FRISSÍTVE: Nem kötött az Útkezelő keretmegállapodást a Strabaggal Dézsi polgármestersége alatt, csak az eredeti szerződés futott ki

Pintér Bence 2023-02-17 10:47:00
2022 tavaszán járt le az 1,6 milliárdos keretszerződés a két, országos sajtóban emlegetett céggel, de azt még 2018-ban kötötték.

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után az Útkezelő vezetője, Máthé-Tóth Péter megkereste lapunkat. Levelében azt írta, hogy nem igaz, amit cikkünkben állítunk, mivel – bár ez a Közbeszerzési Hatóság honlapján megjelent értesítőből, ami alapján cikkünket írtuk nem derül ki egykönnyen –

valójában itt nem egy új, 2022 tavaszán kötött keretmegállapodásról van szó, hanem a 2018-as keretszerződés utolsó üteméről.

„Intézményünk a törvényi előírások alapján negyedévente elküldi a közbeszerzésekkel érintett tevékenységek megrendelőit, szerződéseit a Közbeszerzési Hatóság számára. Vélhetően ez a negyedéves jelentés téveszthette meg az újságírót” – írta Máthé-Tóth Péter, akit telefonon is kerestünk, és megerősítette, hogy bár a lapunk által linkelt értesítő szerinte is eléggé nehezen kibogozható, valójában a 2018-as keretszerződésről volt ott szó.

Tehát nem állja meg a helyét az a korábbi következtetésünk, hogy Dézsi Csaba András polgármestersége alatt is kötöttek ilyen keretmegállapodást, az igaz, hogy ez a keretmegállapodás, és azon belül az egyes, közbeszerzésként értelmezett megrendelések, illetve az arra kötött szerződések már Dézsi Csaba András polgármestersége idején köttettek meg, erre azonban nem volt ráhatása a polgármesternek, hiszen a keretmegállapodás 2018-ban született. Cikkünket ennek megfelelően frissítettük.

Csütörtök reggel írtuk meg az Átlátszó nyomán, hogy Győrben van három cég, ami szinte minden közbeszerzést megnyert, amin elindult. Ennek az az oka, hogy Győrben a három érintett cég, a Strabag Általános Építő Kft. és a KIFÜ-KAR Zrt. konzorciumban, és a Vill-Korr Hungária Villamosipari Kft. keretszerződést kötött bizonyos munkákra, tehát valójában egy-egy nagyobb közbeszerzést nyertek meg, de aztán minden munka külön közbeszerzésnek számított, amin azonban más már nem indulhatott a keretszerződés miatt.

Csütörtök reggel kérdezték a témáról Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) győri polgármestert is, aki úgy nyilatkozott, hogy ez az ügy őt nem, csak az előző városvezetést érinti. Az Új Szó Nálunk tudósítása szerint azt mondta:

„Ez a történet nem az én kalapom, nem akarom magamra venni, s nem tisztem az elődömet megvédeni, de ebben tényleg nem látok botrányt.  Ha egyetlen pályázó van egy munkára, akkor más nem nyerhet… A Strabaggal ráadásul kétszer volt úgy dolgom, hogy a munkájukat nem vettem át: ez a Szent Imre úton, illetve a Jókai utcában”.  

Az önkormányzati cég a konzorciummal az önkormányzati tulajdonú/kezelésű bel-, és külterületi közútjainak, kerékpárútjainak, járdáinak, és az utakhoz tartozó csapadékvíz elvezető létesítményeknek illetve műtárgyaknak (híd) folyamatos fenntartására, karbantartására, és felújítására illetve átépítésére szerződött 1,6 milliárd forintért.

A keretszerződéssel egyébként az Átlátszó által megkérdezett szakértő szerint annyi a probléma, hogy nem több céggel vagy konzorciummal kötöttek ilyet, és szerinte „az egyetlen nyertessel megkötött keretmegállapodás viszont a legális lopás legtökéletesebb eszköze”.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.