2025 januárjára készülhet el a szombathelyi Petőfi Sándor utcai volt leánykollégium felújítása, ahova aztán az MCC költözhet be

Farkas Bazsi 2023-01-04 07:36:12
Helyreállítják a szecessziós homlokzati architektúrát, a belső térszervezést, és egy impozáns belső kertet is kialakítanak. 

2021 októberében épületbejárással együtt mutatták be a Mathias Corvinus Collegium szombathelyi központját. A képzési centrumot sokan a Fidesz tehetséggondozójaként emlegetik. Ez pedig nem véletlen. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, az MCC kuratóriumának elnöke személyesen vett részt az eseményen.

A szombathelyi központ igazgatójának pedig Retteginé Böröcz Katalint nevezték ki. Aki a Böröcz László fideszes parlamenti képviselő testvére.

Bár 2021-ben a Petőfi Sándor utcai volt leánykollégium épületében tartottak tájékoztatót, a képzések mégsem itt, hanem az utcában feljebb található, a Püspöki Általános Iskola volt épületében kezdték meg.

Hamarosan azonban megkezdődik az eredetileg is kiszemelt épület felújítása, átépítése a Petőfi Sándor utca 14. számban.

A magyarepitok.hu fizetett cikkben számolt be a legfrissebb fejleményekről.

A szombathelyi épületet 1913-ban tervezte és engedélyeztette Schoditsch Lajos építész. Bár Orbán Balázs 2021-es, szombathelyi látogatásakor azt mondta, hogy az épület eredetileg is oktatási célokat szolgált, ez nem igaz. Az ingatlan ugyanis eredetileg társasház volt. A második világháború után államosították és az átépítés után az Állami Gyermekápolónő Iskola működött itt. 2016-ban lett az épület állami tulajdon. 

A most publikált szakvélemény szerint: Az épület fűtési rendszere és padlás-hőszigetelése teljesen tönkrement.

A pincei- és földszinti falazatok a régi kátrányszigetelés elöregedése miatt erősen vizesednek, emellett erős vakolathullás tapasztalható, melyhez hozzájárult az épület használaton kívüli fűtetlen állapota is.  Az 1970-es években utólagosan hozzáépített, napjainkra már erősen leromlott állapotú mosdóblokk épületszárnya jelentős felújításra szorul.

A korábban megkezdett energetikai korszerűsítések sajnálatos módon nem teljeskörűen készültek el, így pl. a takarás nélküli padláshőszigetelés a tetőtérbe beköltöző madarak miatt teljesen tönkrement, emiatt a padlástér fertőtlenítő kezelése is szükséges.

Az elképzelés szerint helyreállítják a szecessziós homlokzati architektúrát, a belső térszervezést, és egy impozáns belső kertet is kialakítanak. 

A tervezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást a B5 Építésziroda Kft. nyerte el. A tervek várhatóan idén év elején készen lesznek, ezt követi a kivitelezésre kiírt közbeszerzés. 

Most azzal számolnak, hogy 2025 januárjában már a felújított épületet adhatják át az MCC-nek a kivitelezők.

Már most nagyszabású nyitó rendezvénysorozatot emlegetnek. 

A belső udvar mindenki számára nyitott lesz, a hangulatos kerthelyiséget és kávézót nemcsak a diákokat, hanem a szombathelyi lakosokat is szeretettel várja majd - zár így az anyag. 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.