Szombathelyen is képzési központot nyitott a Mathias Corvinus Collegium

Székely Zoárd 2021-10-08 20:11:04
A tehetséggondozó programokban idén szeptembertől 3700 diák vesz részt.

Szombathelyen is megkezdte képzéseit a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, az MCC kuratóriumának elnöke pénteken a vasi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.

Orbán Balázs kifejtette: a 25 éves tehetséggondozó intézmény a tervek szerint minden megyeszékhelyen létesít majd képzési központot, a Kárpát-medencében és Nyugat-Európában is, összesen 35 helyen biztosítanak a tehetséges fiataloknak a hagyományos iskolai kereteken túli képzéseket. A tehetséggondozó programokban idén szeptembertől 23 városban - 14 anyaországi és 9 külhoni helyszínen - 3700 diák vesz részt.

A Püspöki iskola volt épületében kezdi meg működését Szombathelyen a Mathias Corvinus Collegium

Korábban már többször is foglalkoztunk a Mathias Corvinus Collegiummal (MCC). Ez az Fideszhez közeli alapítvány, ami tehetséggondozást ígér fiataloknak. Az MCC egy azon alapíványok közül, amelyekbe elkezdte kiszervezni a közvagyont a kormány, és amelyek kuratóriumi tagjai mind NER-hűek, és egy esetleges kormányváltáskor roppant nehezen leválthatóak.

Elmondta: Szombathelyen általános iskolásoknak és Vas megyei középiskolásoknak nyújtanak képzéseket, és elindítják a kultúra és a gazdaság folyamatai iránt érdeklődő felnőtteknek közösségépítő programjaikat is. Az előadásokat elismert - nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező - szakértők tartják.

Fotó: Farkas Bazsi

A képzési központnak otthont adó, felújítandó belvárosi patinás épületről Orbán Balázs elmondta: 1913-ban épült, eredetileg is oktatási célokat szolgált, kollégium működött benne, de több mint egy évtizede üresen állt.

„A források rendelkezésre állnak ahhoz, hogy a műemlékvédelmi követelményeknek is megfelelő, teljes körű felújítás kezdődjön, amely egy-két év alatt fejeződhet be. Addig az MCC képzési központja átmeneti helyen, de megfelelő körülmények között működhet"

– ismertette a kuratóriumi elnök.

Hende Csaba (Fidesz) az Országgyűlés alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón kiemelte: az MCC azoknak a fiataloknak kíván segítséget nyújtani, akik ki akarják bontakoztatni tehetségüket. Kitért arra, hogy az MCC Alapítvány és az intézmények hosszú távú működési feltételeit, finanszírozását az Országgyűlés törvényben rögzítette, így a kollégium működése kevésbé kitett a „politika hullámverésének".

Fotó: Farkas Bazsi

László Győző (Éljen Szombathely!) alpolgármester örömét fejezte ki amiatt, hogy az MCC egyik központja Szombathelyen magas színvonalú képzéseket kíván nyújtani. Azt mondta, a tudás Magyarországnak és így Szombathelynek is versenyelőnyt jelent. Jelezte, hogy az önkormányzat kész az együttműködésre az MCC-vel.

Fotó: Farkas Bazsi

Retteginé Böröcz Katalin, a Mathias Corvinus Collegium szombathelyi képzési központjának vezetője elmondta: a fiatal tehetség programba 25 szombathelyi általános iskolás diák kapcsolódott be, nekik többi között robotikával, internet-tudatossággal, természettudományos kísérletekkel kapcsolatos foglalkozásokat tartanak, az élménypedagógiára támaszkodva.

Fotó: Farkas Bazsi

Hozzátette: egy másik programjukban 45 középiskolás diáknak kínálnak e-learning kurzusokat, a szombati képzési napokon pedig gyakorlati tapasztalatokat is szerezhetnek a fiatalok több szakterületekről, ami segítheti őket a pályaválasztásban, illetve ösztönözheti a továbbtanulásukat.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.