71 millióval adna többet Pollreisz Balázs a Vaskakas Bábszínháznak, hogy legyen Győrkőcfesztivál

Pintér Bence 2023-02-16 05:52:42
A szocialista képviselő szerint átlagosan ennyivel kaptak többet idén a győri kulturális intézmények, mint tavaly.

Pollreisz Balázs (MSZP) győri képviselő Facebook-posztja szerint a hamarosan közgyűlés elé kerülő költségvetés alapján tavalyhoz képest idén kilenc kulturális intézmény átlagosan 71 millió forinttal kapna több pénzt, de a Vaskakas Bábszínház idén csak 600 ezer forinttal kapna többet. Mint hétfőn megírtuk, a bábszínház ezért idén nem tudja megszervezni a Győrkőcfesztivált – bár a polgármester ezt egy kommentjében más indokokkal magyarázta.

Pollreisz szerint ezt a 71 millió forintot a bábszínháznak is oda kéne adni, és még nem lenne késő megszervezni a fesztivált.

„Ahogy én ismerem Kocsis Rozit és csapatát, ők meg is fogják azt szervezni. Ez a 24 ember már több csodát is végrehajtott, most is meg fogják oldani. Tudom, mert ismerem a csapatot, őket is a szívük hajtja!” – írta a szocialista képviselő. Elmondta: neki az a dolga, hogy módosító indítványt nyújtson be a költségvetéshez, de azt a fideszes képviselőknek is meg kell azt szavaznia. fideszes képviselőknek meg kell szavazniuk.

A képviselő szerint a költségek fedezetére szükség lesz még további támogatókra is. „Tisztelt belvárosi hotelek, panziók és éttermek! Kérem, anyagilag is támogassák Győr nezetközileg is elismert összművészeti fesztiválját! Azon a júliusi hétvégén idelátogató turisták, önöknél fognak fogyasztani, ezért ennek a fesztiválnak a megszervezése önöknek is hoz bevételt. Így a cél közös! Legyen Győrkőcfesztivál!” – írta Pollreisz Balázs.

Szólj hozzá!

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.