Csendes demonstrációval tüntettek Táplánszentkereszten a még meg nem nyitott, de mégis üzembe álló zöldhulladék-kezelő ellen

Farkas Bazsi 2023-03-30 11:36:00
Közben kiderült, a munkagépek nem tudnak behajtani abból az irányból a telepre, amit a polgármester eredetileg kijelölt.

Továbbra sem csitulnak a kedélyek Táplánszentkereszten a tervezett zöldhulladék-kezelő ügyében. És bár egyre másra bukkannak fel újabb és újabb akadályok, a polgármester csaknem tesz le ró, hogy a tervét végigvigye.

Tavaly májusban kezdődött a telep és a lakossági tiltakozás ügye. Történt ugyanis, hogy Perl János (független) polgármester előzetes lakossági tájékoztatás nélkül egyszer csak úgy döntött, hogy egy korábbi szántót zöldhulladék-kezelőnek jelöl ki. Az üzemeltetést pedig a FaKus-Alpin Kft. végzi el.

Fotók: Farkas Bazsi

 

A terv úgy derült ki, hogy a tervezett telep szomszédságában élő család egyszer csak a földmérőkkel találkozott, akik közölték, hogy itt hamarosan hulladékkezelőt létesítenek.

Ezt követően aláírásgyűjtésbe kezdtek a faluban. A 2000 választóból több mint 600-an írták alá a petíciót, amiben azt kérték, hogy ne a kijelölt területen legyen a telep. Az ezt követő lakossági fórumon ugyanez hangzott el.

A polgármester akkor két dolgot jelentett ki. 

A céggel megkötött bérleti szerződés - amiben évi 500 ezer forintos bérleti díjat állapítottak meg - tökéletes, csakúgy mint a kijelölt terület.

Fotók: Farkas Bazsi

 

A szerződést kis idő múlva fel kellett bontani és újat kötni. A területről pedig kiderült, hogy besorolása nem teszi alkalmassá arra, hogy ott ipari tevékenységet folytassanak, vagyis zöldhulladék-kezelőt üzemeltessenek. 

A polgármester - mit sem törődve a lakossági tiltakozással - a terület átsorolását kezdeményezte.

A lakossági tiltakozás amúgy nem csak a terület miatt van. Azt is nehezményezik, hogy a telep a környékbeli települések zöldhulladékát is befogadná. Komoly forgalom élénkülést eredményezve ezzel. Továbbá a zöldhulladék darálása vélhetően zajjal, porral járna, ami még tovább zavarná az egyébként nyugodt falusi környezetet.

Fotók: Farkas Bazsi

 

A Fakus pedig addig is, az önkormányzat tudtával, működési engedély nélkül neki állt használni a telepet. Egyelőre csak a falu hulladékát helyezte el. Tegnap kezdték meg az előzetesen kiértesített lakosság zöld szemetét összegyűjteni. Néhány helyi pedig autóikkal a telep környékén leparkolva tiltakozott a telep ellen.

A napokban egyébkén újabb fejlemény derült ki, ami tovább nehezíti majd a kezelő működését. Korábban ugyanis az volt a terv, hogy a régi vasúti töltésen közlekednek majd a teherautók. Ide eddig a 87-es útról lehetett behajtani. Az engedélyezési eljárásban azonban a Magyar Közút lezárta az töltés és a főút kereszteződését. Mint kiderült, évekkel korábban valaki eltávolította a behajtást akadályozó korlátot, így eddig szabálytalanul közlekedtek itt. A telepet - amennyiben megkapja a működési engedélyt - ezentúl csakis a falu útjait használva tudják majd megközelíteni a járművek. 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.