LMP: össze kell hangolni a gazdaságpolitikai célokat a fenntarthatósággal és a helyi lakosok igényeivel

Farkas Bazsi 2023-01-12 15:09:39
Ezt képezi le a debreceni akkumulátorgyár ügye is.

A világ, és Magyarország is óriási kihívás előtt áll, tudomásul kell venni, hogy itt van az éghajlatváltozás, emiatt radikális változtatásra van szükség az életünkben, a gazdaságpolitikánkban, és a környezethez való viszonyunkon is. Ugyanis az éghajlatváltozás Magyarországon is érzékelhető, elég csak a nyári aszályt felidézni, most pedig az energiaválság időszakát éljük. Schmuck Erzsébet az LMP – Magyarország Zöld Pártjának társelnöke szerint  olyan világot, olyan gazdaságot kell létrehoznunk, ami az energiaintenzitást tekintve lefelé halad, és a vízre úgy tekint mint óvandó kincs.

Ezt a paradigmaváltást azonban a magyar kormány nem akarja figyelembe venni, ez látható Debrecenben is, ahová akkumulátorgyárat szeretnének létesíteni. Schmuck elmondta, hogy hétfőn ott volt a városban a közmeghallgatáson, ahol azt tapasztalta, hogy a helyi lakosok tiltakoznak a gyár ellen, nem szeretnének egy ennyire veszélyes, természet károsító üzemet a város határába. Ráadásul ezeket az embereket át is verték, hiszen azt ígérték, hogy kilencezer embernek fog munkát adni a gyár, de a meghallgatáson kiderült, hogy ennek csupán csak a harmada a valós szám, miközben a gyár vízigénye a várt mennyiség háromszorosára rúgna. Hiába tehát a debreceniek tiltakozása, a kormány ezt nem veszi figyelembe, a helyi fideszes önkormányzattal közösen készül a kínai gyár telepítésére, miközben a környezetvédelmet leépítették.

Ezen kívül egyéb problémákra is felhívta a figyelmet az LMP társelnöke, megemlítette, hogy a gyár kínai tulajdonosait éppen a mai napon tartóztatták le korrupció miatt, miközben a kormány 13 milliárdot adott az üzemhez. Szijjártó szerint mindez nem fog problémát okozni, ebből is látszik, hogy a kormány gazdaságpolitikáját egyáltalán nem érdeklik a környezetszennyező hatások, és az élhető környezet csökkenése, emiatt a zöldek felhívják a kormány figyelmét arra, hogy igenis össze kell hangolni a gazdaságpolitikai célokat a fenntarthatósággal és a helyi lakosok igényeivel.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.