Enyhítene az új parkolási rendelet egyes aspektusain a győri polgármester

Pintér Bence 2023-04-28 17:52:37
Mégis járna kedvezmény az egy lakáshoz tartozó második, harmadik autóra. Balla Jenő képviselő az egész új zónásítást eltörölné.

A tavaly nyáron efogadott, idén áprilisban életbe lépő új parkolási rendelet felülvizsgálatát, enyhítését kérte Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) győri polgármester – ezt írja legalábbis Facebook-posztjában, amelyből az derül ki, hogy

az állandó lakcímmel rendelkező, de egy címen több autóval rendelkező családok számára jöhet valamiféle enyhítés.

Jelenleg ugye egy címen csak egy autóra jár kedvezményes lakossági parkolóbérlet, ami évente 12 ezer forintba kerül, a második autóért már 63 ezer forintot kell fizetni, míg a szimpla, tehát nem lakossági bérlet a III. zónában 126 ezer forintba kerül. Itt akar tehát a második és esetleges harmadik autóra valami enyhítést bevezetni a polgármester az állandó lakcímen élőknek.

A polgármester ismét kiemelte, hogy a fizetős zónák kiterjesztését egyébként a lakók kérték.

Balla: El kell törölni az egészet

Az ügyre reagált Facebookon Balla Jenő független önkormányzati képviselő, aki azt írta: „El kell törölni, nem módosítani!”

Az ügyben magát már korábban is exponáló képviselő hosszabban kifejtve azt írta, hogy ő már előre megmondta, hogy gond lesz a javaslatból (amiről ő nem szavazott, mert külföldön volt), és annak sem tud igazán örülni, hogy neki lett igaza.

Szerinte az első gond, hogy a parkolási rendszerbe bevont területek jó része alkalmatlan arra, hogy parkolási zóna legyen. A második gond, hogy azt a célt pont nem éri el, hogy az ott élők tudjanak parkolni, lévén csak napközben kell parkolási díjat fizetni. Ez a módosítás a képviselő szerint torlódásokhoz vezet a zónák szélén, és ellehetetleníti a több autóval rendelkezőket, vagy az egy autóval rendelkező kispénzű győrieket.

„Az már csak hab a tortán, hogy jelen állás szerint Győr városa nemhogy nem profitál a parkolásból, hanem veszteséget termel. Bízom benne hogy valamit rosszul olvastam a vonatkozó költségvetésben, mert ezt eleve nehezen tudom elképzelni, hogy ami mindenhol a világon profitot termel, az nálunk miért veszteséges. Először ezt kellene rendbe tenni, mielőtt új zónák kialakításában gondolkodunk”

– mondta a képviselő.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.