2022-ben nagyon kevés lesz azt ismételgetni, hogy összefogás, O1G és bontsuk le a kétharmadot!

Bazsó Bálint 2020-10-12 09:12:00
Amennyiben az ellenzéki pártok kormánypártok szeretnéndk lenni 2022-től, akkor meg kell találniuk az úgynevezett arcélüket, víziójukat és történetüket. Az összefogás, a kétharmad lebontása és a váltsuk le a rendszert ugyanis nem program, csupán öncél, hogy 2022-től ők legyenek a hatalom.

Két évvel ezelőtt Koncz Ferenc 49,3 százalékkal győzött választókerületében. Lánya, Koncz Zsófia első nekifutásra - 99 százalékos feldolgozottság mellett - 50,87 százalékkal győzött az egyesített ellenzék fölött. Bíró László 45,9 százalékos eredménye ugyanakkor azt is jelenti, hogy az ellenzékre leadott szavazatok aránya nem éri el a 2018-ast sem.

Az ellenzéki pártvezetők hiába állítanak mást, ez bizony nem szoros eredmény, hanem óriási nagy vereség, főleg annak fényében, hogy Bíró László mögött az ellenzék egyesített aktivistahálózata, erőforrásai és vezető politikusai is beszálltak a kampányba.

Vereség, amiből most végre tanulhat is az ellenzék.

Első tanulság, hogy a színtelen, szagtalan, vízió és koncepció nélküli egyenellenzékiség, az önálló arcél hiánya, a harsány és sokszor trágár, keménykedő kommunikáció és O1G-zés, no és persze az összefogás ismételgetése roppant kevés lesz a körzetek egy jó részében. 

Mint például a Borsod 6-ban, ahol egyrészről a Fidesz erőfölénye, egy jó jelölt és persze a gyászhatás is segítette a kormánypártokat. Természetesen a Fidesz élt és visszaélt erőfölényével. Volt krumpliosztás, burkolt és kevésbé burkolt fenyegetőzés a pénzek, források és persze a munka megvonásáról, ez azonban még kevés lenne a győzelemhez. 

Hiába vonul le ugyanis a komplett ellenzék egy-egy körzetbe, piacra járni és házalni a szimpatizáns címeknél, ha a Fidesszel szemben nincs valódi beágyazottságuk, az év többi részén láthatatlanok vagy egyenesen nem is léteznek a körzeteket jelentős részét kitevő favakban.

A magyar ellenzék még mindig a városoknak politizál, ám a falvak nélkül még a szoros eredményre is esélytelen. Nem elég néha "lemenni" vidékre (az ellenzéki oldalon rendre előkerülő kifejezésben kézzel tapintható a leereszkedő, lesajnáló gőg) ott jelen is kell lenni. Ráadásul olyan témákkal, amelyek valóban égető fontosságúak, relevánsak, ez azonban még azoknak sem mindig sikerül, akik maguk is vidéken élnek és politizálnak. Mint például itt:

A pillanat, amikor az ellenzék ismét elfelejtett "lejönni" vidékre

"Ezek kegyelemdöfést jelentenek a vidéki embereknek, és meg kell mondjam, hogy kegyelemdöfést jelentenek a magyar gazdaságnak" Ez a mondat 11 éve hangzott el, az akkor még ellenzéki képviselő, Fónagy János szájából. A politikus és a Fidesz a szocialista-szabaddemokrata vonalbezárásokat kritizálva - teljes joggal - következetesen vidékpusztításnak minősítették azt, ráadásul sikerült a 2010-es kormányváltásig napirenden is tartaniuk a témát, megalapozva ezzel a földindulásszerű győzelmet Szentgotthárdtól Záhonyig.

És persze nem utolsó sorban az sem árt, ha találnak egy jó jelöltet. A harmatos kommunikációs képességekkel rendelkező Bíró azonban támadható múltja mellett minden volt, csak jó nem, különösen a szimpatikus, fiatalos képre ráerősítő kormánypárti jelölttel szemben.

Vagyis ha senki nem végzi el az évekig tartó talpaló munkát, nem találnak, építenek fel helyben egy karizmatikus, jó jelöltet, nem építenek jól működő pártszervezeteket és szimpatizánshálózatot, akkor hiába szelfizik a jelöltünkkel Kunhalmi Ági vagy Márki-Zay Péter, abból sok-sok keserű vereség lesz.

Jól jelzi a politika nem értését a Jobbik elnökének választást követő nyilatkozata: 

"A mi szavazóink hitből és lelkesedésből mentek szavazni, a fideszes szavazók pedig, mondjuk úgy, hogy ha krumplira volt szükségük, akkor tudták, hova kell menniük."

Jakab Péter úgy tűnik nem ment be a Bevezetés a politikába című kollokvium első előadására, amin arról volt szó, hogy nem sértegetjük a választókat, mert különben nem fognak ránk szavazni. Ugyanakkor ez az önfelmentő, magyarázkodó mentalitás azt is jelzi, az elmaradt munka helyett az ellenzék gyorsan meg fogja találni a bűnbakot néhány kiló krumpli személyében.

Amennyiben az ellenzéki pártok kormány pártok szeretnének lenni 2022-től, akkor meg kell találniuk az úgynevezett arcélüket, víziójukat és történetüket.

Az összefogás, a kétharmad lebontása és a váltsuk le a rendszert ugyanis nem program, csupán (ön)cél a hatalomváltásra. Célja, hogy ők legyenek a hatalom.

Ez pedig pont arra elég, hogy az ellenzéki elit továbbra is megéljen abból, amiből eddig is élt: az ellenzékiségből.

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.