Újabb megerősítést kapott, hogy 270 beruházást elkaszált a kormány

Farkas Bazsi 2023-06-07 09:01:00
Így egészen biztosan nem lesz 2x2 sávos elkerülő Kőszeg és Szombathely között, elmarad a szombathelyi Megyeháza felújítása, a győri új híd megépítése és a jáki sportpark kivitelezése is.

Ahogy arról korábban írtunk május 23-án egy friss kormányrendelet értelmében megszűnik minden olyan, a kormány által felfüggesztett vagy megállított, központi költségvetési forrásból finanszírozott beruházásról szóló polgári jogi vagy támogatási szerződés, amelyben szerződő fél

„az állam és az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, helyi önkormányzat és az általa irányított költségvetési szerv, vagy azon gazdasági társaság, amelyben az  állam vagy a  helyi önkormányzat (…) legalább többségi befolyást gyakorol.”

Azóta egyre több ellenzéki parlamenti képviselő próbál tiszta vizet önetni a pohárban, és megtudni, hogy mi az, ami felkerült a leállított projektek listájára.

Vas megyével kapcsolatban nemrég Balassa Péter, a Jobbik képviselője tett fel írásbeli kérdést. 

Több ezer aggódó Vas vármegyei lakos, ingázó honfitársunk nevében kérdezem, számíthatnak-e a Kormány támogatására abban a tekintetben, hogy betartsa az ígéreteit, és átgondoltabb döntést hozzon az érdekükben?

Van-e remény arra, hogy az említett beruházások végleges törlését megfontolják és belátható időn belül megvalósítsák? - tette fel a kérdést.

Válaszában Lázár János, Építési és Közlekedési Miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány számára fontos az úthálózat fejlesztése az egész országban így Vas megyében (!) is és igyekeznek a gazdasági környezet nehézségei ellenére a legtöbb fejlesztése végrehajatni. A cél az, hogy az uniós fejlettségi szint 90%-ra fejlődjön fel Magyarország. 

A miniszter több gyorsforgalmi út megépítését is említi, mint prioritást, ám, hogy ezek mikor valósulhatnak meg, arról konkrétumot nem írt.

Több konkrétum szerepel azonban abban a válaszban, amit a miniszter Vadai Ágnes (DK) kérdésére adott ki. 

Vas megye

Ebben Lázár azt írja, hogy a leállították az 

M87-es Kőszeg és Szombathely közöttre tervezett 2x2 sávos út előkészítését;
A 87-89-es főút Szombathely elkerülő szakaszának megvalósítását;
Az M80-as autóút Körmend - Rábafüzes szakaszhoz kapcsolódó mérnökségi telep megépítését;
A Körmend nyugati csomóponthoz kapcsolódó kerékpárút építését;
Az M86 Szombathely-Zanat-Körmend szakasz előkészítését;
Bük és az M87 összekötésének tervezését;
A jáki sportpark kivitelezését;
A szombathelyi Megyeháza épületének felújítását;

Győr-Moson-Sopron megye

Győri Szakképzési Centrum Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma;
Fertő tó és környezetének fejlesztése;
Lővérek program keretében megvalósuló konferenciaközpont;
A győri új Mosoni-Duna-híd megvalósítása;
M1-M85 csomópont közelében parkoló kialakítása;
Győr M1, 81 főút csomópontnál új körfogralom kialakítása;
M1-es autópálya Győr és Budapest közötti 2x3 sávossá fejlesztése;

Hogy ezek mikor indulhatnak újra, arról a miniszter válasza nem tér ki.

Címlapon: Lázár János miniszter és Ágh Péter államtitkár látogatása Kőszegen. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.