdonosai magasabb árat szeretnének kicsikarni az értékbecslők által megállapított összegnél.”

Azóta az önkormányzat ötszörös árat ajánlott a korábbi rendkívül alacsony ajánlat helyett.

A slusszpoén pedig csak ezután jött:

„Aggasztónak tartom, hogy a felelőtlen szorongáskeltés veszélyezteti az emberek lelki egészségét. De ahogy mondtam, a kampány láthatóan megkezdődött”

– mondta a polgármester, aki lassan egy éve nem hajlandó átláthatóan és érdemben kommunikálni arról, hogy 400 hektáron veszélyes (GIPZ) minősítésű ipari területet akarnak létrehozni, ellenben az erről érdeklődő, ez ellen tiltakozó civileket hívta már nyugati ügynököknek, provokátoroknak, pénzéhes telekmutyis gazdáknak, stb.

Az interjú végén pedig elmondta: „Polgármesteri munkám kezdete óta a „Peace and Love” eszméjét hirdetem, hiszen humanistaként hiszek abban, hogy Győr is akkor fejlődhet igazán, ha békében és szeretetben élünk.”

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.