Az LMP szerint a kormány szándékosan ellehetetleníti a pedagógusok sztrájkját

Farkas Bazsi 2022-09-12 18:25:20
A párt a sztrájkjog visszaállítását követeli.

Gál József az LMP szóvivője szerint a drasztikus tanárhiány, a megalázó bérek, a sztrájkjog ellehetetlenítése, a szabad tankönyválasztás és a saját minisztérium hiánya, valamint az infrastruktúra lepusztítása miatt tiltakoznak folyamatosan a tanárok, különböző, kreatív módszerekkel. Vannak, akik polgári engedetlenségbe kezdtek, mások élőláncot alkotnak az iskoláik körül, de olyanok is vannak, akik csöndben tűrnek, a létbizonytalanságukkal küzdve.

Az LMP szerint a kormány szándékosan ellehetetleníti a pedagógusok sztrájkját, ami egyáltalán nem demokratikus, és ezzel gyermekeink jövőjét veszélyeztetik. Eközben az oktatásban résztvevő szakemberek évről-évre egyre nehezebb helyzetben vannak, a rendszer rövid időn belül összeomolhat. A pedagógushiány egyre intenzívebb, már a rangosabb iskolákban is folyamatos a tanárhiány, egyre többen hagyják el az oktatói pályát. A kormány minden másra költ, Gál megemlítette például a Vodafone felvásárlását, azonban még a fideszes politikusok sem tudják megindokolni, hogy miért nem emelik meg végre a pedagógusok béreit.

Az LMP követeli a pedagógusok alapvető munkavállalói jogának, a sztrájkjognak a visszaállítását, oly módon, hogy az ismét alkalmas legyen érdekérvényesítésére, és nyomásgyakorlásra. E joguk csorbítása teszi szükségessé a jelenlegi engedetlenségi akciókat, és ezért nem járhat nekik retorzió. Ezen felül az LMP a bérek azonnali rendezését kéri, hogy aztán a 2023-as évtől évente kétszer, infláció követően emelkedjenek. A pedagógusok béremelése nem az Európai Uniótól vagy Soros Györgytől függ, hanem egyedül a Fidesz-KDNP kormánytól. Most kell megemelni a béreket, akkor, hiszen az infláció 20 százalék közeli, és minden fillér számít, és amikor a kormány esztelen gazdaságpolitikája illetve pénzszórása miatt a rezsiköltségek is az egekben vannak. 
A zöldpárt éppen ezért petíciót is indított, azt kérik, hogy aki egyetért a pedagógusok béremelésével, az írja alá. 

Címlapfotónk illusztráció.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.